A németek is kapnak egy amerikai helytartót

„Tekintsük úgy, mint a kígyótojást / Mi, ha kikél, mérges lesz, mint faja, / Azért, a héjában gyilkoljuk meg őt.” – William Shakespeare: Julius Caesar című drámájában hangzanak el ezek a szavak. Ingmar Bergman svéd filmrendező 1977-ben készítette el a Kígyótojás című filmjét, mely a 20-as évek Németországában játszódik. A nácizmus születését mutatja be a sikertelen müncheni sörpuccs idején, rémisztő képekben. Az egyik szereplő, az öngyilkos zsidó artista mondja: „Valami borzalmas mérgezés folyik itt.”

Tartok tőle, hogy napjainkban is. Amikor 2014-ben Ukrajnában győzött a Majdan „forradalma”, akkor normális országban szinte elképzelhetetlen dolgok történtek. Az oroszbarát vezetést nem egyszerűen lecserélték egy Amerika-barát új elitre, hanem ejtőernyős deszant politikusokat dobtak le. Hitetlenkedve néztük, hogy grúz, litván és amerikai „szakértők” kerültek a frissen megalakult kormányba. Miheil Szaakasvili, Ekaterine Zguladze, Alekszander Kvitasvili grúz, Algirdas Semete és Ajvarasz Abramavicsusz litván, Natalie Jaresko pedig amerikai volt. A hírek szerint az újonnan felálló, nevében ukrán kormány tagjai angolul beszéltek egymással. A pozícióba kerülésük előtt pár órával ugyan megkapták az ukrán állampolgárságot, de ezzel értelemszerűen nem kaptak ukránnyelv-tudást. Ahogy ukrán identitást, gyökereket, netán hazaszeretetet sem. A szerencsétlen, kiszolgáltatott és önmaga nemzeti mivoltát kereső ukrán nép pedig mindezt dermedten nézte, némán tűrte. Persze, mert a média elhitette velük, hogy az idegenek elhozzák számukra az áhított nyugati életformát, szabadságot és főként a jólétet.

De az orosz befolyás lecserélése az amerikai elitre sajnos csak még mélyebb gazdasági és politikai válságba sodorta őket. Olyannyira, hogy napjainkban már nemcsak a területi integritás került veszélybe, hanem egy véres háború realitásával is számolniuk kell. A kívülről érkezett szakértők, tanácsadók valójában mindig a küldő ország és persze saját zsebük iránt elkötelezettek. Ukrajna a szemükben nem volt több, mint egy ideiglenes megálló, egy lehetőség a meggazdagodásra.

Tavaly hasonló folyamatnak lehettünk szemtanúi Bulgáriában. Először kívülről generált tüntetésekkel destabilizálták a kormányt. Persze Bojko Boriszov sok hibát követett el, de alapvetően a bolgár nemzeti érdekeket tartotta szem előtt. Miután a 2021 áprilisában és júliusában tartott választások nem hozták meg a kívánt-elvárt eredményt, ismét ejtőernyősöket vetettek be. Két hónappal a novemberi választások előtt külföldi alapítványok dollármillióinak befektetésével megalapították a Folytatjuk a Változást! pártot. A bolgár választók pedig elhitték az üzenetet. A Harvardon tanult Kiril Petkov lett a miniszterelnök. Igaz, hogy az ország törvényeinek betűje szerint nem tölthetné be ezt a pozíciót, hiszen kanadai állampolgár is, de ő ezt letagadta. Joe Biden amerikai elnök – nem túl bölcsen – már a választások előtt úgy beszélt Petkovról, mint az amerikai érdekek legtehetségesebb helyi képviselőjéről. Petkov társa, akivel a pártot gründolta, Aszen Vasziljev, nem meglepő módon, szintén a Harvardon végzett. Az ottani képzés, kiképzés után ejtőernyőztek vissza, egyenesen a kormány bársonyszékeibe.

Mondhatnánk, hogy természetes folyamat az, amikor a Nyugat szemében fejletlen, demokratikus hagyományokkal alig rendelkező államokba külföldről importálnak megbízható politikusokat. Így tett már a Római és később a Brit Birodalom is. A meghódított, megszállt provinciákba, gyarmatokra helytartókat, kormányzókat ültettek a helyiek nyakába. Természetesen az elfoglalt terület népeit nem kérdezték meg, hiszen tudjuk, a békákat sem kérdezik, ha lecsapolják a mocsarat.

Ezek a műveletek alapvetően pénzről, hatalomról, befolyásról szólnak. Akkor is, ha szép szólamok, jól csengő frázisok mögé rejtik őket. Ezek a külső behatolási, befolyásolási törekvések nem ismeretlenek, nem lepnek már meg bennünket.

A napokban adta hírül a sajtó, hogy a néhány hónapja megalakult balliberális–zöld német kormány is híján van a jól képzett szakembereknek. Ezért aztán ők is egy ejtőernyőst akarnak leigazolni. Jennifer Morgant, a Greenpeace környezetvédő szervezet amerikai vezetőjét a német külügyminisztérium kívánja államtitkárként alkalmazni. Ezért aztán a hölgy már be is adta az állampolgársági kérvényét. Ne legyen kétségünk, hogy hamar meg is fogja kapni. Hiszen a német kormány nemrégen deklarálta, hogy Németország bevándorlóország. Márpedig ha okmányok nélkül érkezett migránsok százezrei juthattak ellenőrzés nélkül német papírokhoz, akkor egy amerikai állampolgárnál sem lehet probléma. Főleg, ha a korábban radikális klímaaktivista olyan szervezetek soránál dolgozott, amelyeket Soros György alapítványai finanszíroztak.

Ma ennél jobb ajánlólevél nem kell. Ízlelgessük azért ezt a történetet! Egy radikális környezetvédő, aki amerikai állampolgár, fogja a német állam klímapolitikai területét irányítani. Vajon kinek az érdekeit fogja szem előtt tartani a munkája során? Az amerikaiakét vagy Soros György szervezeteiét? Szinte biztos, hogy majd a német emberekét… Nem irigylem a német államigazgatásban dolgozókat. Nem elég, hogy az alkancellárjuk, Robert Habeck mindig hányingert érez a hazaszeretettől. Most már egy amerikai ejtőernyős is érkezik a kormányba. Ilyet eddig csak Európa keleti provinciáiban láttunk. Most a németek is kaptak egy helytartót.

Az új német kancellár azt ígérte, hogy kormányzásuk végére a polgárok nem fognak ráismerni Németországra. Már látjuk, hogy nem a levegőbe beszélt. Az Európai Unió jövője szempontjából is meghatározó a német kormány víziója. Főleg, ha a külföldi befolyást már nyíltan vállalják. Amerika érdekei sok szempontból ütköznek Európáéval. Az európai nemzetállamokat már nem csak a migráció, az iszlamizáció, a genderpropaganda és az agresszív zöldítés fenyegeti. A globális hálózatok ejtőernyősei, kiképzett zsoldosai már több európai kormány bársonyszékeiben is ott ülnek. Még időben észre kell vennünk a XXI. század „kígyótojásait”, hogy ne kövessük el újra a XX. század végzetes hibáit, ha nem akarunk az Európai Egyesült Provinciában élni.