Gaál Lajos tanító, a helyi katolikus templom kántora igazi lokálpatrióta volt, történelmet ismerő, művelt ember hírében állt, mindenki szerette. Ha valakit igazán megrendített a diktátum, őt, a hétgyermekes családapát biztosan. Hogy holnap már egy másik országban ébred, csak azért, mert valakik ezt úgy akarták? Nem, nem, soha! Átlapozott minden föllelhető iratot, okmányt, térképet; adatokat gyűjtött, méréseket végzett – és fölfedezte, hibás a határszámítás. Mert nemcsak gyalázatos, még pontatlan is volt a térkép, elmérték a rablás lázában. A kántortanító nyomban fölkereste hajdani diáktársát, Huszár Károlyt, aki a kommün bukása után négy hónapig Magyarország miniszterelnöke volt, segítsen boldogtalan faluján. Innen kezdve, mint a mesében: kerek egy hónappal a gyásznap után – 1920. július 4-én – kimondták az új határozatot: Zajta visszatért!
A kántortanító tettére ma kopjafa és múzeum emlékeztet a régi iskola kertjében. A helyiek számára ez a község szíve. Nem mintha a feltárás alatt álló középkori műemlék templomára kevésbé lehetne büszke a falu. Ez az ország legkeletibb – gyönyörűen felújított – római katolikus kegyhelye. Itt szolgált kántorként haláláig vitéz Gaál Lajos.
Zajtán július 4-én a hazatérés napját ünneplik.
Bármennyire bizarr is: Trianon összeköt bennünket. Utolsó közös emléke a nemzetnek.
Esztendeje, a diktátum napján megemlékezők százaival egymásba kapaszkodva magam is átvonultam Rév-Komárom öreg templomának kertjétől a Duna-hídon keresztül az anyaországi turulszoborig. Trianontól a turulig. A vesztőhelytől a szülőhelyig. Bár visszaadhatnám azt a szívet szorító és szívet melengető érzést.
Nem, nincs vége a történelemnek!
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!