Miért mondhatom mindezt ilyen bátran? Mert állampolgára vagyok annak az országnak, ahonnan ez a modern kori influenszer érkezik. Mert ugyanannak a kormánynak – az Egyesült Államok kormányának – dolgoztam két évtizedig, mint amelyiknek ő is dolgozik. Belülről ismerem minden rezdülésüket.

Senki nem állítja azonban, hogy egész Amerika meghülyült. A múltban jártak már nálunk tisztességes nagykövetek is, akik tisztelettu­dók, barátságosak és illedelmesek voltak. Nem sározták be előszobáinkat, nem piszkítottak a szőnyegre a nappaliban. Pressman azonban ismét megpróbálkozik ezzel. Pedig a kétoldalú magyar–amerikai kapcsolatok szempontjából mindenképp gyümölcsözőbb lenne, ha nem kérkedne a bölcsek kövével és a jogállamiság doktori ismereteivel már az első nap, miközben felölti az inkvizítor talárját.

Szánalmasan unalmas már ez az intervencionalista agresszió. Ha angolul kellene tanácsolnom nyomásgyakorló úrnak valamit, annyit mondanék: Shut the hell up already! (Fogja már be végre!) – így talán jobban megérti. Korábban sem működött ez a bicskanyitoga­tóan pökhendi magatartás, ahogy André Good­friend ámokfutása és bukása ezt módszeresen bizonyította 2014-ben. Ami szomorú, hogy az ilyen akcióhősök, mint Good­friend és Press­man, egész Amerikát rossz fényben tüntetik fel a magyarok előtt, holott odaát is élnek tisztelettudó, hazaszerető és normális emberek, akiknek mindennapi életét a hit alapozza meg és nem a hittérítés.

A liberalizmus, amely eleinte csak egy szerény ideológia volt a kapitalista társadalom legitimitásának megalapozására, mára keresztes hadjárattá fajult, az egész bolygó meghódítását tűzte ki célul, és ennek érdekében ágensei a legparányibb résen is átbújnak, hogy ideo­lógiai csempészáruikat bejuttassák a potenciális fogyasztók eszmevilágába. Alig két évszázada még a szabadelvűségnek széles látókörű, bátor szellemiségű, fejlett képzelőerejű bajnokai voltak; ma mindez a múlté, a modern kori liberalizmus ügynökei képzeletszegény és gyáva bürokraták, akik szorongva kémlelik a horizontot, hogy ráleljenek valamilyen szórványos, koncepciós alapon felépített eretnekségre.

Azért azt tudni kell, hogy a liberalizmus XIX. századi képviselőit még áthatotta a keresztény életszemlélet. Benjamin Constant, Alexis de Tocqueville, William Ewart Gladstone, Lord Acton, Benedetto Croce és tár­saik még más kor gyermekei voltak. Noha voltak újító és időnként renitens gondolataik, de mindenkor megegyezésre törekedtek a többi világnézettel.

No, ez az, ami ma teljességgel hiányzik. Manapság a neomarxista liberalizmus már nem törekszik kompromisszumra, intellektuálisan is egy lecsupaszított eszmecsapáson halad előre mint a materializmus sajátos megjelenési formája. Hiába kapcsolnak mondanivalójukhoz különféle divatos és hamis jelszavakat, mint például emberi jogok, individua­lizmus, nemi egyenlőség, genderjogok stb., valójában ezek mindegyikét ugyanaz az agresszív profitszerzés és intolerancia jellemzi, ami a modern kori liberálisok védjegye. Ennek egyenes következménye pedig az a beszűkült partizánszellem, ami Pressman esetében is megnyilvánul.

A minap a Paláver című műsorban egy betelefonáló próbálta a kedélyeket megnyugtatni, és tévesen azt állította, hogy mindez idén ősszel véget ér majd, hiszen az időközi kongresszusi választások után majd visszahívják a nagykövetet. Sajnos ennek semmi alapja nincs. Hiszen az amerikai nagykövetet nem az amerikai képviselőház vagy a szenátus, hanem az elnök jelöli ki, és függetlenül attól, hogy a republikánusok átveszik-e a kongresszus irányítását (vagy nem), Joe Biden elnöknek esze ágában sem lesz visszahívni David Pressmant. Marad tehát minden minimum 2024-ig úgy, ahogy van.

A liberális eszmediktátoroknak lényükből fakad a provokáció. Nézzünk csak szét a világban! Az amerikai kongresszus elnöke, Nancy Pelosi a minap a kínai hadsereget helyezte készenléti állapotba, mivel tajvani látogatását direkt provokációnak tartotta a kínai kormányzat. Antony Blinken amerikai külügyminiszter Pristinában keltette a feszültséget a Koszovóban kialakult helyzetet megelőzően. Amerikai és nyugati hivatalnokok folyamatosan Kijevbe látogattak és kreáltak feszültséget látogatásaikkal 2021–22-ben, a háború kirobbanását megelőzően. Ahová beteszik a lábukat, dominók dőlnek, fegyverek ropognak, ellenséges hangulat gerjed.

A kommunizmus alól felszabadult népek azonban rendre nemet mondanak erre az izzadtságszagú igyekezetre. A kelet-közép-európai népek szinte egyhangúlag azt üzenik, hogy nekik nem kell se a kommunizmus, se a liberalizmus. Hiszen a kettő manapság már szimbiózisban működik. Egy új ideológiai formációra, de legfőképpen szuverenitásra vágynak, hogy megalapozzák saját függetlenségi nyilatkozataikat. Orbán Viktor ebben vállal úttörő szerepet. Hasonlóképpen, mint ahogy Amerikában a függetlenségre törekvő alapító atyák, George Washington, Thomas Jefferson, James Madison és társaik megalapozták az akkori Amerika jövőjét. A magyar miniszterelnök augusztus 4-i beszéde Amerikában bevonulhat a történelemkönyvekbe, mint egy magyar államférfi által valaha elmondott egyik legkiválóbb beszéd, amely talán még Kossuth Lajos beszédeit is túlszárnyalta 1851–52-ben, a szabadságharcos hős akkori amerikai körútja során.

Itt az idő! Talán emlékszünk még a Fidesz–KDNP nagy sikerű kampányszlogenjére 2010-ből. Nos, valóban itt az ideje annak, hogy ezt a parazita társadalmi réteget teljes egészében háttérbe szorítsuk. Azért létfontosságú, hogy ezt meglépjük, mert egyetlen társadalom sem éli túl az élősködők tartós jelenlétét. Még akkor is meg kell ezt tennünk, ha a háttérhatalom teljes gazdasági és katonai arzenálja mögöttük áll, és ha egyik szószólójuk hamarosan az Egyesült Államok hazánkba delegált nagykövete. Orbán Viktor beszéde Dallasban megerősítette kormánya tengerentúli legitimitását, és lendületet adhat mind az amerikai, mind az európai konzervatívok politikai előretörésének.

A szerző volt amerikai köztisztviselő, publicista

Borítókép: A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közreadott képen Orbán Viktor miniszterelnök nyitóbeszédet mond az Amerikai Konzervatív Unió nyári konferenciáján (CPAC) Dallasban 2022. augusztus 4-én (Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher)