A kétkezi munka becsülete

Hosszú évek óta hallani, hogy vissza kell adni a kétkezi munka becsületét. Ehhez szükséges a kiszámítható jövő, a versenyképes fizetés és az értékesíthető szaktudás.

Az európai színtéren is versenyezhetnek ősszel a magyar épületasztalosok Fotó: Havran Zoltán

Úgyis két mosdójuk van a fürdőszobában, addig használják a jobboldalit – ezt válaszolta a telefonba a vízvezeték-szerelő, akit azért hívtam fel, mert az egyik csap szerelvénye szétcsúszott. Ezért, aki itt akart kezet mosni, annak nemcsak szappanra, hanem vödörre is szüksége volt. A mesterember a következő hétfőt jelölte meg, azt mondta, akkor ér rá a feladatot elvégezni. Ez fél évvel ezelőtt volt, a baloldali mosdó azóta is használaton kívül van.

Megfogadtam a tanácsát, és a jobboldali csap segítségével mosom kezeimet. De mi van akkor, ha valaki nem ilyen türelmes vagy csak egyetlen szaniter árválkodik a fürdőszobájában? A nyolcvanas években még gyermek voltam. Szüleim akkor építkeztek, és emlékszem, hogy a kőművesek, burkolók, festők és villanyszerelők közül többen a fent említetthez hasonló határidővel dolgoztak. Azaz nem dolgoztak, mert valahogy soha nem sikerült a megadott időpontra megérkezniük. Nagy urak voltak a mesterek, nemigen volt nekik arra idejük (kedvük?), hogy holmi szétcsúszott szerelvényekkel babráljanak.

Hosszú évek óta hallani, hogy vissza kell adni a kétkezi munka becsületét. Ehhez szükséges a kiszámítható jövő, a versenyképes fizetés és az értékesíthető szaktudás. A magyar gazdaság most olyan felívelő pályán halad, amelyre az elmúlt évtizedekben nem volt példa. A jövő kiszámítható, munka van bőven, az építőipar alig győzi a megrendeléseket. A bérek emelkednek, a tudás elsajátítása terén viszont még van tennivaló. A szakképzési rendszer átalakítása elkezdődött, a folyamat azonban nem zárult le.

A német modell átültetésének vannak eredményei, de hátra még senki nem dőlhet. A szakképzést bővíteni kell és erősíteni, hogy a kínálat találkozzon a munkaerőpiaci kereslettel. Jó célnak nevezhető az is, hogy minél több fiatal rendelkezzen egyszerre szakmával és érettségivel. Ezt a tervek szerint állami ösztöndíjjal is támogatni kívánják. Minderre szükség van, mert az utánpótlásban nem állunk jól. Most sincs elég hozzáértő munkáskéz, ha pedig ebben nem lesz változás, akkor azt a gazdaság egésze megérzi. Ezzel a problémával nem csak Magyarország küzd, a kívánt megoldásban azonban vannak különbségek.

Nyugat-Európa országai a bevándorlókra alapoznak. Ezért várják tárt karokkal a magyar, lengyel és román munkaerőt, ahogy teszik ezt az unión kívüli országokból érkezőkkel is. A magyar kormány azonban világossá tette, hogy hazai erőforrásra támaszkodna. Ehhez vonzóvá kell tenni a kétkezi munkát, és nem utolsósorban haza kellene csábítani azokat a szakembereket, akik külföldön keresik a kenyérre valót. Nem elérhetetlen egyik sem.

Ma már egyre többen intenek búcsút a határon túli munkának. Nem minden a magasabb bér. Számolni kell a megélhetés költségeivel is, ahogy az sem mindegy, hogy mennyi időt kell távol tölteni a családtagoktól. Magyarországnak nem a nyugati fizetésekkel kell versenyeznie. Ha egy munkás itthon annyi pénzt kereshet, amely elegendő a tisztességes megélhetéshez, vagy hazajön, vagy adott esetben el sem megy.

A kétkezi munka megbecsüléséért azonban a kétkezi munkás is nagyon sokat tehet. Senki ne számítson megbecsülésre, aki csak hitegeti az ügyfeleit, és nem érkezik meg a megígért határidőre. De tiszteletet az se várjon, aki csapnivaló munkát végez, ráadásul azért borsos összeget is kér. Aki azonban tisztességes, s amit vállal, annak eleget tesz, és nem mellékesen jól dolgozik, annak a munkája aranyat ér. Kérdés, hogy ezt meg lehet-e tanítani a fiataloknak, akik az ország aranytartalékát jelentik.