Korunk nagy felismerése, hogy a politikai hatalom ereje már alapvetően nem ideológiákra épül, hisz a klasszikusnak vélt fogalmak kiüresedése a szemünk előtt zajlik. Napjaink liberális és konzervatív értékrendjét is erősen befolyásolja a pénzhatalom jelenléte. A pénz erejét kihasználva indulnak a hatalom megszerzésére vagy éppen megtartására a politikai formációk, legyenek azok még klasszikus pártok vagy könnyebben értelmezhető civil szerveződések.
XXI. századi értékrendünk az anyagi javak fetisizálásából indul ki és gyakran oda is érkezik vissza. Ami közte van – az igazi életünk –, háttérbe szorul a megélhetést vagy növekedést biztosító anyagi javak utáni hajszában. Elfogadható érv, hogy maga a pénz – nem ízléses kifejezés – a társadalmi működés vérárama. Ahol van, ott a létezés, az élet fenntartása egyszerűbb. Ahol hiányzik vagy elfogy, ott a megmaradás is kérdőjelessé válhat. Egyszerűbben fogalmazva: a pénz normális keretek között a modern emberi társadalmak működésének elengedhetetlen eszköze.
Fontos hangsúlyozni a „modern társadalmak” kifejezést, hisz még ma is fellelhetők olyan emberi közösségek, például a trópusi őserdőkben, ahol még csereeszközként sem merül fel a pénz vagy az azt helyettesítő szimbólum semmilyen formája. Ebből viszont azonnal következik, hogy a pénznek szüksége van az emberre ahhoz, hogy kifejtse hatását és megmutassa erejét.
Feltételezhető, hogy a tőkét birtoklók nem fognak belenyugodni az alternatív létezéseket bizonyító rezervátumok fennmaradásába, és előbb-utóbb – persze képletesen – kivágják a trópusi őserdőket mint az ellentétes életmódot képviselők utolsó menedékét. Nyilvánvalóan bárhogyan is alakul az emberiség globális jövője, a pénz marad, és a szerepét tekintve nincs is alternatívája.
Ugyanakkor a legújabb kor emberének „pénzkalodába” zárását újra kell értelmezni. Vagy ha ez már elkésett kísérlet, akkor a pénzhatalom egyes vadhajtásait kell lefaragni. Mindez nem mennyiségi kérdés vagy a tőke befolyásának látványos változtatására tett kísérlet. A meglévő pénzstruktúra ugyanis stabil, szilárd és annyira általánosan determinált, hogy annak megkérdőjelezése nem csupán naivitás, hanem társadalmi szinten abszurditás is lenne. Kétségtelenül egészségesebb felállást jelentene, ha az arányokon tudnánk változtatni, hisz a helyzet az, hogy a Föld közel nyolcmilliárd lakosának nem több mint tíz százaléka birtokolja az anyagi javak túlnyomó többségét, ami nemcsak elfogadhatatlan, hanem örök konfliktusok kialakulásának forrása is egyben.
Komoly hevülettel rendelkező forradalmárok ilyenkor tesznek kísérletet kirakatok összetörésére és gyárak megtámadására, kifejezve az aránytalan elosztásból adódó frusztráltságukat. Kérdés persze, ha ők is a tíz százalékhoz tartoznának, akkor is ilyen módon gondolkodnának-e. A történelmi kísérletek, melyek a maximalizált egyenlőség elvét képviselték mint vallási kommunák, politikai formátumok – például a kommunizmus – mindig elbuktak, élhetetlen zsákutcáknak bizonyultak. Jó, ha tudjuk, hogy napjaink globális és világkormányt feltételező elképzelése is kisiklik és totális katasztrófát gerjeszt, amennyiben mégis megvalósulna. A diktatúrával egyenértékű globalizmus kiteljesedése még megállítható, de, legyünk őszinték, az emberek – különösen a fiatalok – többsége a pénz bűvöletében él.
Történik ez azért, mert Európában már az apák és nagyapák generációja sem mentes eme kábulattól. Ahhoz, hogy a folyamat visszafordítható legyen, legalábbis moderált formát kapjon, mindenkinek „törölni” kellene a megkövesedett gondolkodását. Arról van szó, hogy egy-egy eszköz, mely életünk része, nem lehet „parancsolónk”. A pénz szükséges a társadalom működéséhez, de nem szoríthatja ki az emberi alapértékeket. Az túlzottan negatív és elfogadhatatlan helyzet, ha nem tudunk száz százalékban rendelkezni saját anyagi javaink fölött. Például abszurd irány, hogy ne használjunk készpénzt. A készpénz kivonása a legnyíltabb támadás az emberi önrendelkezés intézményével szemben. Ez a stratégia csupán két szűk érdekcsoportnak jelent hasznot, miközben azt az illúziót kelti az emberekben, hogy egyszerűbbé és biztonságosabbá válik az életük, a kártyák vagy – teljesen abszurd módon – a mobiltelefonok segítségével.
Az egyik csoport a bankok világa, hisz készpénz nélkül óriási költségmegtakarítást érnének el részvényeseik érdekében. A másik készpénzkivonási érdekkör a globális világot bevezetni és irányítani akaró vezérkar. Mert ha nincs készpénz, és csak gombok nyomogatásán keresztül tudunk pénzt mozgatni, akkor a gépek kezelői döntik el, ki mit tehet vagy azt, hogy ki minősül támogatandó alanynak. Példa erre a nem kívánt jövőre a kanadai kamionosok esete, akik a Covid-járvány idején tiltakoztak a túlzott szigorítás miatt, és úttorlaszokkal igyekeztek jobb belátásra bírni a kormányukat. Majd a hatalom bírói végzés nélkül nemes egyszerűséggel letiltotta a bankszámlájukat. Megjegyzendő, Kanadában már alig van készpénzforgalom, mert azzal presszionálják az embereket, hogy csak a bűnözők érdeke papírpénzzel fizetni.
Hogy elkerüljük ezt a visszás helyzetet, nincs más választásunk, mint meghirdetni a Fizess készpénzzel! mozgalmat. Azért is ragaszkodjunk a papírpénz létezéséhez és az azzal történő fizetéshez, mert nem szabad hinnünk annak az átverésnek, miszerint ma már csak a bűnözők azok, akik készpénzzel fizetnek, mivel a rendes embereknek nincsen semmiféle takargatnivalójuk ez ügyben. Hiszen még léteznek olyan generációk, amelyeknek főként életkorukból adódóan nem természetes kártyával, pláne nem mobiltelefonnal fizetni, mondjuk a közértben vagy akár villanyszámlájuk rendezése közben.
Engem mindenesetre zavar, ha bűnözőnek néznek, és meg akarják tiltani a pénzem fölötti önrendelkezésem jogát. Önök szeretnének egy ilyen világban élni? Mert ha nem, akkor fizessünk a lehetőséghez mérten készpénzzel.
A szerző titkosszolgálati szakértő, a Védett Társadalom Alapítvány kuratóriumának elnöke
