idezojelek

Levitézlett közgazdászok az ATV-ben

Természetesen megkaptuk arra is a választ Bokros Lajostól, hogy mi a megoldás ilyen „szörnyű” helyzetben.

Cikk kép: undefined
Fotó: Balogh Zoltán

Nem volt elég Békesi László elképesztően elfogult és hazug állításokkal teli, majdnem kétórás interjúja a Friderikusz podcastben, most előbukkant a Horn Gyula-panoptikum másik „örökifjú” közgazdásza is. 

Bokros Lajos az ATV stúdiójában kevesebb mint negyed óra alatt elmondta, elnézést: kinyilatkoztatta, hogy rossz a kormány gazdaságpolitikája, iszonyatosan magas az infláció, amiről csak a kormány tehet, nagyon magas az államadósság, amiről szintén csak a kormány tehet, és mindjárt itt az államcsőd, amiről szintén csak a kormány tehet, hiszen szerinte az aktuális gazdasági helyzetért mindig, teljes mértékben csakis a regnáló/aktuális kormány a felelős.

Természetesen megkaptuk arra is a választ a közgazdászok közgazdászától, hogy mi a megoldás ilyen „szörnyű” helyzetben, amilyenben most van az ország, ami nem más, mint – a megszorítás! Bokrostól megtudtuk, hogy el kell törölni minden kedvezményt, az üzemanyagárstopot, az élelmiszerárstopot, a rezsicsökkentést és a családi adókedvezményt is. 

Ilyenkor az ember először megdörzsöli a szemét, megnézi a jobb felső sarkot a televízió képernyőjén, hogy ez most tényleg az ATV-e és nem valami vígjátékcsatorna, majd megnézi a naptárt, hogy valóban 2022-t írunk-e. Egészen elképesztő. 

Ez az ember tényleg nem változott semmit az elmúlt huszonhét évben, ugyanott tart, mint 1995-ben: megszorítás, megszorítás, megszorítás! Leánykori nevén: Bokros-csomag. Ezt az egy nótát ismeri és örökké ezt fogja szajkózni.

Amennyiben viszont az aktuális gazdasági helyzetért csakis a regnáló-aktuális kormány a felelős, akkor egy felkészült, elfogulatlan riporter helyében egyből megkérdeztem volna, hogy akkor mi a helyzet az 1995–1996-os időszakkal, amikor a Horn-kormányban Bokros úr volt a pénzügyminiszter. 

Mert ha összehasonlítjuk a legfőbb gazdasági mutatókat Bokros Lajos miniszterségének idején és most, akkor a következőket kapjuk: Gazdasági növekedés 1995-ben, Bokros miniszterségének első évében: 1,5 százalék. 2021-ben, a Fidesz-kormányzás tizenegyedik évében, egy évvel a Covid-járvány okozta gazdasági sokk után: 7,1 százalék. Gazdasági növekedés 1996-ban, Bokros miniszterségének második évében: 0,1 százalék. 2022-ben, a Fidesz-kormányzás tizenkettedik évében 6,5 százalékos volt a magyar gazdaság növekedése a második negyedévben, ami a harmadik legnagyobb volt az egész Európai Unióban.

VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Infláció 1995-ben, Bokros pénzügyminiszterségének első évében: 28,3 százalék (!). 2021-ben, a Fidesz-kormányzás tizenegyedik évében, egy évvel a Covid-járvány okozta gazdasági sokk után: 5,1 százalék. Infláció 1996-ban, Bokros miniszterségének második évében: 23,5 százalék (!). 2022-ben, a Fidesz-kormányzás tizenkettedik évében valamivel 10 százalék fölött várható.

Ezek után miről beszélünk? Bokros megbuktott pénzügyminiszterként, megbukott a gazdasági mutatók alapján (akkor és most is), megbukott mindenhogyan. És ezek után még van képe kiállni a nagy nyilvánosság elé és telehazudni a képernyőt? 

