A radikális párt radikálisai az első sorokban harcolva edződtek és erősödtek meg. Gyurcsány Ferenc símaszkos rendőr bűnözői terelték egy alomba az addig széttöredezett szélsőségeseket. No és persze a balliberális értelmiség, amely szemérmesen félrenézett, amikor az egy szem jobboldali televízió, a Hír TV kamerái bemutatták, hogyan csépelik viperákkal, kardlapokkal és lövik gumilövedékes puskákkal a békés megemlékezők százait.
A szocialista párt prominensei, Gyurcsánnyal az élükön, büszke hadvezérként dicsérték a szakszerű rendteremtést. Közben a szocik értelmiségi holdudvara elborult agyú, dühöngő huligánoknak állította be a hazugságokkal megnyert választás után utcára vonuló tízezreket. És talán arra is sokan emlékeznek, hogyan szakértettek akkoriban a balliberális a szakértők a balliberális Nap-keltében. Arról beszéltek, hogy a Fidesz fizette a tüntetőket. A hangos kisebbséget.
A komplett baloldali-balliberális sajtó szélsőségesen független-objektív újságírói egytől egyig elkeseredésüknek adtak hangot amiatt, hogy a trágárság eluralta a közbeszédet. És hogy az utcán csúnyákat kiabálnak a haladó européer, nyugatos reformer miniszterelnökre. A demokraták demokratájára. Ez a magatartás váltotta ki a dühödt dacot.
Azt a dühödt dacot, amely a radikálisokat a Jobbikba vagy a Jobbik közelébe terelte.
Ma persze ugyanők – a balliberális értelmiség levitézlett újságírói – dühtől és gyűlölettől eltorzult arccal, vicsorogva, vörös fejjel skandálják, hogy bajszos sz…r, és hogy Orbán egy g…ci, s közben örömtől kipirult arccal drukkolnak a pár száz fős, füstbombákat, üvegeket és köveket hajigáló, rendőrökkel lökdösődő csőcseléknek.
„A hangos kisebbségnek.” Percről percre tudósításokban biztatják az olvasóikat a „rezsim” megdöntésére. És ugyanők, a ballib újságírók és a ballib értelmiség most már tagadják, hogy haladó européernek hívták a rendőrterrort vezénylőt, hogy nyugatos reformernek nevezték a Rómájának lángjában gyönyörködő hibbant Nérót. Velük, a szemérmesen félrenézőkkel, a hazugokkal, a Gyurcsányt féltőkkel, a Gyurcsányt mentegetőkkel és magával Gyurcsánnyal kötött most békét a Jobbik. Megnemtámadási szerződést. Szövetséget.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!