Rendkívüli korszakba léptünk. Naponta bibliai képek válnak valóra a szemünk előtt. Akinek nyitott a szíve Isten üzenetére, az már jól érti ezt. Túl a világ társadalmi, gazdasági, ökológiai anomáliáin, globális lelki hadviselés zajlik. Az emberi együttélés ősi, Istentől teremtett alapnormáit és evidenciáit támadták meg. Ebben az emberfeletti hadviselésben gigantikus erők feszülnek egymásnak minden nemzetért, minden lélekért. Tisztán felismerhető az apostoli bizonyságtétel igazsága: „Nem test és vér ellen harcolunk, hanem erők és hatalmak ellen, a sötétség világának urai és a gonoszság lelkei ellen.” (Efézus 6. 12.) Világok harca ez, amelynek igazi tétje az emberi lélek és az emberi együttélés alappillérei: a nemzet, a család, az Istenhez tartozók hitbeli közössége szerte a világon.
Gyermekeink, unokáink élete különösen veszélyeztetett, ezért ma, Magyarországon mindenekfelett álló nemzetstratégiai kérdés a gyermekek, fiatalok mentális, erkölcsi védelme. Ha ez nem történik meg, a bűnben fogant liberális diktatúra puskalövés nélkül győzi le Magyarországot is. Ma már az elsődleges front a lelkek mélyén húzódik, ahol a legvédtelenebb civilek ellen folyik borzasztó és pusztító küzdelem.
Nem kétséges, hogy országunk azoké lesz, akik felnevelik gyermekeinket! Nem történik majd más, mint hogy az internet által felnevelt, az örök értékeket nem ismerő nemzedékek a szavazóurnákhoz járulnak, hogy megőrizzék hamis szabadságukat, mert nem ismerhették meg az igazi szabadságot. Nem ismerhették meg a keresztény/keresztyén hit titkát, hogy nem az a szabadság, ha bármit kedvükre megtehetnek, hanem az igazi szabadság abban áll, hogy az ember képes nemet mondani mindazon dolgokra, amire önös igényei, pillanatnyi vágyai, érdekei, ösztönei kényszerítik.
Ez a lelkekért való küzdelem nemzeti sorskérdés, amely küzdelemben 2022 akár döntő pillanat is lehet. Már most nekünk szegeződik a kérdés: mit tettünk, mit teszünk, hogy ezt a csatát megnyerjük? A hosszú távon tragédiával fenyegető történelmi élethelyzet számon kér bennünket: a politika, a közélet szereplői, az intézményrendszereink, egyházaink fel tudták-e mutatni és át tudták-e adni az igazi szabadság titkát, a követhető, vonzó lelki tisztaság megtartó erejét?