Elismerésre méltó művekről azóta kevés szó esik, és nem tudni, valójában kinek szól az olcsó poénokkal (se) dolgozó figyelemfelkeltő (se) tartalom. Az a benyomásom, hogy akik vevők lennének erre, azok valószínűleg nem olvasnak HVG-t, azon jobb érzésű törzsolvasók pedig, akik még követik, nem örülhetnek egyértelműen annak, hogy az egykor nívós lap, vizuálisan ma már inkább tűnik a Charlie Hebdo unokaöccsének, mintsem egy józan, szabadelvű magyar újságnak – utóbbi megelőlegező szóösszetétel. A montázs leközlése szellemiségét tekintve is képzavar, mivel a balliberális orgánumok szeretnek cikkezni a női test instrumentalizálásáról, tárgyiasításáról és minden olyan kérdésről, amely megoldandó feladat a nemi egyenjogúság területén.

Sok esetben viszont éppen ezen felületek a napi cikkek közé szexista (juj!) képeket, híreket csempésznek. Jó ideje figyelem, milyen arányban jelennek meg kattintásvadász női témák; például A. piros (párducmintás) semmilyen tangában pózolt; B. köldökig érő dekoltázsban mutatkozott; C. szétnyílt a pongyola, megvillantotta formás fenekét. Továbbá: Hogyan fogyj le a melleid méretének megtartásával. Győzd meg a pasidat a kriptovaluta-bányászatról. Fagyállóval öntötte le feleségét. A gyermekáldás a cukiságokban ábrázolódik; gyerekek szexi anyukával, hasonlít-nem hasonlít, dögös csaj lett a kislányból stb.; de még külföldön sem igen merészkednek odáig, hogy az élet egyik legmeghittebb pillanatát, a saját gyermekünkkel történő „első találkozást” a poén szintjére vitték volna.

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság A nők megjelenése a médiában című felmérésben vizsgálta a nők médiajelenlétét (NMHH 2015). Aszerint a mérvadó műsorokban, hírekben nyolcvan százalékban inkább férfiak jelennek meg vagy beszélnek nőkről. A húszszázaléknyi nő, aki minta- és témaadó lehet, esetenként az idealizált és szigorú nemi elvárásokat közvetítő celebvilágban is otthonosan mozog. A külföldi trendet követően a hazai boulevard egyik szenzációja volt Magyarországon is az élőben szülés. Igen. Az eseményt online videón lehetett követni, és botor, aki azt hiszi, hogy a pár, gyermeke világra jöttét ingyen tárta nyilvánosság elé. Nem.

A másik, a nemek ábrázolását tekintve labilis terület a reklámoké, amelyek ösztönzői a képi illusztrációk és címlapok születésének. A reklámokban a szexualizáltságon kívül többnyire problémákkal küzdő, tudatlan vagy valamilyen károsodással rendelkező, egyébként helyes nőket mutogatnak. Vörös orral, bedagadt szemmel tüsszögnek, pattanásos az arcuk és büdös a hónaljuk, görcsöl a hasuk, hüvely- és lábgombájuk van, rájuk omlik az irodai iratszekrény, esetlenül hanyatt esnek, amikor a gyerekszobában a széthagyott kisautók a lábuk alá kerülnek (stb.). Mondhatnánk, hogy ez csak film, de a hatása valódi: rosszulesik, leértékel, általánosít, rombol.

Az NMHH felmérése a tájékozódás forrásait és gyakoriságát is vizsgálta a nemek tekintetében. Aszerint a médiahasználatban a tévénézést kivéve a férfiak járnak élen (körülbelül 10-15 százalék a a javukra). Ők többet interneteznek, többet olvasnak újságot, gyakrabban hallgatnak rádiót. Az adatok ezúttal is többféleképpen értelmezhetők, ide csak egy szempontot írnék: miért érdekelné a nőket olyan médiatartalom, mint például a fent közölt montázs? Miért akarná egy nő, leendő anyaként azt látni, hogy élete választható főprogramján, a terhességen gúnyolódnak? 

Miért akarna szembesülni azzal, hogy amennyiben közéleti szereplővel köti össze életét, kikezdhetik a nőiségét, s netán ha ő maga a nyilvánosság elé lép, őt sem fogják kímélni? Egyszerűbb hát nem kinyitni az újságot, nem használni internetes sajtóorgánumokat, amelyek tele vannak negativizáló érdektartalommal, és visszahúzódni, ahogyan a nemi sztereotípia is diktálja. Ezáltal kevesebb az információ, kisebb a fejlődési lehetőség, és rengeteg értékes ember elvész pusztán azért, mert önbizalmát ily módon és alattomosan megtépázzák.

Nem volt tervezett a következő példa, de a neten kószálva belefutottam, és sajnos ideillik. Ezúttal is egyértelműen balra húzó médium cikkéről lesz szó, amely arról szól, hogy rendeletben rögzítették, ezentúl nagyobb teljesítményű motorral rendelkező csónak vezetéséhez sem kell kishajós jogosítvány. A szerző örül is meg nem is az intézkedésnek, mert visszaélésektől félti a hatóságokat, s a motorteljesítményt átmatricázó csalóktól tart, majd váratlanul így zárja a cikket: „Ha az ember nem k...rvázni (eredetileg kiírva) vagy vízisízni akar, a 20 lóerős határ hazai körülmények között bármihez elég.” Paff. Móricka fölnőtt, de még mindig mindenről ugyanaz jut az eszébe.

Elnézést a konzervatív és liberális vagy politikasemleges nőktől és férfiaktól, hogy most ilyenekről kellett olvasniuk, s kérem őket, hogy tekintsék felelőtlen, éretlen kölkök szórakozásának a hasonló epizódokat. Meggyőződésem, hogy egyik szerkesztőségben sem volt olyan női munkatárs, akinek tetszett volna az efféle, és egyértelműen támogatta volna a megjelentetést, vagy ha mégis, akkor el kellene gondolkodnia azon, kinek és miért akar megfelelni. A fent említett fotómontázson egyébiránt a miniszterelnök lánya látható a férjével, s úgy tűnik, a lap ezzel a képpel szeretne beszállni a választási küzdelembe. 

Már csak egy kérdés maradt: ennyire tele a… – hócipő?

A szerző író, kulturális antropológus

Borítókép: Illusztráció (Fotó: 123RF)