Az írott párttervben mindenesetre úgy fogalmaznak: „A fideszes bűnözők élő közvetítésben izzadnak majd a parlamenti vizsgálóbiztosok (sic!) és a választók kérdései előtt. Ha nem akarnak eljönni, rendőrök hozzák be őket.” Nem tétlenkednének az akkurátusan jogtisztelő momentumos győzők, új hatalombirtokosok a következő napokban sem. Íme az ige: „Büntetőjogi felelősségre vonjuk az ország korrupt vezető rétegét. A korrupciós bűncselekmények bizonyítékainak megosztását nyomravezetői díjjal fogjuk jutalmazni.” És: „Visszahozzuk a vagyonosodási vizsgálat intézményét: ha egy milliárdos nem tudja megmondani, hogy honnan a pénze, akkor búcsút kell mondani a vagyonának.” Bige László is szerepel a névsorban, ugye? A 444.hu-nak a programbemutatóról szóló tudósítása szerint: „megadóztatnák azokat, akik a Fidesz uralma alatt hatalmas vagyonra tettek szert, és előírnák, hogy mindenkinek tudnia kell pontosan igazolnia a vagyona eredetét”.
Semmit sem bíznának a véletlenre, s nem bíznak senkiben, ezért – ismét a programot idézve – „Őrt állunk a NAV-nál, hogy semmilyen bizonyítékot ne semmisíthessenek meg, és a gyanúsított strómanok a magánrepülőjükkel sem fognak felszállni a repterekről.” Ez pár sorral feljebb még úgy hangzik: „nem fogjuk megengedni, hogy a választások elvesztése után, de még az új kormány megalakulása előtt kilopják az utolsó milliárdokat, eltüntessék az utolsó nyomokat a NAV szervereiről és magánrepülőkön elhagyják az országot”.
Hát így néz ki egy jogállami terv à la Momentum.
Már csak az a kérdés, hogy a nyilas számonkérőszék intézménye vagy a rákosista koncepciós perek, ávós rémuralom világa voltak-e inspirálóbb, ihletőbb hatással Fegyőrékre. Attól tartunk, mindkettő egyformán.
Úgyhogy ehhez képest a jobboldali újságírókkal még egész kesztyűs kézzel bánnának a neokommunista komisszár fiúk, globalista keretlegények. S hogy minderre milyen jogszabályi felhatalmazás alapján kerülhetne sor? A Hír TV stúdiójában zavarosan a Btk. módosításának szándékáról hadovált valamit a legfőbb Fegyőr. De hát azt három nap alatt nemigen lehetne tető alá hozni még turbókommunista tempóval sem.



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!