Hibázni persze a nemzeti értékek olyan túlzott tiszteletével is lehet, ami elzárkózáshoz vezet. Forrása a tudatlanság. Ha ugyanis semmi mást nem ismerek, mint a magamét, nyilván a világon ezt tartom a legtökéletesebbnek. A pápa egyaránt elítéli az elvont, globalizált univerzalizmust és a patrióta remeték néprajzi múzeumát. Két egymást kiegészítő pólusról van szó, szétválasztásuk torzuláshoz és káros polarizációhoz vezet.
Az enciklika népekről, nemzetekről beszél, nem államokról. A migrációról szólva viszont nem lehet megkerülni, hogy egyes országokban különböző nemzeti kultúrához tartozó emberek élnek együtt. Ezzel kapcsolatban a pápa kimond egy nagyon fontos dolgot, ami a sok részre tagolt magyar nemzet számára is fontos: „Erőkifejtéseket kell tenni a teljes állampolgárság fogalmának meghatározására.” A Kárpát-medencében mindennapos tapasztalat, hogy az állampolgári jogegyenlőség csak papíron létezik. Amikor valaki, aki elvben teljes jogú állampolgár, az utcán nem szólalhat meg magyarul, mert ezzel jó esetben csak verbális, de olykor fizikai támadásnak teszi ki magát, akkor az alapvető emberi jogok sérülnek. A pápa odáig megy ezen a téren, hogy még a kisebbség fogalmát is kárhoztatja, mert az elszigeteltség és az alacsonyabbrendűség csíráit hordozza. Többször hallottam az egyik vagy másik nemzetrész tagjaitól, hogy nem vagyunk kisebbség, hanem az őshonos nemzet tagjai. Ehhez a szemlélethez fel kellene nőnie minden olyan ország vezetésének, amelynek különböző anyanyelvű polgárai vannak.
A nemzeti létüket, saját kultúrájukat fontosnak tartó országok a globalizmussal szemben tehát bizton támaszkodhatnak Ferenc pápára, aki egyértelműen fogalmaz: a saját kulturális alapjaikon fejlődő országok az egész emberiség kincsei. Azt is tanítja, hogy csak akkor lehet valaki teljes értelemben vett személy, ha egy néphez tartozik.
A lakóhelyünk és a nagyvilág között tehát van valami kulcsfontosságú: a nemzetünk, a hazánk.
A szerző a KDNP tiszteletbeli elnöke




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!