A Nyugat karácsonya

A Nyugatnak azért nincs joga bárkit kioktatni bármiből, mert álságos moralizálásuk kétes történelmi alapokon nyugszik.

Brüsszel, 2017. december 27. A világ egyik legszebb fõterének tartott brüsszeli Grand Place tér esti kivilágításban. A fõtéren, amely 1998-tól az UNESCO világörökségei közé tartozik, a karácsonyi ünnepek alkalmával zenés fényjáték szórakoztatja a turistákat. MTVA/Bizományosi: Balaton József *************************** Kedves Felhasználó! Ez a fotó nem a Duna Médiaszolgáltató Zrt./MTI által készített és kiadott fényképfelvétel, így harmadik személy által támasztott bárminemû – különösen szerzõi jogi, szomszédos jogi és személyiségi jogi – igényért a fotó készítõje közvetlenül maga áll helyt, az MTVA felelõssége e körben kizárt. Fotó: Balaton József Forrás: MTVA/Bizományosi: Balaton József

Van azonban ezeknek a szekuláris, e világi dolgokra koncentráló várakozásoknak egy olyan vetülete, melyről manapság kevés szó esik, és – bár önmagunktól idézni nem illő dolog, most tegyünk kivételt – én is csak mellékesen utaltam rá e hasábokon pár hete az uniós integráció elindulásának morális alapjai kapcsán: „Szép csendben elfelejtődött, hogy a békés építkezés lehetőségének, annak érdemi külső (katonai) fenyegetettségektől való mentességének ára volt: az, hogy ennek a Lajtától keletre lévő országok nem lehettek a részesei, ugyanis kommunista elnyomás alá kerültek.”

Arra igyekeztem utalni, hogy a Nyugat még az eddigieknél is szerencsésebb „történelmi fejlődése” együtt járt a szovjetekkel való kiegyezéssel. És ezen kiegyezéssel a hátuk mögött – mely nekik prosperitást, nekünk 45 évnyi diktatúrát hozott – papolnak most jogállamisági kritériumokról, „normális demokráciákról” meg arról, hogy mennyi pénzt hajlandók áldozni egyféle könyöradományként az évtizedekkel ezelőtt cserben hagyott felebarátaiknak. Sőt ha egyet még hátrébb lépünk, az a kép tárul elénk, hogy a Nyugat győzedelmességét, a „mi a jó oldalon álltunk” élményét hirdető erkölcsi felsőbbrendűsége lényegében a nácik ellenében a szovjetekkel történő lepaktálásban gyökerezik. Az 1940-ben a szovjetek által elkövetett katyńi mészárlás évtizedekig nyugati segítséggel történő eltussolásának „tanulságaiból” kiindulva így fogalmazza ezt meg Schmidt Mária: „Háborús szövetségeseik pedig azért tettek meg mindent annak érdekében, hogy a szovjetek tömeggyilkosságai ne lepleződjenek le, nehogy kiderüljön, hogy az egyik emberellenes rendszerrel szövetkeztek a másik legyőzésére. Ez ugyanis megkérdőjelezte volna azt, hogy a második világháborúban a Nyugat kizárólag a szabadság és demokrácia kiteljesítéséért vívott igazságos és nemes küzdelmet, és megsemmisítette volna erkölcsi fölényüket, amit a mai napig erre az érvelésre alapoznak.”

Orwell Állatfarmjának egyik részében a „nép” rájön, hogy igazából már nem is emlékszik, miért, milyen módon jött létre a rendszer, amelyben él. Egy híres magatartás-kutató, Konrad Lorenz a hagyományok szelekciójaként írja ezt le: egyes civilizációk a „fejlődés” egy bizonyos fokán már nem értik azokat a hagyományokat, tudásmintákat, melyek egyébként a közös múlt részei. Mi ne tegyünk így – se a nácizmus, se a kommunizmus irtózatos bűneivel, s ne felejtsük a mai Nyugat állítólagosan szeplőtelen fogantatásának körülményeit.

A Nyugatnak azért nincs joga bárkit kioktatni bármiből, mert álságos moralizálásuk kétes történelmi alapokon nyugszik. Két ördög közül az egyikkel bizony lepaktáltak. Ez akkor – mondjuk így – politikai szükségszerűség volt. Csakhogy utána ennek viszolyogtató jellegét nem vallották meg – még azt se mondták, hogy pár Unicumot azért meg kellett inniuk előtte –, annak terhes örökségével nem számoltak le. Sőt a végeredményt patyolattisztára igyekeztek mosni, a mocskos foltok kihipózása pedig azt a célt szolgálta, hogy utóbb a morál tanítómestereiként léphessenek fel éppen azokkal szemben, akik az ördögi alku valós elszenvedői voltak.

És ne legyenek illúzióink, ez az álságos „magasságban lebegés” szolgál alapul ma arra, hogy a mindenkori jobboldalt protofasisztának bélyegezzék, összemossák a „szélsőjobboldallal”, de alapvetően arra is, hogy a bármikori liberálisoknak, „szociáldemokratáknak” – ha nem is illő, de – bocsánatos bűn legyen összefogni a posztkommunistákkal, ha a helyzet úgy kívánja. És a maga beteges logikájával ez a képlet igaz a hazai viszonyokra is: a valóban radikális, szélsőjobboldali pártból mára „néppárttá” vedlett Jobbik így foghat össze legitim és indokolható módon Gyurcsánnyal és a kommunista utódpárttal, hiszen még mindig ők a „kisebbik rossz” a krisztofasiszta Fidesszel szemben.

Ahogy említettem, az advent a várakozás időszaka. Nekünk, embereknek minden gyarlóságunkkal és esendőségünkkel meg kell próbálnunk az Örökkévaló felé fordulni, még akkor is, ha tudjuk: egyedül, Isten segítsége nélkül nem remélhetünk megváltást. „Mert kegyelemből tartattatok meg, hit által; és ez nem tőletek van: Isten ajándéka ez.” Ugyanakkor nem feledhetjük, hogy itt, a Földön mi történt korábban, legfőképpen azt nem, mit is tettek pár évtizede azok, akik ma el akarják magyarázni nekünk, erkölcsileg mi helyes és helytelen – egy új, Istentől „megtisztított” globális pszeudovallás nevében. Ez az, amit nem értett a Nyugat se korábban, és el is felejtett idén karácsonyra: hogy persze, Isten nélkül lehet élni. De meghalni nagyon nehéz.

A szerző az Alapjogokért Központ igazgatója