Ügyünkről röviden: tiz évvel ezelőtt költöztünk az I. Országház utca 23.-ba. A 42 nm-es lakást egy hasonló méretű II. kerületi öröklakás árából cseréltük. Mivel az akkori Bérlő készpénzt szeretett volna a bérleti jogért, igy a két lakás közötti valódi cserét nem tudtuk megvalósítani. Ezért egy harmadik – egy vidéki ingatlan – bevonásával, hármas cserével lettünk a vári lakás bérlői. Így tehát egy felújított, II. kerületi öröklakás árából egy félkomfortos, teljesen felújítandó bérlakás bérlői lettünk.
Esetünk lényegileg nem különbözik Bayer Zsolt ügyétől, ahol szintén készpénzzel váltották meg a bérleti jogot. Hasonlóság még a két ügy között – de talán általánosságban is a vári lakáscserék ügyében –, hogy a szerződéseknek legjobb tudomásunk szerint nincs károsultja. Sem a régi Bérlő, sem az Önkormányzat az elmúlt tíz évben nem jelezte, hogy a szerződéssel megkárosítottuk volna.
Érdemben nem befolyásolja a kérdést, de fontos lehet megemlíteni, hogy a lakásunkat 3 évvel ezelőtt a tetőtér felé 30 nm-el bővítettük. Ehhez természetesen az összes hatósági engedélyt beszereztük. A tetőtérért megváltási díjat fizettünk az Önkormányzatnak, az építkezés saját költségünkön folyt.
Tisztelt Polgármester Asszony, Kedves Márta! Nagyon sajnálom, hogy ide jutott a vári lakáscserék ügye. Továbbra is tiszta a lelkiismeretem, de – amennyiben tettünk jogszerűtlen volt – annak minden következményét vállalom.
Tisztelettel: Tamási Miklós”
Naszályi Márta nem kapkodta el a válaszadást, de végül három hét múlva megírta Tamási Miklósnak az alábbi levelet, amelyet most szintén a fejléccel és a dátummal együtt betűhíven közlök önökkel:




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!