A Jobbik történelmi bűne

A magyar politikai táborok közötti mai törésvonalak, a jobb/bal, nemzeti/kozmopolita, lokalista/globalista, antikommunista/utódkommunista ellentétek jelenleg egymásra épülnek, egymást erősítik.

HUNGARY Fotó: Laszlo Balogh Forrás: Reuters

Azok közé tartozom, akik Vona Gábornak az EMI (Erdélyi Magyar Ifjak) táborában megtartott minden egyes beszédét meghallgatták. Ma sem tudom eldönteni, hogy ez az ember skizofrén, megvásárolt vagy eleve küldött figura, aki mindvégig feladatot teljesített.

Egy biztos: minden megnyilatkozása őszintének, a nemzet sorsa iránt érzett aggodalma pedig mélységesen átéltnek hatott. Akkor is, amikor spontán feltett kérdésekre kellett válaszokat rögtönöznie.

Ma viszont, figyelve, hogy kikkel mutatkozik együtt, milyen stílusjegyeket vesz fel (soha olyan szégyent nem éreztem, mint Vonának a minap hallott „rappelésekor”), miket beszél, kiket támogat, kiket dicsér, elképedve állok e politikai metamorfózis előtt. Akkor is, ha pontosan tudjuk, hogy mindig is léteztek politikai szélkakasok, megvett emberek és olyanok, akiknek politikai mozgását a háttérből határozták meg.

Vonánál is elképesztőbb változáson ment keresztül az elnökhelyettes, Gyöngyösi Márton és a párt első számú propagandistája, Balogh Gábor. Őket nemcsak a közönség köréből volt alkalmam hallgatni, hanem éjjelbe nyúló baráti borozások sorozatának közepette, amikor az ember a legmélyebb gondolatait is megosztja másokkal.

Ma odáig jutottunk, hogy Gyöngyösi a legfontosabb nemzeti sorskérdésekben is nemzetellenes álláspontot foglal el. Ezek a magyarság, de egyébként minden emberi közösség legalapvetőbb problémájával, a puszta léttel, a megmaradással, az önazonos egzisztenciával kapcsolatosak. És ezek azok a kérdések, amelyekben a kormány vita felett jól teljesít: az egyik a háttérből szervezett, tudatosan irányított iszlám invázióval szembeni ellenállás, a másik a magyar demográfiai helyzet felkarolása.

Gyöngyösi szemrebbenés nélkül képes azt állítani, hogy nincsenek kvóták, átadná a magyar határ őrizetét a Frontexnek, és nevetségessé, ellenszenvessé próbálja tenni a kormány családtámogatási politikáját.

Amikor Gyöngyösi azt nyilatkozza, hogy a kormánynak „a magyar fiatal egy szaporítani való haszonállat, amit ha kitömnek hitellel, akkor produkálja a szükséges gyermekszámokat”, akkor még az SZDSZ mai utódpártjainak szellemi holdudvarából is a legmilitánsabbak, leggátlástalanabbak, leginkább magyargyűlölők hangján szólalt meg.

S ez nem mellesleg a kormány legnemesebb és nemzetstratégiai szempontból legfontosabb törekvésének ellenszenvessé tétele, a legsúlyosabb társadalmi problémánk megoldásának nyílt obstrukciója.

Balogh Gábor Gyöngyösihez hasonlóan eljutott odáig, hogy evidenciákat tagadjon, hogy nyíltan vállalja a legabszurdabb hazugságok kimondását. Ez a Dobrev Klára-i szint. Hallgassuk csak: „A világon semmi nem igazolja, hogy a Jobbik az elmúlt időszakban elárulta elveit és a balliberális erők szekértolójává vált.”

Aki ezt a sort képes leírni 2019-ben, az erkölcsileg és politikailag semmivel sem jobb Gyurcsány feleségénél, aki szerint nem léteznek bevándorláspárti politikusok és politikai erők; vagy Heller Ágnesnél, aki szerint senki nem sérült meg a 2006-os rendőrterror idején. A jobbikosok mintha párhuzamos univerzumban élnének, ahol „a választás legnagyobb győztese” az a párt, név szerint a Jobbik, amely egy év alatt felszámolta önmagát, húsz százalékról leküzdve támogatottságát hat százalékra, a következő megméretésen pedig jó eséllyel a küszöb elérése is komoly kihívás lesz számára.

A Jobbik pálfordulása történelmi bűn. Olyan történelmi bűn, amelynek kártétele nehezen felbecsülhető. A balfordulat elején létezett egyfajta kicsavart, nehezen hihető nemzetelvű magyarázat arra, amit a párt csinált.

Ennek értelmében az volt a cél, hogy elvegyenek a baloldaltól szavazatokat, de majd a választás győzteseként kormányról jóváteszik azt, amit elrontottak. Illetve ha ez nem is sikerül, a baloldalról szavazói tömegeket hoznak át a jobboldalra.

Ehhez képest az történt, hogy a nemzeti oldalról vittek át szavazókat nemzetellenes oldalra, magyart magyar ellen uszítottak, választóik ma a gyurcsányistákat megszégyenítő stílusban, habzó gyűlölettel gyalázzák a határon túli, elsősorban persze az erdélyi magyarokat. A közösségi oldalakon Wass Albert-szobrok, Nagy-Magyarország-szimbólumok és Árpád-sávos zászlók mellett feszítő híveik románozzák, rosszabb esetben patkányozzák a székelyeket.

Ezek az emberek elsősorban a Jobbik gyűlöletkeltő, demagóg Fidesz-ellenes propagandája által felhergelve most Orbán Viktorban látják a nemzet első számú ellenségét, aki ellen, ahogy Gyöngyösi mondotta, az ördög öreganyjával is össze lehet, sőt össze kell fogni.

Ezek az emberek képesek voltak együtt vonulni tavaly télen a társadalom legaljával, a magát antifasisztának mondó, de valójában nem a fasizmus, hanem a nemzeti konzervatív gondolkodás ellen harcoló kereszténygyűlölő, gyújtogató, randalírozó, garázda, szánkótolvaj csürhével.

Vona Gábor néhány éve még azzal dicsekedett, hogy a fiatalok körében harmincszázalékos a Jobbik népszerűsége. Nem kétséges, a Jobbiknak esélye volt megszólítani és nemzeti alapon becsatornázni a politikába a fiatalok jelentős részét, azokat, akiket ma a melegházasságot hirdető s a magyar közéletbe az olimpia megfúrásával bekerült Momentum terelt be a táborába, ki tudja, milyen pénzből, ügyes világhálós propagandával.

Elnézve azt a tragikomédiát, amellyel a Jobbik a politikai hatalom gyors megszerzésének reménye által hajtva leküzdötte magát egymilliós támogatottságú középpártból a küszöb környékén tanyázó mikropártig, nem állom meg, hogy ne Balogh Gáborral mondassam ki az ítéletet saját maguk felett.

Ő, nyilván másokra gondolva, ekként fogalmazott egyik írásában: „Aki jobban gyűlöli a másként gondolkodó magyarokat, mint amennyire szereti hazáját, azt teljesen mindegy, hogy milyen szándékok vezetik vagy mit gondol önmagáról: ócska nemzetáruló csupán.”

Sapienti sat.

A szerző jogász, politológus