„Mivel bizonyos körülmények között a transznemű férfiak és a nem bináris személyek is teherbe eshetnek, az ilyen esetekben részesülniük kell a terhességgel és szüléssel kapcsolatos gondozásra vonatkozó intézkedésekben, a nemi identitásuk alapján való hátrányos megkülönböztetéstől mentesen.”
Induljunk el innen. Legyen ez a kiindulópont, ahonnan elindulva eltemetjük Európát. A mi Európánkat.
Persze Európa lesz majd továbbra is. Mint földrajzi fogalom. Csak az a kulturális szövet tűnik el örökre, amit egykoron Európának hívtunk, s ahová oly sokáig vágyakoztunk, amikor bezártak bennünket a fal rosszabbik oldala mögé. Mindig a kulturális szövet tűnik el végül, amikor az ember, amely létrehoz egy hatalmas kultúrát s berendezi magának, elhiszi végül, hogy „az embernél nincs semmi csodálatosabb”.
Olyankor porba hullanak az istenek vagy az Isten – a végső elszámolásnál ez már mindegy. (Dante sem merte a pokolba száműzni Vergiliust, de ez ma már kit érdekel?)
Majd Dante is indexre kerül lassan. Mert írt valami rosszat a pokol valamelyik bugyráról. S indexen van már Mark Twain, a klasszikus zene, az Elfújta a szél – felkészül Thomas Mann, pedig ő homoszexuális volt, és – ó, Istenem! – ez a lista ma már a végtelenségig folytatható. (Thomas Mann amúgy ott rontotta el, hogy nem merte azt gondolni, homoszexualitása a természetesség maga, és maga a csoda és a szépség. Inkább megírta a Halál Velencébent. Ahelyett, hogy rózsaszín kiskosztümöt öltött volna, úgy menve a legközelebbi iskolába elmesélni a megdöbbent kisgyerekeknek, hogy amit látnak, az szép, az boldogság. Pedig nyilván úgy tett volna le többet az emberiség asztalára.)
Indexre került a józan ész, a természet, a normalitás, a biológia, ugyanis a nyugati ember elhitte, nincs nála csodálatosabb, ráadásul nagyon unatkozik is, úgyhogy hozzálátott egy új világmindenséget teremteni, mint egy vak és süket és imbecil istenke. Első lépésként kitette közszemlére a nyugati ember a transzcendenst, a varázslatot, a titkokat, a tartózkodó kérelmeket, a szemérmet, az erényt s a titkolt bűnöket, „a régi jó erkölcsöket” („melly ha megvész: Róma ledűl, s rabigába görbed”). A mi niklai remeténk elő-előjön lidérces éjjeli órán, s újrafogalmazza művét: