Akarta a fene, viszonylagos lehiggadásomat többek között annak is köszönhetem, hogy többnyire már csak macskás videókat és elhivatott olasz tésztakészítőket nézegetek az interneten, továbbá focit és filmeket a televízióban, de a munkám miatt ez most elkerülhetetlennek tűnt. Bevallom, elég hamar feladtam, mert amit láttam és hallottam, az gyomorforgatóbb volt, mint a cincérevők vándorgyűléséről készült dokumentumfilm. És persze amilyen faék egyszerűségű mucsai tahó vagyok, akinek egy evolúciós célja van csupán, eszembe jutottak a már felnőtt gyerekeim és még az unokáim is, hogy adott esetben én magam ugye miként is cselekednék, esetleg túlmerészkedve a kényelmes verbalitás törékeny határmezsgyéjén.
És ebben a kontextusban riasztóan közel került Balázs vasvillája. Az enyémmel ráadásul rosszabbul járna az illető, tekintve, hogy kint felejtettem a szalmabáláknál az esőben, így kissé rozsdás is. Ráadásul azon is felhúztam magam, hogy amikor már azt hittem, hogy ennyi is bőven elég, megint meg kellett tanulnom egy új szót. Efebofil. Merthogy ez a kretén nem pedofil, hanem efebofil. Ó, hogy az a…! De persze a végére szokás szerint maradt a tehetetlen fortyogás és a kérdés, hogy mit lehetne mégis tenni. Mert valamit azért mégiscsak kellene lassan. Rendszerszinten? Tartok tőle, hogy nem mennénk túl sokra vele. Akkor meg mit? Akad egy olyan verzió is, amit háromszor el kellett olvasnom ahhoz, hogy felfogjam, nem álmodom, az van odaírva, amit látok. Egy kutatás során ugyanis a munkatársak arra a következtetésre jutottak, hogy a szexrobotok „gyermekverziója” terápiás céllal állhatna a pedofilok rendelkezésére.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!