Akinek még nem ment fel a vérnyomása, annak még néhány szösszenet Bokros Lajostól az említett interjúból: 

– A minibálbér 20 százalékos emelése nem jó! – Rossz a 13. havi nyugdíj! – Anno nem volt olyan nagy felháborodás a Bokros-csomag miatt. Alig volt tüntetés és sztrájk. (Mindkettő nagy hazugság.) – Híve vagyok, hogy válság idején több pénz adjunk a rászoruló rétegeknek. (Akkor miért akarja eltörölni éppen a legszegényebbeket segítő intézkedéseket, a rezsicsökkentést, az élelmiszerárstopot, az üzemanyagárstopot?) – Ő soha nem volt felelős semmilyen hibáért. – El kell törölni a rezsicsökkentést, mert nem ösztönöz a megtakarításra! Takarékoskodásra kell ösztönözni! – Adókedvezmény helyett családi pótlék kell (persze, hogy még véletlenül se ösztönözzük az embereket munkavállalásra és gyermekvállalásra).

Még ki se tudta heverni az ember a Bokros-interjút, pár nappal később már érkezett az ATV stúdiójába a következő vészmadár, Róna Péter. Először elmondta, hogy valós veszély jelenleg az államcsőd, majd két mondattal később elmagyarázta, hogy államcsőd akkor áll be, ha Magyarország nem tudja fizetni a devizaadósságait a hitelezőknek, de amúgy egy évre elegendő devizatartalék van jelenleg, tehát még egy évig tudnánk fizetni a devizaadósságainkat úgy is, ha nincs EU-s pénz és nem veszünk fel újabb hitelt. 

Az ellentmondást, hogy akkor miért lenne valós veszély jelenleg az államcsőd, az interjú végéig se sikerült feloldania Rónai Egonnak. Viszont Rónának legalább sikerült szerepelnie egy újabb PR-interjúban és néhány percre ráirányult a figyelem az elbukott köztársaságielnök-jelöltség után.

Végül az utolsó közgazdász, aki a napokban megjelent az ATV műsorában, a szintén ellenzéki, de már az ifjabb generációhoz tartozó Pogátsa Zoltán volt. Ellenzéki létére az egyetlen józan hang volt az elmúlt hetekből. Higgadtan, nyugodtan elmagyarázta, hogy alaptalanul államcsőddel fenyegetni nagyon veszélyes játék, másrészről nagyon nem etikus, főleg annak fényében, hogy közel sincs államcsőd közeli helyzet.

Szintén elmondta, hogy a devizában lévő adósságunk jóval kisebb része a teljes adósságállománynak, mint a Gyurcsány-, Bajnai-kormányok idején, mert az Orbán-kormány jó gazdaságpolitikájának köszönhetően a devizaadósságok jelentős részét forintalapúvá konvertálta , így jóval kisebb lett a kitettségünk a külföld és a világpiaci események felé. 

Az adósságállományunk (a GDP 80 százaléka körül van) pedig jelenleg az európai középmezőnyhöz tartozik, mert ugyan nálunk is emelkedett 10 százalékpontot az államadósság az elmúlt években, de az EU szinte összes országában ennél jóval nagyobb ütemben nőtt. 

Hozzátette, Magyarország jelenleg nagyon messze van attól, hogy ne tudná a ­devizahiteleit törleszteni, de ha ez előfordulna, akkor is fordulhatna még az IMF-hez. Továbbá, ha kormányváltás lett volna 2022-ben, az új kormány se úszta volna meg a jóléti intézkedéseket, ­például a nyugdíjakat nekik is meg kellett volna emelniük, tehát ők is eladósodtak volna. Az elmúlt napokban az ATV-n felvonultatott közgazdászok közül én egyedül Pogátsa Zoltánnak hiszek, de szerintem minden józan ember is csak neki hihet.

A szerző közgazdász

Borítókép: Bokros Lajos (Fotó: MTI/Balogh Zoltán)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right
Borbély Zsolt Attila avatarja
Borbély Zsolt Attila

A romániai forradalom magyar hőse

Huth Gergely avatarja
Huth Gergely

Kétszeres árulók közöttünk

Novák Miklós avatarja
Novák Miklós

Sírni akarva, akaratlanul

Szőcs László avatarja
Szőcs László

Trumpra vár a világ – és mi is

A szerző további cikkei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.