Szavazóbázist importál magának a Nyugat nyughatatlan, forradalmár, „woke” gazemberhada, és miközben ezzel párhuzamosan figyelme minden perverzió, beteg, rút és ocsmány „felszabadítására” irányul, s ki sem látszik a nők egyenjogúsításának pótcselekvéséből, félrenéz, amikor az importált barbárhad a saját törvényei szerint rendezkedik be a nagyvárosok no-go zónáiban, s ha kell, megcsonkítják a kislányok nemi szervét is, ha éppen ezt követeli meg a saría. S persze ugyanezek, akik akár tíz évvel ezelőtt idegrohamot kaptak, ha valaki állítólag ferdén nézett egy zsinagóga közelében, ezek, akik minden bokorban egy antiszemitát láttak lapulni, és reggeltől estig a zsidók jogait, életét, egyenjogúságát, méltóságát védték (egy lósz…rt, mama! 3.0), most cinikusan nézik, ahogy a behordott barbár horda elsősorban az európai zsidóságra támad rá. Sőt a mai progresszívek jelentős része visszatért elődei és példaképei, a szovjet idők pártfunkcionáriusainak ideológiai alapú antiszemitizmusához.
Tegnap még semmibe vették a palesztinok jogait és létezését, ma harcosan állnak ki a palesztinokért Izrael ellenében. Ezek a gazemberek egyetlen dologban következetesek: hogy bármikor, bármelyik eszméjüket megtagadják, és bármit és bárminek az ellenkezőjét képesek szemrebbenés nélkül hangoztatni és képviselni. (Emlékeznek még? 2010 után az Orbán-kormány megadóztatta a külföldi bankokat és a multicégeket. A baloldal és a libsik akkor így hörögtek: őrültség, öngyilkosság, kivonulnak az országból a multik és a bankok, össze fog omlani a gazdaság. Most, amikor az Egyesült Államok átböfögött az óceánon, miszerint a legtisztább önérdekétől vezérelve általános és egységes adót akar kivetni az egész világon a multikra, felszámolva ezzel számos ország – így hazánk – versenyképességét, nos, most ugyanez a baloldal és a libsitábor azt sem tudja, milyen hosszúra kiengedett nyelvvel fejezze ki elragadtatását és örömét a zseniális ötlet láttán.)
Összegezzük: a normális világ, Európa, a Nyugat sírásói most importálják maguknak a szavazókat, nem törődve mindennek következményeivel, s most vezénylik a nagy „életmód-forradalmat”, hogy ne is legyen már egészséges és egységes társadalom, amely képes lenne ellenállást kifejteni a lassú és kínos halál ellenében.