időjárás 23°C Ulrik 2022. július 4.
logo
Álbalos álnokságok Novák Katalin államfői jelölése körül

Na de milyen a fülbevalója?

Horváth Júlia Borbála
2022.01.03. 06:58
Na de milyen a fülbevalója?

A cím alapján napi hírre is gondolhatnánk, olyanra, amely manapság tucatszám megjelenik, s elemzi, hogy mi történik velünk. Mi történik egy ezeregyszáz éves, tízmillió állampolgárt számláló közép-európai országban, amelynek ismétlődő átka a megosztottság? Persze nézőpont kérdése, azon belül kit és mit nevezünk megosztónak, mindenesetre kijelenthető, hogy az áldozat ez esetben is egy ország (egyesek szerint k…rvaország). Egyszerűbben fogalmazva: Magyarország jelenlegi politikai életében a kormányváltást követelőknek semmi sem jó, és amiről kiderül, hogy mégiscsak jó, az nem elég jó, ami viszont ezek szerint nem is annyira rossz, az nem trendi.

Első olvasatra és megfelelő távolságból szemlélve nehéz tehát megérteni, hogy miközben a világ országaiban egyre több a befolyásos női közszereplő, nálunk miért nem egyértelműen örvendetes hír, hogy Magyarország államfőjelöltje Novák Katalin. Egy nő. Ilyen még soha nem történt Magyarországon! Ha végigtekintünk a történelem számunkra is belátható korszakain, láthatjuk, hogy kevés nő jutott el a parlamenti tevékenykedésig. Az első magyar képviselőnő a Kassán élő Slachta Margit keresztény érdekvédő volt. Szívós következetességgel szembeszállt az emberpusztító ideológiákkal, credója a lelkiismeretes cselekvésről szólt (1920): „A dolgok értékét az határozza meg, hogy végeredményben mi lesz belőlük.”

Őt követte később az első magyar női miniszter: Bíró Károlyné, született Ratkó Anna, aki a kormányzattal egyetértésben a világháborús emberveszteséget a születésszám emelésével kívánta pótolni (1948). Munkásságához fűződik a keményen pattogó elnevezésű Ratkó-korszak felemlegetése, amelynek kritikája inkább volt az ukázt elutasító rendszerellenesek tiltakozása, mintsem a gyarapodást kifogásoló szólam. A mai ellenállók a termékenységi mutatók javulását segítő intézkedéseket szeretik összemosni az abortusztilalommal, hallgatnak viszont a ratkói büntetésekről, gyermektelenségi adókról és a valóban bevezetett abortusztilalomról, mert egy nőnek legyen joga dönteni a testéről. Valóban legyen joga dönteni, ez nem lehet kérdéses, és jelenleg sem tiltják, de ne hirtelen feltalált eszméktől vezérelt alakok hivatkozzanak rá a szabadságjogok jegyében. Főképpen akkor ne, amikor születendő életekről kell ítélkezni.

A család- és nővédelem történetileg baloldali érték, és a szakszervezeti mozgalommal karöltve virágzott ki. Második nekifutásra is zavarba ejtő tehát, hogy magukat baloldali érzelműnek vallóknak miért annyira elégtelen államfőjelölt egy családokért felelős miniszter, aki hivatali ideje alatt szociális juttatásokkal a nemzeti fennmaradást ösztönözte, ami időtlen érdeke minden országnak. A kifogásolók nagy része hiteltelenséggel vádolja a jelöltet (egy bábu, nem partnere a férfipolitikusoknak) vagy olyan érveket hoz fel ellene, amelyek bárkire, bármilyen területen, akár férfira is érvényesek lehetnek (felemelték, kinevezték, választották).

Az ellenkezők sorai között tehetséges női politikusok is ülnek, akik álbaloldali szólamokhoz igazodván hamis dallamot fújnak, s az hamis cselekedetekre sarkallja őket. Fejjel rohannak tőle a falnak, vagyis az ajtónak, utána tehetetlenségükben a földre vetik magukat. Pedig nem ártott nekik senki. Legföljebb a mellettük hasaló férfi párttársak, akik ihletik ezeket a majomságokat – amelyekből lesz aztán az árulkodás Brüsszelben, ahogy annak idején Moszkvában s a többiben. Végtelenül szomorú jelenség ez, de az is legalább ekkora baj, hogy ezekből az ellenzéki politikusnőkből már soha nem lesznek kiemelkedő államnők; csak szürkülnek, hervadnak a hamis eszméket kiszolgáló, államférfinak aligha nevezhető hentergők mellett.

