Szicília: keresztény jótékonyság, vastalpú bakancsban

A migránsok befogadásáról szóló vita az egyház részéről épp a félreértelmezett felebaráti szeretetnek a szellemében zajlik.

Catania, 2019. január 31. Az illegális bevándorlókat szállító Sea-Watch 3 német hajó a szicíliai Catania kikötőjébe érkezik 2019. január 31-én. A Sea Watch német segélyszervezet hajóján 47, Líbiából útnak indult és Európába igyekvő migráns tartózkodik több mint egy hete, akiket most azért engednek be Olaszországba, mert hat európai uniós ország vállalta befogadásukat. MTI/EPA/ANSA/Orietta Scardino Fotó: MTI/EPA/ANSA/ORietta Scardino

Ha valaki akár felületesen olvasná is az Újszövetséget, tudná, hogy az abban elbeszélt krisztusi szeretet nem egyfajta világnézeti meggyőződés, amelyet Jézus tűzzel-vassal elfogadtat követőivel, az azt nem befogadókat pedig elsöpri útjából. A szeretet nem is egy költséges öntetszelgés, melynek árát mással fizettetné meg. A migránsok befogadásáról szóló, Szicíliában kirobbant éles vita sajnos a katolikus egyház vezetőinek részéről épp ennek a félreértelmezett felebaráti szeretetnek a szellemében zajlik. Az a lejáratókampány, amit a bevándorlók által okozott anyagi és szociális terhek alatt nyögő szicíliaiak és az általuk demokratikusan megválasztott Sebastiano Musumeci kormányzó ellen indítottak, nem más, mint egy szűk egyházi elit hatalmi ambícióinak kifejeződése.

Szerencsénkre a felebaráti szeretetről nagyon is érthetően fogalmaz a Biblia, ahogy ezt Lukács evangéliumában olvashatjuk: az irgalmas szamaritánus, amikor egy sebesült vándort talál az országúton, saját kezűleg ápolja, majd elviszi egy fogadóba, ahol pénzt hagy a tulajdonosnak, hogy az az áldozatot ellássa. Ígéretet tesz arra is, hogy később majd visszatér, hogy saját pénztárcájából rendezze a keletkezett pluszköltségeket.

Ezzel ellentétben mai álszent szamaritánusaink mással szedetik fel a temérdek bajbajutottat, kiszórják a szicíliaiak otthonai elé, kikövetelik tőlük, hogy nehéz anyagi helyzetük ellenére olyan ellátásban részesítsék őket, amilyet saját gyermekeiknek sem tudnak megengedni, majd végül átadják őket az embercsempészeknek, akik – terroristát, drogkereskedőt egyaránt – hatalmas összegért széthordják őket egész Európában. Ha a „fogadós” netán nem pontosan így értelmezné a keresztény szeretetet, mondván, a gyermekei elől nem veheti el a falatot, hogy etesse a vég nélkül érkező vándorokat, fotelszamaritánusaink az ilyet durva jelzőkkel megbélyegzik és lejáratókampányt indítanak ellene. Eközben az embercsempészetből megerősödött szicíliai maffia kasszájánál csak az önelégült marxista egyházi képviselők presztízse gyarapodik jobban, legalábbis az általuk lakott tömjénes buborékon belül.

Az olasz püspöki konferencia által moderált lap, az Avvenire egy kis helyet szorított az oldalain évek óta folyó migráns­ünneplés mellett az ez ellen felszólaló Musumeci kormányzóval szembeni irányított gyűlöletkampánynak is. Szerzőjük, Mau­rizio Ambrosini szerint Musumeci felfújja a migránsok szerepét a Covid–19 terjedésében. Idegengyűlölőnek, sőt szeparatistának bélyegzi meg, amiért a kormányzó helyi rendelkezésekkel próbálja kezelni a gyűjtőtáborokban rohamosan terjedő járványt, szembeszállva a központi baloldali kormány valóságtól elrugaszkodott rendeleteivel. A kormányzó helyiek között élvezett támogatottságát „olcsó konszenzusnak” titulálja, amivel szerinte csak egy ennél is veszélyesebb ellenségeskedésnek készíti elő a táptalajt.

Megvallom, sok éve követek politikai csatározásokat, de a demokráciát „olcsó konszenzusnak” titulálni még nem hallottam senkit. Hogy az „olcsó konszenzust” az egyház mivel szeretné felváltani, abba kissé félek is belegondolni. Tény az, hogy a konzervatív programmal induló Musumeci elődje, a magát nyíltan homoszexuálisnak valló volt kommunista párttag, Rosario Crocetta ellen sosem volt hasonló jellegű ellenvetésük, amíg az teljes gőzzel hagyta beözönleni migránsok tízezreit a szigetre. Crocetta ellen tavaly a palermói ügyészség vádat emelt korrupció gyanúja miatt, de az egyház szemében nyilván előre megváltotta bűneit a nyílt társadalom oltárán.

Monsignor Alessandro Damiano, a szicíliai Agrigento érseke szintén Musumecire utalva írt azokról, akik a szegény migránsok útjában állnának a reménység földjének partjain, aláásva ezzel a társadalmi összetartást. Arra az érsek úr nem tért ki, hogy a társadalmi kohéziónak milyen értelemben van szüksége arra, hogy a keresztény és zsidó világnézettel gyökeresen ellentétes értékrendet hordozó, ezzel több mint egy évezrede elkeseredett harcban álló népek tetszésük szerint Európába települjenek.

Azt sem magyarázta meg, hogy milyen értelemben kifogásolható a kormányzó azon véleménye, hogy a világjárvány idején elfogadhatatlan az eleve nagy fertőzési aránnyal érkező jövevények gyűjtőtáborokba zsúfolása, majd az ország különböző közösségeibe való széthordása. A püspök úr a szónoklataival a szeretetről és szolidaritásról fedezetlen csekkeket állít ki, Jézus szavait pedig súlyos bakancsként használja a radikális baloldal hatalmi hegemóniáját veszélyeztető hangok eltiprására.

A szicíliaiak saját gazdasági nehézségeik ellenére éveken át kezüket nyújtották a partjaikra érkezőnek. Kezüket nyújtották, de kormányuk, vallási vezetőik most biztonságukat, jövőjüket vennék el tőlük. Talán ők eleinte nyitottabbak voltak, mint mi, magyarok, kevésbé gyanakvók, de mára ők is megtapasztalták azt, hogy áldozatuk sosem lesz elég, sem a világi, sem az egyházi radikális baloldal követelőzéseinek a legnagyobb erőfeszítések árán sem fognak tudni megfelelni. Az ő múltjukat is megkérdőjeleznék, ledöntenék, letagadnák, de ami a jövőt illeti, a jelek szerint a szicíliaiak is tisztán látják, hogy Krisztus nélkül nincs Európa, és hamis keresztény értékekre nem lehet valódi demokráciát építeni.

A szerző teológus, publicista