idezojelek

Másodkézből vett politizálás

A Soros-hálózat globális erőközpontja most már nem engedi ki abból a kalitkából a baloldalt, ahová sikeresen bezárta.

Cikk kép: undefined

„Amíg egy állam létezik, addig tehát mindig több állam lesz a világon, mint egy. 
Olyan világállam, amely az egész földgolyót és az egész emberiséget felöleli, nem létezhet.” 
(Carl Schmitt)

2022. február 24. óta egy rég meghaladottnak gondolt, kombattáns konfliktus harctéri csata­zaja mellett él hazánk. Ugyan Fukuyama és a világ liberálisai évtizedeken át tanították nekünk, hogy a történelem végezetével megérkeztünk a történelem okozta emberi szenvedések utáni világába, az orosz tankok – számunkra sajnos jól ismert – nyikorgó csikorgása és a rakéták robbanása torokszorítóan tette nyilvánvalóvá a sejtett, de be nem ismert egyértelműt: világunk tartóoszlopai recsegnek-ropognak, a tüzes gerendák és az eresztékek éppen aláhullanak. 

A sejtésről lefeslett a kétely, és elénk került pőre valójában. Nem sejtés ez többé, hanem maga a valóság. Február végén mindenki szügyig gázolt már a választási kampányban. 

Világos volt: a 2022-es választások tétjeként az rajzolódott ki a horizonton, hogy visszamászik-e a főhatalomba egy előretolt, amatőr kesztyűbáb hátán a gyurcsányi szervezett posztkommunista felvilág, vagy folytatódhat a döntéshozatal stratégiai autonómiáját előtérbe helyező jobboldali kormányzás.

Ez belpolitikailag már önmagában vízválasztó kérdés. Azonban a háború és az ahhoz való viszonyulás pillanatok alatt kontrasztosan újrarajzolt és felborogatott mindent, leseperte az asztalról az addig megtett zsetonokat: a háború egyértelműsítette, kik vagyunk „mi”, és egyértelművé tette, hogy kik „ők”. 

„Sebtiben” ismert lett: a mindig militarizmussal vádolt jobboldal ajánlata a béke és a háborúból való kimaradás – a megmaradás érdekében. És kiderült az is, hogy kik „ők”, akik a háborúba történő bevonódást, a fegyverszállításokat, a militáns hergelést hirdették ünnepélyes, ebéd utáni mosolyokkal.

Ez két külön világ, ez két külön univerzum, nincsenek közöttük gyalogoshidak, az átjárás lehetetlen. A magyarok zsigereiben élénken élő XX. századi emlékek – és persze a józan megfontolás – végül döntöttek: április 3-án a háború- és szankciópárti baloldalt soha nem látott arányban szavazták le a választók. A baloldal a megsemmisülés szélére harcolta le magát a kampány végére.

Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az inkorporálódott hazai nyilvánosság a fejét forgatva, tekintetében értetlenséggel konstatálta a baloldal kampányban tett, sokszor elismételt háborúpárti nyilatkozatait. Mindenki, akinek a józan eszét nem vette el a történelem bakancsának ropogása, azon tanakodott, miért és milyen okból képvisel a baloldal ennyire agresszív háborús retorikát; a jobboldal szereplői úgy érezték, mintha a magyarországi baloldal nem ismerné a történelmünket és nem ismerné a magyarokat. 

Fejünket ingatva kérdeztük egymást: ezt vajon komolyan gondolják? Vajon miért mondják azt, hogy „ez a mi háborúnk”? Miért harsogják, hogy a „fiataloknak a vér fontosabb, mint az olaj”? Tudtuk, hogy kik „ők”, de nem volt világos, miért azt képviselik, amiről beszélnek – már persze azon túl, hogy minden egyes „négy év” során szemléletesebbé vált: a baloldal, amikor csak teheti, tényleg ráront saját nemzetére.

Szóval a kérdésekre – úgy tűnt – nincs érdemi válasz. Az idő mégis kiforrta azokat. Magyarország különös helye a világnak, mert mindenki megtudhat mindent – akkor is, ha nem lesz attól boldogabb. Így fénylettek fel a válaszok a közelmúltban, ám ezek cseppet sem hízelgőbbek a baloldali ellenzékre nézve, mint a történelem ismeretének hiánya vagy a tudatlanság.

A helyzet ugyanis – mostanra világosan kiderült – sokkal rosszabb az együgyű tudatlanságnál. Önbevallások bizonyítják és meg nem kérdőjelezett cikkek mutatják be, hogy 2022-re a magyarországi baloldalt képviselő pártok az önjogú cselekvés lehetőségét végleg eltékozolták. 

Körbefonta, behálózta, lefizette és rabul ejtette őket egy nemzetközi, globalista, transznacionális konglomerátum, amely pénzt, szakértőket és médiát biztosítva átvette az uralmat a baloldal és ezzel annak gondolatai és politikája fölött. Nem hirtelen szerelem volt ez, régóta húzódott a románc, és ugyanaz történt a baloldallal, amit a globalisták nagyban is művelnek: kiszervezték a döntési centrumokat a helyi aktoroktól, és magasabb, felhatalmazással és legitimációval már nem rendelkező „nemzetközi szakértői” szintre emelték.

Kiderült az is, „szakértőik”, „segítőik”, „finanszírozóik” – már akiket ismerünk – bizony nem akárkik. A nyílt társadalom hálózatába tagozódó think-tankek, alapítványok, „civil NGO-k”, transznacionális társaságok és informális klubok vezetői, vagy adott – de nem kirívó – esetekben az amerikai demokrata és szélsőbaloldali „mélyállam” formális és egykori tisztségviselői, személyi csomópontjai. 

