Soros embere

Andrej Nosko a CEU-n végzett, vagyis a legautentikusabb helyen szívta magába a semmitmondásnak a tudományát.

Bayer Zsolt (MWH)
2022. 02. 02. 16:05
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

De a törvény szövedéke mindig fölfeslik valahol.

Most például jött Andrej Nosko, aki a CEU-n végzett – sőt! Doktorált! – politikatudományból, vagyis a legautentikusabb helyen szívta magába a szóhalmazok forgatásának (semmitmondásnak) tudományát. Majd az így megszerzett tudásával egyenes útja vezetett Soros alapítványához, az Open Societyhez, ahol divízióvezetőként osztotta a pénzt. Közbevetés: Karl Raimund Popper, bécsi filozófus 1945-ben jelentette meg főművét Nyitott társadalom címmel, Soros saját bevallása szerint ennek a hatása alá került, és azóta is képtelen szabadulni, tőzsdespekulációi, pénzintézetek és országok tönkretételei és egyéb gazemberségei után mindig ide tér vissza, a Nyitott társadalomhoz, ahol végre szeretettel tud gondolni önmagára.

Nosko amúgy ma a PILnet igazgatója Budapesten, és meg sem próbálok úgy tenni, mintha lenne halvány fogalmam róla, mi az.

És teljesen mindegy is.

A lényeg ugyanis, hogy ez a mi Nosko barátunk nekifogott fölfejteni a törvény szövedékét. Egy pillanatra nem figyelt oda, vagy valamilyen rejtélyes oknál fogva egy pillanatra megszállta a szentlélek (ez utóbbira fogadnék kisebb tételben), és elkezdett igazat beszélni.

Így például elmondta, hogy Lengyelországot és Magyarországot minden valós érv nélkül állítja pellengérre a nyugati média – és azért tegyük hozzá: a sok idióta gazember ott Brüsszelben meg Washingtonban.

Nosko elmondja, a magyar kormány népszerűségének okait nem látják, s ez nem is annyira érdekes, de fogalmuk sincsen semmiről, és leginkább azzal vannak elfoglalva, hogy hazudjanak a kormány valós társadalmi megítéléséről, valódi népszerűségéről.

Az európai média színvonala „lesüllyedt” az utóbbi időben – mondja Nosko –, ez is egyik oka a Lengyelországról és Magyarországról festett torz képnek.

Mi persze tegyük hozzá, Nosko „igazságbeszédében” ez (is) hazugság, ugyanis

1.: Az európai média színvonala időtlen idők óta a pöcegödör alján van.

2.: Az európai „fősodratú” (vagyis libsi-balos, anarchista, progresszív) média (meg az amerikai, szóval a komplett nyugati média) lényegét a Született gyilkosokban foglalja össze Mickey Knox (Woody Harrelson), méghozzá egyetlenegy, ám annál tökéletesebb szóval (nyoma sincs szóhalmazok forgatásának). Ez a szó: „médiag…ci”. (Rendező: Oliver Stone.)

Na, ezek írják a cikkeket Lengyelországról és Magyarországról, a velük egylényegű brüsszeli meg washingtoni „politikusok” segítségével, támogatásával és jóváhagyásával.

3.: Ha a médiag…cikkel egylényegű libsi-balos, anarchista, progresszív politikai oldal kerülne hatalomra, ugyanez a média 24 óra alatt átállna Lengyelország és Magyarország ajnározására, ugyanis azonnal helyreállna a szóhalmazok forgatására pozitív módon alkalmas világ(uk).

De nézzünk még egy idézetet Noskótól:

Ezt saját tapasztalataim alapján mondom, mivel ismertem több korábbi tudósítót, akik sem beszélni, sem olvasni nem tudtak magyarul. Ezért a többségük másodlagos forrásokra tud csak támaszkodni. Ezek a másodlagos források pedig ugyancsak erősen torzítanak, egyebek mellett a magyar kormány legitimitásával kapcsolatban. Így például jellemzően nem említik meg, hogy a magyar kabinet ténylegesen nagy népszerűségnek örvend a társadalom jelentős része körében. Ehelyett például azt írják, hogy a kormány a szabadság korlátozásával tartja fenn a hatalmát.

Hogy? Na de hogy?

Jellemzően nem említik meg, hogy a magyar kabinet ténylegesen nagy népszerűségnek örvend a társadalom jelentős része körében. Ehelyett például azt írják, hogy a kormány a szabadság korlátozásával tartja fenn a hatalmát.

Értik már, ezt a fene nagy, elkeserítő „orbáni diktatúrát”?

De mindegy is. Minden magára valamit is adó, a valósággal, igazsággal, szabadsággal, demokráciával, jogállammal és normalitással legalább felületes viszonyt ápoló ember tisztában azzal, hogy kicsodák ezek, és mit, miért hazudoznak összevissza.

És mégis nagyon fontos, hogy időről időre érkezik egy-egy ilyen Nosko, vagy Carolina Punset (volt európai parlamenti képviselő, aki nagyjából ugyanezeket mondta el a minap), és elbeszéli mindazt, amit mi naponta elbeszélünk.

Mert így látszik különösen tisztán, a farizeusság éles, megvilágító fényében, hogy a törvény szövedéke mindig fölfeslik valahol.

S befejezésül térjünk vissza Huxley-hoz.

A mi korunk szóhalmazok forgatóinak fixációja „boldogságunk”, méginkább „szabadságunk” illúziója, továbbá a végzetesen együgyű, beszűkült jelenidejűség.

Erre fűzi fel a hazai szóhalmazok forgatóinak serege (média- és politikusg…cik) a saját kis különbejáratú fixációját, az akolmeleg és leírhatatlanul ostoba Orbán-gyűlöletet.

Huxley írja:

A gyermekét szoptató arapesh anya folyamatosan suttogja a gyermeke fülébe, hogy »jó, jó« – és miközben ezt mormolgatja, odadörgöli a gyermeket a család kutyájához, disznajához, egy másik családtaghoz vagy egy családon kívüli emberhez, úgyhogy a gyermekben szinte feltételes reflexszerűen alakítja ki a bizalom, a szeretet és a másik ember jóként való elgondolásának érzését.

Ezek a mi szóhalmazforgatóink mást tesznek. Gyermekük nem nagyon van, úgyhogy nem nagyon szoptatnak, disznajuk egészen biztosan nincsen, legfeljebb, ha kutyájuk (gyerek helyett), ezért aztán egy Orbánt jelképező vudubabát dörzsölgetnek egymáshoz, a kutyához, meg idegenekhez, és azt mondogatják, hogy „rossz, rossz”.

Oliver Cromwell a Skót Egyház közgyűléséhez 1650. augusztus 3-án kelt levele egy megjegyzésével zárom a mai alkalmat:

Krisztusra, könyörgöm nektek, fontoljátok meg, tévedhettek.

Nekünk pedig megint igazunk lett. Nosko a bizonyíték.

Borítókép: Andrej Nosko (Forrás: Facebook)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.