Két láb rossz, négy láb jó!

George Orwell Állatfarm-víziója mára globális méreteket öltött és beteljesült.

Forrás: PEXELS

Hogy miért fontos a nemzetek és a nemzeti kultúrák megőrzése? Mert ez az egyetlen lehetséges és fenntartható fejlődési létforma földünkön. Nemzetközi kultúra ugyanis nem létezik. A „nemzetközivéééé lesz holnapra a világ” és a „Föld fog sarkából kidőlni”-féle kommunista dalszövegek is kulturális zsákutcába vezettek. Hiába énekelte a kommunista Internacionálét a mai ellenzék számos tagja himnuszként még Bajnaival és Gyurcsánnyal együtt az MSZP kongresszusán. A folytatólagosságot hirdető érvelésük már rég megdőlt, ­céljaik lelepleződtek.

Fukuyama úrnak innen üzenjük, hogy a liberális demokrácia győzelme valóban a történelem végét jelentené. Ő persze konkrétan győzelemként aposztrofálja ezt a végkifejletet, ellentétben az emberiség csendes többségével, akik ma már egyértelmű vereségként élnék meg a liberális demokrácia felülkerekedését.

Zászló, himnusz és hit nélkül nincs emberiség és emberség sem. Mert mi valóban hiszünk a sokszínűségben, a büszke nemzeti kultúrákban és az őshonos kisebbségekben. Minél több jóravaló autonóm egység jön létre, annál jobb. Legyen egy független Katalónia! És legyen egy független, autonóm Erdély! És legyen Felvidék, Kárpátalja, Újvidék és Őrvidék megint! Mint ahogy van Dél-Tirol és Korzika is. Legyen független autonóm terület Tibet, Québec is.

Nem kell a központi kontroll. A sóska finom. És a spenót is. Ahogy a meggyleves is. De összeöntve mindez borzasztó. A moslék íztelen és élvezhetetlen étel. Ezért szeretik a ­négylábúak. Napóleon, Hógolyó, Minimus és az Őrnagy az Állatfarmban mind ebben élik ki magukat. Hogy sietnek moslékot zabálni és kevert társadalmakat építeni, amelyekben az azonos nemű négylábúak szabadon házasodhatnak. Soros György szeretne Napóleon lenni ezen a kevert állatfarmon. A globalista svédasztal előállításához persze kellenek a többiek, a disznók, a birkák, valamint Malvin, a kecske is, aki nem gondolkodik. És a tyúkok, akik síppal, dobbal, nádi hegedűvel őrjöngtek a parlamentben nemrég. De erősíti őket még a talpnyaló macska is.

Mert nemcsak a mondanivaló, hanem a stílus is számít. Wass Albert a Te és a világ című könyvében ezt szépen leírta: „Nincs szánalmasabb, mint az olyan ember, aki aljassá alázza magát egy falatért, hogy malacának pillanatnyi élvezeti igényét kielégítse. Egy szerény és jól nevelt süldőt még megtűrnek a szobában. Ha azonban egy igazán visító dögöt hurcolsz magaddal, előbb-utóbb vele együtt kirúgnak Téged is.” Meglátásom szerint ez a sors vár az ellenzékre is. Az embereknek előbb-utóbb elegük lesz visongásaikból.

Nem a nacionalizmustól kell félni. Sőt. Inkább a magát toleránsnak hazudó, de az inkvizítor talárját viselő liberálisoktól kellene tartanunk. A hitleri tragédián keresztül a globalista háttérhatalom szerette volna elhitetni az emberiséggel, hogy a hitleri nácizmus okán a nacionalizmus káros hitvallás. Hogy a nemzeti érzés valami ördögtől való dolog. Holott Adolf Hitler egyáltalán nem volt autentikus jobboldali konzervatív gondolkodó, inkább egy progressziót és centrális hatalmat kedvelő, nemzetiszocialista eszméket hirdető és megvalósító őrült, misszionárius alkat volt, aki háborút folytatott válogatás nélkül szinte mindenki ellen egy birodalmi elképzelés kiépítése érdekében. Mindezt a német birodalom égisze alatt. Ahogy jelenleg Angela Merkelék is teszik, más formában és céllal.

Molnár Tamás szépen taglalja a nemzetek fontosságát Századvégi mérleg című könyvében. Szerinte a nemzetek létezése rendkívüli jótétemény az emberiség számára. Így a vallás is. A nemzetek helyi jellegzetességeket táplálnak, köztük nem utolsósorban kulturális eszméket, melyeket nem valami egyetemes, hanem egyfajta kis térségekre jellemző lendület hozott létre.

Csak a világszínpad újoncai hihetik azt, hogy az irodalom, a művészet, a nyelv, a zene és az építészet univerzálisan mindenkinek szánt műfajok. A nacionalizmus rendkívüli mértékben pozitív tényezője az értékőrzésnek és a különbözőség megtartásának a planetáris Leviatánnal és annak tervezett egyformaságával szemben. A XXI. század első felében Bábel tornya újjáépítési kísérlete elleni védőeszközként újból felmerül a nemzet fontossága. Henri Bergson azt tartotta, hogy az odaadás teljes megéléséhez az embernek kisebb társadalmi egységekre van szüksége. Márai Sándor ugyanezt hangsúlyozta több ízben életműve során.

Nem szükséges tehát messzire mennünk ahhoz, hogy megértsük végre, milyen erők működtetik interaktív emberi létezésünket a Föld nevű planétán. Merőben ellentétes érdekek és erők. Az internacionálét éneklő kádárista–liberális összefogás háttérhatalma, avagy a nemzeti függetlenséget és identitást őrző konzervatív várvédők? Tessék választani!

Hiába gágognak, röfögnek, kotkodácsolnak vagy nyivákolnak tehát a körülöttünk rajzó, ideiglenesen összetákolt ellenzéki erők idehaza. Szinte minden alkalommal azonnal felszínre tör, hogy egyetlen céljuk a nemzet besorolása és alárendelése azon nemzetközi erők uralma alá, akik kenyerüket adják. Márpedig az idegenlelkűség szinte gyógyíthatatlan betegség. A gyógyír a nemzet számára a mai destruktív ellenzék leváltása lenne egy normális és konstruktív ellenzékre. Ez persze mai parlamentáris demokráciánkban nem valósulhat meg. Továbbra is hallgatnunk kell tehát röfögéseiket és eltűrni a magyar haza értékrendjét aláásó próbálkozásaikat.

A globalista fősodor jelentős hátszelet ad nekik, ami óriási hendikep, míg mi többszöri vitorlaigazítással, ellenszélben cirkálunk a cél felé. De! Az erő legyen velünk és ne csak az erőleves. Az élen álló, összefogdosott legénységgel telepakolt hajó könnyen felborulhat egy rosszul kivitelezett halzolás (szamárforduló) közben. A játszmának mindaddig nincs vége, amíg nincs vége (Yogi Berra). Legyen újévi fogadalmunk, hogy továbbra is minden erőnkkel ellenállunk és meghiúsítjuk a globalisták bomlasztó kísérleteit!

A szerző volt amerikai köztisztviselő, publicista