De felelősek a médiát irányító, a megjelenő híreket cenzúrázó, dezinformáló tulajdonosi körök is. No meg persze az őket kiszolgáló bértollnokok hada. Az oknyomozó újságírás balliberális fősodrának nem érik el az ingerküszöbét a nőket már napi rendszerességgel érő csoportos szexuális támadások sem. Mert az elkövetők nagy többségének háttere – muszlim, migrációs – nem egyezik a politikai céljaikkal és kommunikációs stratégiájukkal. Ami szerint minden szép és jó, ami színes, multikulturális. Az a „néhány” áldozat nem igazán számít, csak bezavar a rózsaszínre festett képbe.

De felelős a Német Orvosi Kamara is, amely 2015 után megtagadta az illegális migránsok életkorának tudományos vizsgálatát. Mondván, nem lenne etikus a kötelező vizsgálat, és egyébként is tévedhetnek egy-két évet. A német hatóságok szerint a migránsok több mint harmada hazudott a koráról. Ez vezetett oda, hogy fiatalkorúnak mondott szexuális ragadozókat nem lehet elítélni.

Ezeket a nyilvánvaló hazugságokat elfogadva, ártatlan szemmel mossák kezeiket számos esetben az ügyészek is. A hamburgi támadók egy része ellen ezért nem emelnek vádat, nem helyezik előzetes letartóztatásba őket.

Az állítólagos jogvédő szervezetek pedig ismét hallgatnak. Amikor az illegális migránsok jogainak védelméről van szó, akkor persze teljes fegyverzettel szállnak harcba a gonosznak kikiáltott hatóságokkal, kirekesztőnek vélt jogszabályokkal. 

De a csoportosan megerőszakolt lányok, asszonyok ügye számukra nem létezik. Vagy egészen egyszerűen nem illik az általuk felrajzolt, ám a valóságban sosem volt, utópisztikus világképükbe.

A megbecstelenített nők és a tönkrement életek, súlyosan megsebzett családok előtt fejet hajtva ki kell mondanunk, hogy ők háborús áldozatok. Mégpedig nem a hibrid háború tömegkommunikációs, közösségi médiás frontvonalainak virtuális áldozatai, hanem egy mocskos, véres háború valódi elszenvedői. Csakúgy, mint a terrortámadások halottjai, sebesültjei. Mert meggyőződésem szerint a nemi erőszak a terror egyik formája, a leigázott lakosság morális ellenállásának megtörésére. Amit már évezredek óta alkalmaznak a hódító, megszálló csapatok.

Talán sokan nem érzik itt Magyarországon a nyugat-euró­pai helyzet tragikumát. Mert ma még mi a béke szigetén élünk. De nem hihetjük el azt, hogy a biztonságunk örök időkre szól. A mi világunk is rendkívül törékeny. Délről illegális bevándorlócsapatok tartják ostrom alatt a határunkat. Nyugatról pedig az ő torz világukat akarják ránk erőszakolni. Ma még csak virtuálisan, a szavak erejével akarnak erőszakot tenni rajtunk. És holnap?

Meg kell védenünk lányainkat, asszonyainkat, családjainkat. A fizikai és lelki terrortól, az erőszaktól. Mert ez a kötelessége egy egészséges, normális társadalomnak. Ha nem ezt tesszük, akkor előbb vagy utóbb, de biztosan elve­szünk. 

Nem szabad hinnünk sem a brüsszeli, sem a magyar bevándorláspárti politikusoknak. 

Mondhatják azt egyes magyar politikusok, hogy egy-két generáció alatt jó hazafivá válnak a migránsok, akiket szeretettel kell befogadni, elfogadni. A nyugati tragikus példa azonban gyökeresen más képet mutat.

Szintén a napokban történt késes támadás Párizs egyik vasútállomásán. A migráns támadó azt kiabálta, hogy „Franciaország az Iszlám Államé!”. 

Magyarország viszont még a miénk!

A szerző az Alapjogokért Központ biztonságpolitikai tanácsadója

Borítókép: Bevándorlók a lengyel–belarusz határon (Fotó: EPA/Ramil Nasibulin)