Ez a társadalom közép- és hosszú távú politikai ízlésvilágát rossz irányba tereli, az általános emberi normákat és az együttélés minőségét nem kívánt módon befolyásolja. A „ha a másik teheti, nekem is követnem kell” elv szakmai alaptétel a kampányfőnökök irodáiban, viszont könnyen veszélyt jelenthet a politikai célok kiteljesedésére. Ha ugyanis a lejáratásban az egyébként programjában silányabb oldal lesz ügyesebb és főként eredményesebb, mit kap nyakába – legalább négy évre – az ország népe? Nem is beszélve arról, hogy ilyen körülmények között a spekulánsok hadereje erősödik a normalitás híveivel szemben.

A fenti eszmefuttatás köznapi megjelenítése: „mert ezek tolvajok”, tömör, nem túl bonyolult kijelentés. Mit is takar mindez? A minősítés sugallja, hogy lopni a hatalomban lévők tudnak. Ez persze nem ilyen egyszerű, hisz a lopás a törvény által üldözendő bűncselekmény, amit bárki pártállástól függetlenül képes elkövetni, különösképp ha hajlama van rá. Ezért a gyanút, vélelmezést minden esetben büntetőfeljelentés kell hogy kísérje a bizonyítékokkal egyetemben. A feljelentés elmaradása szintén bűncselekménnyé válhat, mégpedig a hamis vád, rágalmazás stb. törvényi tényállása miatt.

A fogalmak egy jogállamban következményekkel együtt értelmezhetők. További furcsaság, hogy a lopással vádoltak közül sokan válasz nélkül hagyják a feltételezést, mert politikai jelzőként kezelik, és nem gondolják, hogy az igazságszolgáltatást be kellene vonni a „kampányvitába”. Nehéz vitatkozni azzal a ténnyel, hogy a világon mindenhol előnyben részesül az egyes politikai erőterek saját klientúrája. Például ennek reményében támogatják gazdasági és más érdekkörök pénzzel az Egyesült Államokban az elnökjelölteket a választások idején. Nyíltan meg is fogalmazzák, hogy győzelem esetén az adományozók várják az ellenszolgáltatást. Érthető okoknál fogva a társadalomnak nehéz elfogadni ezt a valóban kettős mércét, még akkor is, ha a hatalom – klientúraépítés közben – azért érzékelhető erőfeszítéseket tesz a szavazók életminőségének javítására. Minden országban hasonló a helyzet a politikus és az érdekérvényesség összefüggésében.

Jó lenne, ha a választási kampányok sajátos szóhasználata fellazult világunkban is megfelelne az elfogadható szemantikai követelményeknek. Azért is, mert mi, a többség még szó szerint értelmezzük a lopni, hazudni, kierőszakolni szavakat. A közemberek véleménye szerint jelentésük politikai és köznapi értelemben is ugyanaz. Nem lehet másként értelmezni akkor sem, ha azt kampánycélok ragasztják egyik vagy másik politikusra. Ráadásul bizonyított lopás esetén mindenkit, így a politikusokat is törvény elé kell állítani, mert ez az elvárható társadalmi minimum. Ahogy az ok nélkül rágalmazó sem mentesülhet a felelősségre vonás alól, mondván: „kicsit túlzott a kampány hevében”.

Borítókép: Varga Mihály pénzügyminiszter felszólal a Magyarország 2020. évi központi költségvetésének végrehajtásáról szóló vitában az Országgyűlés plenáris ülésén Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd