Néhány nappal ezelőtt újabb szörnyű bűncselekményről olvashattunk. Hamburg egyik közparkjában tíz, migrációs hátterű férfi megerőszakolt egy tizenöt éves lányt. A brutális támadás órákon át tartott, amit az egyik elkövető a telefonjával rögzített is. Az áldozat testén kilenc különböző DNS-mintát rögzítettek, aminek alapján sikerült egyértelműen beazonosítani a tetteseket. A német ügyészség ennek ellenére csupán egyetlen, embernek alig nevezhető vadállatot helyezett előzetes letartóztatásba, mivel szerintük csak indokolt és megalapozott gyanú esetén lehet bárkit letartóztatni. Aztán kiderült az is, hogy mindez több mint egy évvel ezelőtt történt.
Mielőtt megdöbbennénk, hogy ismét mi történik Nyugat-Európában, nézzük a számokat.
A Német Bűnügyi Hivatal (BKA) adatai szerint az elmúlt években naponta két nőt erőszakolnak meg csoportosan az országban.
A jelentésben annyit bátorkodnak leírni, hogy iszlám országokból származó férfiak aránytalanul nagy számban szerepelnek gyanúsítottként a regisztrált csoportos nemi erőszakos támadásoknál. Tudjuk, hogy ez a súlyos tendencia nem csak Németországra jellemző. Svédország, Franciaország, Ausztria lányai, asszonyai is fokozott veszélyben vannak.
Az ilyen vadállati támadások szinte napi rendszerességűvé váltak 2015 óta.
Mi, magyarok 1944–45-ben éltünk át hasonló szörnyűségeket. Az elhallgatás évtizedei után ma már tudjuk, hogy a magyar nők százezreit erőszakolták meg bestiális módon a szovjet katonák. Budapest ostroma után napokig tartott az engedélyezett rablás, fosztogatás és erőszak. De vidéken sem volt ez másként. Családok, meggyalázott asszonyok éltek évtizedekig ezzel a szörnyű traumával, amit még kibeszélni sem volt szabad.
Napjainkban ugyanezt a traumát élik újra Nyugat-Európában. A tagadás, az elhallgatás, az áldozatok hibáztatása, a bűnösök mentegetése a jellemző tendencia. Ezt a gyalázatot nem szabad eltűrni, a felelősöket pedig meg kell nevezni.
Azt gondolom, hogy a migrációt támogató, azt hasznosnak, üdvösnek hazudó politikusok felelőssége elvitathatatlan. Vajon a leköszönő Angela Merkel kancellár mit érez nőként, amikor naponta két honfitársát állatias módon erőszakolják meg? A hétgyermekes Ursula von der Leyen EB-elnök el merné-e engedni a lányait este valamelyik nyugati nagyváros kritikus negyedében? Ylva Johansson belügyi biztos asszony komolyan gondolja-e, hogy a migránsok hozzánk tartoznak, és szükségünk van az általuk hozott „energiára” és „ambíciókra”? A kérdés persze költői. De a felelősségük valós, megkérdőjelezhetetlen, csakúgy mint sok száz hasonlóan gondolkodó és cselekvő politikustársuké.
De felelősek a médiát irányító, a megjelenő híreket cenzúrázó, dezinformáló tulajdonosi körök is. No meg persze az őket kiszolgáló bértollnokok hada. Az oknyomozó újságírás balliberális fősodrának nem érik el az ingerküszöbét a nőket már napi rendszerességgel érő csoportos szexuális támadások sem. Mert az elkövetők nagy többségének háttere – muszlim, migrációs – nem egyezik a politikai céljaikkal és kommunikációs stratégiájukkal. Ami szerint minden szép és jó, ami színes, multikulturális. Az a „néhány” áldozat nem igazán számít, csak bezavar a rózsaszínre festett képbe.
De felelős a Német Orvosi Kamara is, amely 2015 után megtagadta az illegális migránsok életkorának tudományos vizsgálatát. Mondván, nem lenne etikus a kötelező vizsgálat, és egyébként is tévedhetnek egy-két évet. A német hatóságok szerint a migránsok több mint harmada hazudott a koráról. Ez vezetett oda, hogy fiatalkorúnak mondott szexuális ragadozókat nem lehet elítélni.
Ezeket a nyilvánvaló hazugságokat elfogadva, ártatlan szemmel mossák kezeiket számos esetben az ügyészek is. A hamburgi támadók egy része ellen ezért nem emelnek vádat, nem helyezik előzetes letartóztatásba őket.
Az állítólagos jogvédő szervezetek pedig ismét hallgatnak. Amikor az illegális migránsok jogainak védelméről van szó, akkor persze teljes fegyverzettel szállnak harcba a gonosznak kikiáltott hatóságokkal, kirekesztőnek vélt jogszabályokkal.
De a csoportosan megerőszakolt lányok, asszonyok ügye számukra nem létezik. Vagy egészen egyszerűen nem illik az általuk felrajzolt, ám a valóságban sosem volt, utópisztikus világképükbe.
A megbecstelenített nők és a tönkrement életek, súlyosan megsebzett családok előtt fejet hajtva ki kell mondanunk, hogy ők háborús áldozatok. Mégpedig nem a hibrid háború tömegkommunikációs, közösségi médiás frontvonalainak virtuális áldozatai, hanem egy mocskos, véres háború valódi elszenvedői. Csakúgy, mint a terrortámadások halottjai, sebesültjei. Mert meggyőződésem szerint a nemi erőszak a terror egyik formája, a leigázott lakosság morális ellenállásának megtörésére. Amit már évezredek óta alkalmaznak a hódító, megszálló csapatok.
Talán sokan nem érzik itt Magyarországon a nyugat-európai helyzet tragikumát. Mert ma még mi a béke szigetén élünk. De nem hihetjük el azt, hogy a biztonságunk örök időkre szól. A mi világunk is rendkívül törékeny. Délről illegális bevándorlócsapatok tartják ostrom alatt a határunkat. Nyugatról pedig az ő torz világukat akarják ránk erőszakolni. Ma még csak virtuálisan, a szavak erejével akarnak erőszakot tenni rajtunk. És holnap?
Meg kell védenünk lányainkat, asszonyainkat, családjainkat. A fizikai és lelki terrortól, az erőszaktól. Mert ez a kötelessége egy egészséges, normális társadalomnak. Ha nem ezt tesszük, akkor előbb vagy utóbb, de biztosan elveszünk.
Nem szabad hinnünk sem a brüsszeli, sem a magyar bevándorláspárti politikusoknak.
Mondhatják azt egyes magyar politikusok, hogy egy-két generáció alatt jó hazafivá válnak a migránsok, akiket szeretettel kell befogadni, elfogadni. A nyugati tragikus példa azonban gyökeresen más képet mutat.
Szintén a napokban történt késes támadás Párizs egyik vasútállomásán. A migráns támadó azt kiabálta, hogy „Franciaország az Iszlám Államé!”.
Magyarország viszont még a miénk!
A szerző az Alapjogokért Központ biztonságpolitikai tanácsadója
Borítókép: Bevándorlók a lengyel–belarusz határon (Fotó: EPA/Ramil Nasibulin)
