És találunk is, mert az élet vastörvényei összeabroncsolnak minket. Hiszen önökkel együtt, kedves külföldi barátaink, akik idesereglettek öt kontinens több mint húsz országából, valljuk, hogy a közösség erejének és minden ember becsületének alapja a munka. Azt is, hogy az anya nő, az apa pedig férfi. És azt is, hogy mindennek van határa: erkölcsi, nemi és földrajzi értelemben egyaránt.
Konzervatívok vagyunk, jobboldaliak vagyunk, populisták vagyunk, nacionalisták vagyunk – ne féljünk használni ezeket a szavakat! Igen, büszkék vagyunk országaink megmaradásáért, szabadságáért és függetlenségéért küzdő őseinkre. Éppen ezért mi nem kidobjuk a történelemkönyveket, hanem újra és újra kiadjuk azokat. Mi nem ledöntjük alapító atyáink szobrait, hanem megerősítjük talapzatukat. Mi nem átírjuk nemzeti eposzainkat, hanem úgy meséljük azokat gyermekeinknek, ahogy mi is tanultuk szüleinktől és nagyszüleinktől – mert ők hitték, ahogy hisszük mi is, hogy az emberi élet szent, és védelem illeti meg már a fogantatástól kezdve. Köszönjük szépen szüleinknek az életet!
Nagyon tömören szólva: együtt erő vagyunk, és együtt védjük meg az életmódunkat! Erről szól a CPAC Hungary, ami önmagában egy „no woke zóna”, és Magyarország a hajtómű, ami összemozgatja a konzervatív táborokat Nyugat-szerte.
Nem szeretnénk ugyanis, ha a folyamatos felszabadítást hirdető haladó eszmék mentén megint megpróbálnák átnevelni társadalmainkat. Többször is kísérletet tettek erre itt, ebben a régióban. Jól emlékszünk rá. Megszenvedtük. Mi jól emlékszünk arra, hogy a nemzeti és nemzetközi szocialisták a terror közben az egész világot arról győzködték, hogy az általuk kitalált rendszer a lehetséges világok legjobbika. Most a progresszívek győzködnek minket minduntalan arról, hogy ez a „jóemberkedő” ideológia – nevezhetjük ezt woke-nak, kritikai fajelméletnek, progresszivizmusnak vagy éppen zöld dzsihádnak – az egyetlen elfogadható standard, hogy nincs más alternatíva. De tudják, hol merevedik dogmává, hogy csak egy út, csak egy ideológia, csak egy módszer elfogadható? Igen, a totalitariánus rendszerekben.
























Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!