Richelieu bíboros ellentmondásos és rejtélyes figurája jól példázza a háttérhatalom történelemformáló erejét és lehetőségeit. A vörös eminenciás a XVII. századi Franciaországban egyházi és politikai felhatalmazás birtokában, eszközökben nem válogatva, bárkit és bármit figyelmen kívül hagyva érvényesítette elképzeléseit. Korunk globális elitje a tőke hatalmát szimbolizálja, és bár láthatatlan befolyását, módszereit tekintve adódna a richelieu-i párhuzam, komoly különbség is kimutatható a francia bíboros és a mai háttérerők céljait illetően. Richelieu királya és a francia monarchia érdekeit tartotta szem előtt, messze meghaladva kora politikusainak felkészültségét.
A mai háttérhatalom működésében éppen az a visszás, hogy saját profitérdekük diktálta kíméletlen szemléletük és céljaik érdekében bármit feláldoznak, akár egy kontinens biztonságát is. Jó példa erre az Európát ért inváziós helyzet és az a folyamat, amelynek végén egy új korszak köszönt országainkra, meglehetősen vészjósló jövőképpel. Franciaországot naggyá tette a háttérben folyó bíborosi ármány – bár inkább hívhatnánk a korai, modern diplomácia sikerének –, míg a XXI. századi Európát éppen felemészti a tőkés érdekek sötét lelkű intrikusainak ténykedése következtében kialakult biztonsági kockázat.
Két héttel ezelőtt, az ISIS kalifátusának bukását elemezve alá kellett húzni, hogy a terrorállam szétverése nemhogy gátolta, inkább fokozta az Európa irányába tartó ellenséges erők elszántságát. Kitérve az Iszlám Állam megalakulásának okaira, úgy tűnt, a háttérben összetettnek tűnő politikai, gazdasági és ideológiai okok húzódnak meg. Csak első látásra tűnik bonyolultnak és kuszának a helyzet. Ezzel szemben a valóság sokkal egyszerűbb és átláthatóbb, mint a XVII. században, a harmincéves háború idején volt. Bár akkor is és most is az Európa feletti uralom volt a cél.
Korunk fokozódó feszültségének a lényege az Európát ért invázióból következik. Látszatra meggondolatlan politikusok döntése nyomán jött létre az egyre visszafordíthatatlanabb helyzet. Amennyiben visszalapozunk a történések elejére és összevetjük azt a következményekkel, máris látható a rendkívül egyszerű képlet. Az előzmény az iraki háború, az ország romba döntése, a gyújtópont viszont az úgynevezett szíriai polgárháború. A közel tíz éve meghirdetett szíriai „demokratizálási akció”, amely egyértelműen magán viseli az ukrajnai felszabadító hadművelet jegyeit, elbukott. Jelenleg is Bassár el-Aszad elnök Szíria vezetője, és miközben hatalma stabilitása nem változott, országa romokban hever. Akkor mire volt jó a pusztítás, az áldozatok nagy száma, a nagyhatalmak egymásnak feszülése a közel-keleti országban?