Utálom írni ezt a cikket. Helyesebben az első két bekezdést, mert rá kell néznem hozzá egy lap nemrég közzétett címoldalára. A fotómontázs várandós nőt és a párját ábrázolja, amint az ultrahangfelvételen a magzat szívhangját hallgatják, de a képernyőn látható, éppen csak formálódó embrió nem gyermek, hanem bank. A nő bankot fog szülni. Érthető? Ugye, nem. Holott a kép a Heti Világgazdaság című patinás újság címlapja. Az átlagolvasó első ránézésre nem is tudja azonosítani, pontosan kiket lát a képen, normál esetben az ilyen felvételen kitakarják az arcot (a banké marad).
De ha már belementünk, akkor érdemes néhány kiigazítást tenni.
Stílusosabb lett volna, ha a képszerkesztő két homoszexuálist montázsol szenzációsnak szánt művébe, amint vidáman hajolnak műméhbe ágyazott reménységük UH-képe fölé. Nem mai hír ugyanis, hogy a párkapcsolati szokások a queer-zónába érkeztek, és szabadságimádó tudósok a férfiak szülésének technikáján dolgoznak. Vagyis mindenki mindenhol mindenkivel és mindennel, akár tárgyakkal is összeadhatja magát, s akkor logikus, hogy bárki bármit képes szülni; akár bankot. Ennek értelmében a bankok születése allegória is jól fejleszthető poén volna, mert igazi férfimunkáról van szó, és mint multinacionális intézmény, nemsemleges szereplője – mondhatni: meghatározója – az emberiségnek. Lehetne még tovább feszíteni a húrt, de most aztán tényleg elég!
Éppen ezért utálom az első két bekezdést, mert arra késztet, hogy szót fecséreljünk izzadt agyú szerkesztők pszichózisára.
Eddig többé-kevésbé létezett egy hivatalos formába ugyan nem öntött, de a felelős politikai szerkesztők által betartott szakmai konszenzus, mely szerint közjogi méltóságok hozzátartozóit támadó, sértő ábrázolásokat a sajtószakma kerüli. Az a sajtótermék, amely ezt megszegi, morális határt lép át. A lap a montázzsal semmibe veszi a mindenkori várandós kismamák, a leendő édesapák és a magzatok alapvető jogait.
Sokkal inkább érdekes kérdés, hogy egy sokak részére iránymutató lap miképpen jutott idáig. Emlékszem, évekkel ezelőtt jó párszor jártam a HVG plakátkiállításain, amelyeket a jól sikerült, szellemes címlapképekből rendezett. A tárlatokon beszélgető, mosolygó, el-elgondolkodó jobb- és baloldali embereket lehetett látni, akik számontartották a tiszavirág-életű sajtógrafikák továbbélését. A szerkesztőség manapság online szavazásokat tart arról, hogy olvasóinak melyik címlap tetszik a legjobban; a nyerők az Orbán Viktor-os és Mészáros Lőrinc-es, a fentiekhez hasonló, erősen Hócipő-beütésű alkotások. Nincs min csodálkozni: a közönség arra szavaz, amit eléje raknak.
