Amikor a korábban még világnézetileg elkötelezett, szocialista színházat akaró Székely Gábor szólít fel bocsánatkérésre; amikor az őt „támadóknak” az a Stohl András mondja morálelméleti alapokon, hogy „szégyelljék magukat”, aki bepiázva, egy csík kokain felszippantása után okozott autóbalesetet; amikor a balos önkormányzatok szivárványos zászlókat tűzögetnek ki a hivatal bejárata fölé és a gaz, fasiszta rendőrség azt állítja elő, aki azt leszedi; amikor a főpolgármester augusztus 20. alkalmából nem, de a „homoszexuális büszkeség” apropóján szépet beszél; amikor egy német szociáldemokrata államtitkár a Magyarországon elburjánzó antiszemitizmussal riogat, miközben hazai testvérpártjai éppen egy judapestező-tetűcsúszdásozó jobbikos jelölt mögé állnak be… Igen, akkor érzi az ember, hogy valami azért nincsen rendben a világ folyásával, hogy az idő valamikor kizökkent, és nem sikerült helyretolni azt.
Dzsudzsák téved: már nem a klub az első
Kihűlt a rajongás, Debrecenben már nem ügy, csak beszédtéma a Loki.