A „semmiből jött” – szintén a Soros-féle vezetékrendszerre csatlakozó – Action for Democracy zsoldjában álló magyarországi baloldal ezzel a „piszkos zöldhasú” túszává vált, mert ők fizették a magyarországi baloldal 2022-es kampányát – ezt ugye Márki-Zay Péter kikotyogott szavaiból, majd a szavak okozta cunamit követően a részletes feltárásokból tudjuk. 

A baloldal fülsiketítően éles háborúpárti mondatai és fegyverszállítási követelései azért hangzottak tehát el, mert a finanszírozástól a „szakértőkig” mindent az a globális hálózat biztosított, amely egy alapvetően lokálisnak indult háború globálissá szélesítésében volt érdekelt – ahogy ma a szankciók további kiterjesztésé­ben.

Ez nem valamiféle összeesküvés-elmélet – ez maga a gyakorlat. Lehet, hogy nincs terv, de minden kínálkozó alkalmat megragadnak, hogy úgy tűnjön, mintha lenne.

És a baráti felvásárlásnak tűnő műveleti operációval „megfosztották” a magyarországi baloldalt annak lehetőségétől, hogy a nemzeti érdeket képviselje (persze nem mintha túl nagy kísértésük lett volna maguktól a jóra).

 A pártok és a jelöltek helyzetmérlegelési, döntési és cselekvőképességének „elrablásával” a globális fősodor pórázhoz láncolta a hazai baloldalt, és a választások óta eltelt idő a bizonyíték rá, hogy onnan már nem is oldották el őket többé; a baloldal nyakörve továbbra is ott szorít a legjobban, ahol a leginkább fáj. Példájuk újabb tanulság nekünk, akiknek a szuverenitás vastörvény és közkincs: akár csak a személyes egészségünket, a szuverenitást is könnyebb elveszíteni, mint később visszaszerezni. Ezért őriznünk kell azt – mert késő bánat, eb gondolat.

A felmentés igénye nélkül, de rögzítenünk kell: a magyarországi baloldal 2022-re nem volt a maga ura – kérdés persze, volt-e valaha? Járomba hajtotta a fejét, cserébe a háború és a szankciós politika tekintetében (is) arra fókuszált, amit globális „finanszírozói” elvártak tőle, nem pedig arra, ami az azonosítható „magyar cél”, és ami a magyarok elvárása lett volna. 

Ezzel, e súlyos szuverenitásvesztés miatt történhetett meg a józan magyarokban megütközést keltő cselekvéssorozat, amelynek során a magyarok történelmi tapasztalataival élesen szembefordulva a magát mindig jó fej pacafistára maszkírozó baloldal háborús héjaként körözött nemzeti közösségünk fölött.

A posztfasisztáktól a posztkommunistákig összeérő ellenzék és a vele szimbiózisban működő formális és informális network teljesen lelepleződött, a király, a tanácselnök meztelen. 

Azonban nemcsak a közelmúlt tényfeltárásai, de az alig pár napos történések is azt igazolják, a Soros-hálózat globális erőközpontja most már nem engedi ki abból a kalitkából a baloldalt, ahová sikeresen bezárta. 

Karácsony Gergely – szintén tisztázatlan eredetű százmilliókból kampányoló néhai miniszterelnök-jelölt – városházáján pár napja Budapest Forum címmel rendeztek egy nemzetközi „progresszív” szemlét, ahol például az Action for Democracy patronálásával a jól ismert arcok az ismert agendát és az unalomig ismételt érveket felmondva bizonygatták – leginkább egymásnak –, hogy csakis a nyílt társadalom ideo­lógiai univerzalizmusa az egyetlen üdvözítő út. 

A magyarországi baloldal közpolitikai értelemben a globalista erők csereszabatos játékszerévé vált. Ez persze nem pusztán „több mint bűn: hiba” – ez önhiba.
A tét pár hónappal ezelőtt az volt, hogy belerángatják-e hazánkat a háborúba. 

Ami kockán forog, ma sem jelentéktelenebb dolog: ugyanis ugyanez a baloldal – amellett, hogy erőt nem kímélve igyekszik zátonyra futtatni az EU-s megállapodást – támogatja ma még hevesebben a szankciók energiahordozókra történő fokozott kiterjesztését. 

Ha igaz az, hogy Brüsszel a szankciókkal lényegében importálta a háború gazdasági hatásait Európába, akkor a hazai baloldal lágy őrületével most épp azon dolgozik, hogy Magyarországon magasabb energiaárak, növekedő infláció és gazdasági recesszió legyen. 

Lenne persze itt más alternatíva, de végignézve a parlamenti patkó ellenzéki sorain, az arcok az eredménytelen gondolkodás fájdalmát tükrözik: ők a valósággal nem kötnek kompromisszumot. Gyuri bácsival viszont igen.

A szerző az Alapjogokért Központ főigazgatója

Borítókép: Baloldali nagygyűlés március 15-én (Fotó: Havran Zoltán)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right
Ágoston Balázs avatarja
Ágoston Balázs

Uniformizált, szervetlen épületek árasztották el a világot

Borbély Zsolt Attila avatarja
Borbély Zsolt Attila

Biztató összefogás Erdélyben

Huth Gergely avatarja
Huth Gergely

Embert ügyvédjéről, Magyar Pétert Bárándy Péterről...

Novák Miklós avatarja
Novák Miklós

Szoboszlai Dominik: újra itt a farsang!

A szerző további cikkei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.