Vécéöblítési ötletelés aszály idején

A világmentés közepette időszerű előhozni a jó öreg nagyágyút: a vécéöblítés „súlyos” kérdését!

„Micsoda luxus, hogy ivóvízzel húzzuk le a vécét, miközben gyengébb minőségű, csak félig tiszta víz is elég volna erre!” Ez a jó ég tudja, honnan importált mondat menetrend szerint aszály idején szokott előkerülni, amikor átmeneti ­vízhiány lép fel valahol, és valaki valami nagyon okos dolgot szeretne mondani, lehetőleg egyenesen bele a mikrofonba. Mert nem elég a Facebook meg a többi hülyeséggenerátor, hadd terjedjenek éteren át is a téveszmék! Ez történt most is azt ­követően, hogy Solymáron és Szentendre környékén arra kérték a lakosságot, hogy takarékoskodjon az ivóvízzel.

Először úgy húsz éve hallottam ezt a vécéöblítős bornírtságot. Akkor még bőven Greta Thunberg meg a túlkoros ligetvédő hippik előtt jártunk, de már javában lobogtak a jóemberkedés lánglelkei a Nagykörúton innen és túl, fényükben felvilágosultan körvonalazódtak a mókushalál-víziók. Ők már akkor is harcoltak a fókabébik megmentéséért úgy, hogy textilpelenkát adtak a gyerekre papírpelenka helyett. A zöldötletek értelmét, hatásfokát, kivitelezhetőségét egy valamirevaló fotel-környezetvédő számára orvosilag ellenjavallt átgondolni, mert még kibillentené féligazságokból épült elefántcsonttornyából. Most, hogy sorsdöntő csatát nyertek a műanyag szívószálak frontján, sőt még azt is sikerült elhitetniük a világgal, hogy az akkumulátoros autók ökolábnyoma kisebb, mint a belső égésű motorokat használóké, a világmentés közepette időszerű előhozni a jó öreg nagyágyút: a vécéöblítés súlyos kérdését!

Egy igazi, elkötelezett kamuzöld nem foglalkozik részletkérdésekkel. Például azzal, hogy az ivóvízzel szemben milyen vízminőséget tartana jónak a vécéöblítésre, annak mennyire kellene megfelelnie a közegészségügyi előírásoknak? Számára nem kérdés, hogy a vízművek vajon honnan tudnának szerezni „félig tiszta” öblítővizet, és főleg nem téma, hogy vajon milyen módon jutna el az ilyen víz a fajanszig? Hogy a meglévő ivóvízhálózat mellé mit jelentene kiépíteni a nulláról egy párhuzamos vécéöblítővíz-hálózatot, beleértve az összes utcát, lakást, benne megannyi szétvert fürdőszobát, egyszóval mekkora lenne a társadalmi költség?
De ne legyünk ők, mi a biztonság kedvéért vizsgáljuk meg részletesebben!

Magyarországon a szolgáltatók döntően olyan, felszín alatti vízbázisokból (folyó menti kavicságyban lévő, csápos, valamint mélyfúrású kutakból és karsztforrásokból) nyerik az ivóvíz alapanyagát, amelyet nem kell tisztítani, önmagában is alkalmas emberi fogyasztásra, csak az előírt paramétereket kell beállítani. Ez vízbázisonként változóan hol vas- és mangántalanítást, néhány helyen arzénmentesítést, leggyakrabban pedig a vízkeménység beállítását szokta jelenteni. Meg természetesen a klórozást, amire azért van szükség, hogy amíg a víz a csőhálózatban utazik, addig se szaporodjon el benne semmiféle baktérium. Nagyon kis részarányt képvisel a felszíni vizekből előállított ivóvíz, ilyesmi tudtommal csak Szolnokon és csekély mértékben a Balaton déli partján történik.

A szolgáltatóknak van egy nagyjából másfél évszázad alatt kiépült és folyamatosan fejlődő technológiájuk az ivóvíz előállítására és a települési tulajdonban lévő, de általuk üzemeltetett vezetékhálózatba való betáplálására. Soha senki sem kérdezte meg a közműves szakembereket, hogy szerintük volna-e értelme a meglévő rendszert megkétszerezni azért, hogy szolgáltatni tudjanak olyan csökkentett minőségű vécéöblítő vizet is, amely ugyan nem iható, de azért nem is terjeszt kolerát. Egyáltalán honnan kerítenének kellő mennyiségben ilyen vizet, amikor a meglévő vízbázisok – hála az égnek – eleve tiszta vizet adnak?

A hipotézis szintjén tételezzük fel, hogy vízműoldalról nincs akadály, és az államnak is megéri a párhuzamos közműkapacitás kiépítésére százmilliárdokat áldozni! Tegyük fel továbbá, hogy a pénzhegyek alatt nyögő önkormányzatoknak is lenne forrásuk kiépíteni a párhuzamos csőhálózatot, és boldogan vállalnák az összes utca felbontatását, a lezárásokkal járó társadalmi következményeket, az utak, járdák helyreállítását! Sőt tételezzük fel, hogy a Nemzeti Népegészségügyi Központ is eltekintene a közegészségügyi előírásaitól! Kíváncsi lennék a T. fogyasztó arcára, amikor kibontja az értesítést, hogy a nagyonzöld és nagyonjóemberek javaslatára szét kellene veretnie a gyönyörűen kicsempézett mellékhelyiséget egészen a fajanszig. Vajon ki fizetné a révészt?

Egyáltalán mit nyernénk vele? Ezt holtbiztos, hogy nem gondolták át a „Micsoda luxus, hogy ivóvízzel húzzuk le a vécét!” mondat ismételgetői. Az ivóvíz-szolgáltatás oldaláról csak értelmetlen kiadás lenne, miközben a Kárpát-medence víz szempontjából a világ egyik legjobb helye. Országunk egy nagy „lavórban” terül el, ahová befolynak a vizek. A földrajztanár ezt úgy fogalmazná meg, hogy alvízi ország vagyunk, és mi leszünk az utolsók Európában, akik tartósan hiányt szenvedhetnek ivóvízből. Ez akkor is így van, ha pillanatnyilag kánikula perzsel, és egynémely médiamunkásnak az uborkaszezonban is elő kell állnia valami elsőre jól csengő frázissal, hogy megtöltse az adásidőt.

Borítókép: Illusztráció (Fotó: Pixabay)