Korunk nagy felismerése, hogy a politikai hatalom ereje már alapvetően nem ideológiákra épül, hisz a klasszikusnak vélt fogalmak kiüresedése a szemünk előtt zajlik. Napjaink liberális és konzervatív értékrendjét is erősen befolyásolja a pénzhatalom jelenléte. A pénz erejét kihasználva indulnak a hatalom megszerzésére vagy éppen megtartására a politikai formációk, legyenek azok még klasszikus pártok vagy könnyebben értelmezhető civil szerveződések.
XXI. századi értékrendünk az anyagi javak fetisizálásából indul ki és gyakran oda is érkezik vissza. Ami közte van – az igazi életünk –, háttérbe szorul a megélhetést vagy növekedést biztosító anyagi javak utáni hajszában. Elfogadható érv, hogy maga a pénz – nem ízléses kifejezés – a társadalmi működés vérárama. Ahol van, ott a létezés, az élet fenntartása egyszerűbb. Ahol hiányzik vagy elfogy, ott a megmaradás is kérdőjelessé válhat. Egyszerűbben fogalmazva: a pénz normális keretek között a modern emberi társadalmak működésének elengedhetetlen eszköze.
Fontos hangsúlyozni a „modern társadalmak” kifejezést, hisz még ma is fellelhetők olyan emberi közösségek, például a trópusi őserdőkben, ahol még csereeszközként sem merül fel a pénz vagy az azt helyettesítő szimbólum semmilyen formája. Ebből viszont azonnal következik, hogy a pénznek szüksége van az emberre ahhoz, hogy kifejtse hatását és megmutassa erejét.
Feltételezhető, hogy a tőkét birtoklók nem fognak belenyugodni az alternatív létezéseket bizonyító rezervátumok fennmaradásába, és előbb-utóbb – persze képletesen – kivágják a trópusi őserdőket mint az ellentétes életmódot képviselők utolsó menedékét. Nyilvánvalóan bárhogyan is alakul az emberiség globális jövője, a pénz marad, és a szerepét tekintve nincs is alternatívája.
Ugyanakkor a legújabb kor emberének „pénzkalodába” zárását újra kell értelmezni. Vagy ha ez már elkésett kísérlet, akkor a pénzhatalom egyes vadhajtásait kell lefaragni. Mindez nem mennyiségi kérdés vagy a tőke befolyásának látványos változtatására tett kísérlet. A meglévő pénzstruktúra ugyanis stabil, szilárd és annyira általánosan determinált, hogy annak megkérdőjelezése nem csupán naivitás, hanem társadalmi szinten abszurditás is lenne. Kétségtelenül egészségesebb felállást jelentene, ha az arányokon tudnánk változtatni, hisz a helyzet az, hogy a Föld közel nyolcmilliárd lakosának nem több mint tíz százaléka birtokolja az anyagi javak túlnyomó többségét, ami nemcsak elfogadhatatlan, hanem örök konfliktusok kialakulásának forrása is egyben.