Az Európai Unió jelenleg nincs könnyű helyzetben. Folyamatosan újabb járványhullámokkal küzdünk. Még csak most kezdjük meg gazdaságaink újjáépítésének folyamatát a gazdasági élet korlátozásának szükségességét kiváltó válság után. Még hozzá sem fogtunk a helyreállítási terv alapos megvalósításához, amikor a horizonton megjelent az energetikai válság kockázata. A magasabb gázárak az egyszerű polgárok zsebét terhelik. Európa világháború utáni történetében először fordul elő, hogy a következő generációk nem lehetnek biztosak abban, hogy jobb jövőt hagyunk nekik örökségül.
Európára egyre nagyobb nyomás nehezedik. Oroszország a gázt használja fel zsarolásra, hogy az egyes államokat olyan döntésekre kényszerítse, amelyekkel saját érdekeit érvényesítheti. Lengyelország, Litvánia és Lettország az EU keleti határán napról napra Fehéroroszország provokációival és az illegális migráció egyre nagyobb hullámaival szembesül. Ráadásul a globális sakktáblán is átrendeződést figyelhetünk meg – az USA módosítja eddigi stratégiáját, helyét pedig a nagyhatalmak szerepére aspiráló egyéb országok kívánják átvenni.
A válságok sokaságának felelősségvállalásra kellene ösztönöznie. Ma azonban az Európai Unió több figyelmet szentel a képzelt problémáknak, mint a valósaknak. Az inkább önmaga által kiváltott problémáknak, mint a külső kihívásoknak.
A kihívásokkal szemben egységesen kell fellépnünk. Mindeközben belső vitákba süllyedünk. Az a benyomásom, hogy számos politikusnak a Lengyelországgal folytatott konfliktus egy kényelmes alibi a konkrét cselekvés elkerülésére. Ugyanis ez a vita inkább sztereotípiákon és előítéleteken alapul, semmint tényeken.
Nehéz lenne olyan nemzetet találni, amely jobban ragaszkodik a szabadság, a demokrácia eszméihez és az európai eszmékhez, mint a lengyel. A lengyel parlamentben és a közéletben az Európa-párti erők dominálnak. A média és a politikusok mégis megpróbálják életre kelteni a „polexit” propagandaszlogenjét.
Az igazság nyilvánvaló. Lengyelország sehová nem készül Európán kívülre. Lengyelország az Európai Unió tagja, és az is marad. Az Európai Unió szerves részét képezzük. Egy olyan unióét, amelynek el kellene utasítania a zsarolás nyelvét, a nyomásgyakorlást és a saját véleménnyel rendelkezők megbüntetését. Érveken alapuló vitát kell folytatnunk egymással, még ha ez egy nehéz és hosszadalmas vita is. Azonban ezt mindig a tisztelet és az egységre való törekvés szellemében kell tennünk. Csak így leszünk képesek együtt megtalálni a megoldást.
Lengyelország az EU lojális tagja. Az európai jogot ugyanúgy tiszteletben tartjuk, mint bármely más tagállam. Azonban a közösségi törvények tiszteletben tartása nem jelenti, hogy azok a nemzeti alkotmányok felett állnának. Ebben Lengyelország sem kivétel. Ezért az alkotmányos pluralizmusnak továbbra is meg kell maradnia szabályként, ami lehetővé teszi az egyensúly fenntartását a különböző nemzeti és európai jogrendszerek között. Ennek köszönhetően beszélhetünk egymást kiegészítő és nem egymást kizáró rendszerekről. Az uniós szerződések precízen meghatározzák, hogy a tagállamok mely hatásköröket ruházták át a közösségre, és melyeket tartották meg kizárólagosan. Az uniós jog elsőbbségének elve azt jelenti, hogy az unió hatáskörébe tartozó területeken az uniós jog élvez elsőbbséget. Ezt Lengyelországban is teljes mértékben elismerjük.
Azonban az államok a „szerződések urai”, a szerződéses és az alkotmányos normák ütközése esetén pedig végső soron a nemzeti alkotmánybíróságok döntenek. Ezért nem okozhat meglepetést a lengyel Alkotmánybíróság nemrégiben hozott ítélete, amely az uniós jog és az alkotmány közötti kapcsolatot vizsgálta. Hasonlóan nyilatkoztak már korábban bíróságok és alkotmánybíróság Németországban, Dániában, Franciaországban, Olaszországban, Spanyolországban, Litvániában, Csehországban és egyéb uniós országokban.
„A közösségi jog elsőbbségének elve […] nem kérdőjelezheti meg a nemzeti jogrendben az alkotmány legfőbb hatalmát” – mondta ki a francia Alkotmánytanács döntése. „Az Alkotmánybíróság vizsgálhatja az ultra vires feltételt […] azaz megállapíthatja, hogy az Európai Unió intézményeinek intézkedései sértik-e a hatáskör-átruházás elvét, ha az Unió intézményei, testületei, szervei és agendái oly módon lépték túl hatáskörüket, hogy az sérti ezt az elvet” – ez pedig a német Alkotmánybíróság döntése. Dán megfelelője pedig azt jelentette ki, hogy „az alkotmány tiltja a hatáskörök olyan mértékű átruházását, amely azt jelentené, hogy [a tagállam] nem tekinthető szuverén és demokratikus országnak”.
Szeretnék itt egy erősebb tézist felvetni. A nemzeti alkotmányok elsőbbségének elve de facto az államok demokráciájának az EU intézményeivel szembeni elsőbbségének elve. Ma azt a kérdést válaszoljuk meg, hogy a nemzetek és a polgárok maradjanak szuverének Európában, vagy az intézmények váljanak szuverénekké. Azok a brüsszeli és luxembourgi intézmények, amelyeket a demokrácia deficitje jellemez. Ettől a választól függ a közös jövőnk.
1795-ben Lengyelország 123 évre eltűnt a világ térképéről. Igen, nehéz helyzetben voltunk akkor. Lengyelország azért bukott el, mert az elit egy része ahelyett, hogy a valódi kihívásokkal küzdött volna, egymás közötti harcokat vívott a befolyásért és az érdekekért. Ez a mi vétkünk. Ezt a vétket a kegyetlen és erős szomszédok azonnal kihasználták. Ne ismételjük meg ezeket a hibákat Európában. Nekünk is vannak globális szomszédaink – akik kegyetlenek és egyre erősebbek. Legyen ez a történelmi figyelmeztetés mindannyiunk számára tanulság.
A szerző Lengyelország miniszterelnöke
Borítókép: A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közreadott fotón Orbán Viktor miniszterelnök (b) és Janez Jansa szlovén kormányfő az EU–Nyugat-Balkán-csúcstalálkozón a Ljubljanához közeli Brdóban 2021. október 6-án. (Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán)