De más hiba is akad. Ha csak azt nézzük, napjainkra a női érdekképviselet (haladóknak: a feminizmus) eljuttatta a közvéleményt arra a szintre, hogy elfogadja: a világban tehetséges és képzett nem férfiak is élnek, akiknek céljuk és mondanivalójuk van a háztartási bonyodalmak megvitatásán kívül. Ugyanakkor a radikális érdekvédők nem kis eszmezavarral kitalálták többek között a kvótanő fogalmát, ami bizony a díszpéldányokra vonatkozik. Azokra, akiket passzívan, mindössze kirakatjelleggel, de nem szexizmusból helyeznek bizonyos státusokba. Ezen technika sértő és leértékelő a női nem számára. (Hozzáteendő, hogy más területen a nemiségtől független, szintén megalázó kvótásítás folyik; például kvótafeketék is vannak már.) Kutatási eredmény, hogy a nők politikai hovatartozástól függetlenül általában elutasítják a porciózó pozíciót, mert rátermettségük révén szeretnének bizonyítani. Ebben a hétköznapi élet és a politika területén tevékenykedő nők köré­ben összegyűjtött vélemények sem különböznek egymástól (Intermentalitás /2014–2017/ kvalitatív vizsgálat).

Ezek után hogyan hihetik a lányok, anyák, nők és férfiak (!), hogy ezen álliberális irányból előrelépésre és teljes életre számíthatnak?! A hamisságok előidézője, hogy a XX. század végétől egy bizarr frigy révén a szoclib gondolkodás megpróbálja kisajátítani az érdekvédelmet. Felvállalja szinte az összes hátrányos helyzetű védelmét, képviselni óhajtja a kisebbségeket, hogy érdekeiket aztán többségi szinten érvényesítse, a szélsőséges genderideológia által pedig a nemeket megcsúfoló propagandát hirdet.

Ezek volnának a híres szabadságjogok? A módszer sajátságos, de működik. Roger Scruton Mi a konzervativizmus? című kötetében arról írt, hogy a zavarkeltés a nyelv és az alapfogalmak tetszés szerinti eltorzításával történik, miáltal az elveket „úton-útfélen oszlásnak indult elméletek és a belőlük származó lázas ideológiák mérgezik”. Az empatikus mentalitásra alapozva nők ezreivel próbálnak elfogadtatni hamis szólamokat – köztük a politikusnőkkel is –, amelyek ma már az identitásukat is megkérdőjelezi. Például, hogy a nők között helyük van a biológiai nemüket megtagadó férfiaknak, s hogy megértéssel kell tűrniük, hogy idegen kultúrákból érkező erkölcsi terroristák bármit megtegyenek velük.

A leendő köztársasági elnöknek ezen körülményekkel, kifogásokkal és a személyét érő férfias támadásokkal kell majd szembenéznie. Megkezdett programja valószínűleg folytatódik, s álláspontja azonos marad a többségi véleménnyel, miszerint a nukleá­ris család egy házaspárból, férfiból és nőből s azok gyermekeiből álljon, akik kisfiúk vagy kislányok. Éppen olyanból, mint amilyenben a kritizálók legnagyobb része is él. Miniszterként hozott intézkedései még hosszú évekig a családok boldogulását segítik majd, amelyhez kapcsolódik a felelős belátás, miszerint a boldoguláshoz férfi és nő összefogására van szükség. Akinek ez kevés, annak szájából álnokságként hangzik a trendihez igazodó kifogás, miszerint Novák Katalin alkalmatlan a jelölésre, és máris jöhet a fülbevalókérdés.

A politikusok nem titkolt törekvése, hogy a világot önazonos nézőpontból is szemléljék. A családpolitika része a nők segítése, ami fordítva is igaz, hiszen életpályáját minden nő, minden anya kislányként kezdi, és cél­jait elérő, elégedett emberként szeretné zárni. Egy női köztársasági elnök megválasztása óriási lehetőség arra, hogy az érdekvédelem, s kiemelten a női érdekvédelem a hétköznapi politika fölé emelődjön és pártpreferenciától függetlenül az állampolgárok életét pozitívan befolyásolja. Ha Magyarországnak konzervatív női államfője lesz, akkor a konzervatív feminizmus „unortodox megoldásként” akár követendő hungarikummá is válhat.

A szerző író, kulturális antropológus

Borítókép: Novák Katalin a zánkai Erzsébet-tábor karácsonyi Dotto-kisvonatán 2021. december 16-án. (Fotó: MTI/Vasvári Tamás)

Hírlevél feliratkozás
Nem akar lemaradni a Magyar Nemzet cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi naponta elküldjük Önnek legjobb írásainkat.