A parlament tudományos szolgálata szerint szinte ártalmatlan az Antifa, mert szerintük ezek a csoportok nem eléggé szervezettek, csak lazán kapcsolódnak egymáshoz, és „egy egységes cselekvési vagy egy önmagában zárt politikai-ideológiai koncepció” nem ismerhető fel náluk. Azért nem lehet őket bűnszervezetnek tekinteni, mert nem rendelkeznek hierarchikus struktúrával, hanem csak időszakosan verődnek össze anarchikus céljaik végrehajtása érdekében: rombolások, verekedések, gyújtogatások, fosztogatások, másként gondolkodók terrorizálása, rendezvények megzavarása és ellehetetlenítése céljából. Továbbá szokásuk a nemzetközi találkozók, mint a G20-ak találkozójának masszív megzavarása Hamburgban, ahol kiváló szervezéssel, nemzetközi – főleg francia, holland – elvtársaikkal együtt fekete ruhákat, Molotov-koktélokat, köveket rejtettek el a felvonulási útvonalaikon és a házak tetején, ahonnan az örök ellenségüknek számító rendőröket pirotechnikai eszközökkel, burkolatkövekkel dobálták meg, és tették ki őket halálos veszélynek.
A német baloldal verőlegényei
A Zöldek parlamenti képviselője egy felszólalásában bevallotta, hogy az Antifa is állami támogatást kap.

De az Antifa szervezettségére igenis vannak bizonyítékok. Igaz, hogy az egyes sejtjei egymástól függetlenül működnek, de közös vonásuk az, hogy akcióikra központi irányítás helyett weboldalakon szerveződnek. Valakik ezeket a „spontán” akciókat megtervezik, közzéteszik a felhívásokat, és a sejtek végrehajtják azokat. Ilyen központi oldal volt a Linksunten.indymedia.org, amelyet a német belügyminiszter 2017 augusztusában betiltott. Az oldal még ma is elérhető archívumként. Ma már zárt Facebook-, Telegram- és egyéb közösségimédia-csoportokban koordinálják áldatlan, pusztító tevékenységüket.
Az Antifa országszerte folyamatosan megzavarja az ellenzéki jobboldali AfD (Alternative für Deutchland) lakossági rendezvényeit, választási és pártgyűléseit, megzsarolja a rendezvényeknek otthont adó szállodákat, vendéglősöket, sőt néha betörik a tervezett színhelyen az ablakokat, megfélemlítik a személyzetet. Berlinben többször felgyújtották AfD-s politkusok autóit, a házfalaikat fenyegetésekkel firkálták tele, leköpték, meg is verték őket.
Mindezt a baloldali politikusok hallgatólagos támogatása és egyetértése, mi több, a helyi rendőrség lassú reakciója mellett. A mai német demokráciában a jobboldalnak nem hagynak semmilyen esélyt sem a kibontakozásra, indirekt módon korlátozzák alkotmányos gyülekezési és véleménynyilvánítási jogait. A szinte kizárólag baloldali beállítottságú német közmédia kirekeszti a jobboldali politikusokat a médiából, és ha valakikkel kivételesen egy interjút elkészítenek, akkor a válaszaikat folyamatosan közbekérdezésekkel szakítják meg, megpróbálják nevetségessé tenni őket a nézők előtt. Állandóan rosszindulatú jelzős szerkezetekkel, negatív szövegkörnyezetben említik őket.
Az NGO-k finanszírozása mellett a kormány – több minisztérium költségvetéséből nehezen átlátható módon – még a CDU, a CSU, az SPD, az FDP, a Zöldek és a szélsőbaloldal pártjainak alapítványait is támogatja évente 600 millió euróval. Ez az összeg a német Adófizetők Szövetségének becslése szerint háromszorosa a pártok közvetlen finanszírozásának! Az alapítványok ezeket a támogatásokat politikai képzésekre, ösztöndíjak és ideológiájuknak megfelelő civil szervezetek finanszírozására használhatják fel. A berlini baloldali szenátus által sok pénzzel támogatott Amadeu Antonio Alapítvány évek óta szélsőbaloldali eszméket terjeszt a „legjobb” szocialista agitprop szellemében.
De tartanak gyűlöletbeszéd-szemináriumokat is, ahol azt tanítják, hogy hogyan lehet felismerni a gyűlöletbeszédet és hogyan kell védekezni ellene. Előadóként találkozhatunk a szélsőséges berlini napilap, a TAZ (Die Tageszeitung) azon elhíresült újságírónőjével, aki a rendőröket a szemétdombon akarta ártalmatlanítani. Hengameh Yaghoobifarah kiváló előadója lehet ezeknek a szemináriumoknak. Aki példás gyűlöletbeszédeket gyárt, az valóban hitelesen figyelmeztethet saját írásai ellen! A dolog akkor vett igazán abszurd fordulatot, amikor a rendőröket irtózatosan gyűlölő újságírónő a saját cikkei kiváltotta hatás miatt rendőrségi védelemért vinnyogott. A rendőrök kötelességüket teljesítve, helyt adtak a kérésének. Most kíváncsian várják a következő cikkét.
A Szövetségi Alkotmányvédelmi Hivatal nemrég kiadott elemzésében rámutat, hogy a közeljövőben a német szélsőbaloldalon ismét a hírhedt Vörös Hadsereg Frakcióhoz hasonló terrorista struktúrák alakulhatnak ki, mert az erőszakos bűncselekmények intenzitása egyre növekszik. Már több úgynevezett vörös vonalat átléptek, ezért egy politikai ellenfél célzott meggyilkolását sem lehet már kizárni.
Az Antifa ellen csak úgy lehet fellépni, hogy államellenes tevékenysége miatt törvényileg be kell tiltani jelképeinek, zászlóinak, logóinak használatát, anyagi támogatását, weboldalait, közösségi oldalakon történő propagálását és azok megosztását. A bűncselekmények elkövetésére szóló felhívások kezdeményezőit a törvény szigorával felelősségre kell vonni.
Meg kell előzni és akadályozni, hogy szervezkedjenek, megerősödjenek és a rendbontásaikkal, erőszakos cselekményeikkel hatalmas károkat okozhassanak. Nehogy Magyarországon is elkezdjék politikusok, újságírók és nekik nem tetsző közszereplők vegzálását, terrorizálását. Ne engedjük át otthon sem a kezdeményezést, sem az utcát az anarchistáknak és a rendbontó bolsevik csőcseléknek!
A szerző újságíró, München
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezNe maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!