Tellér Gyula a belülről vezérelt szuverén gondolkodók ideáltípusát jelenítette meg, s mint ilyen, csakis harcos lehetett egy önmagából kifordult világban. Az SZDSZ parlamenti képviselőjeként a legújabb kori magyar történelem legjelentősebb szimbólumközpontú parlamenti vitájában szembemenve saját pártjával, a Szent Koroná-s címer mellett érvelt, hogy csak egyetlen, de igen fontos példát említsek.

A Fidesz 1996-ban kiadott, A polgári Magyarországért című politikai vitairatának egyik szerzőjét tisztelhettük benne. E dokumentum meghatározó volt a párt új eszmei arcélének kirajzolásában. Egyszerre adott diagnózist és mutatott kiutat. Hangvétele példátlanul bátornak számított. Abban az időben az SZDSZ-es értelmiség a véleményformálás kulcspozícióinak birtokában tabukijelölő hatalommal bírt, lehetősége volt a tematizációs korlátokat meghatározni. Mi több, e szellemi kör a fogalmak jelentésének és értelmezésének terén is egyeduralkodó volt.
Ebben a történelmi korszakban a legnagyobb tabusértésnek számított annak kimondása, hogy a szóban forgó párt szándékosan árt a magyar érdekérvényesítésnek, tudatosan törekszik a magyar nemzeti öntudat aláaknázására. A Tellér által jegyzett második fejezetben e „főtaburól” a következőket olvashatjuk: az SZDSZ ideológiájának 

A jeles gondolkodó 1999 végén Hatalomgyakorlás az MSZP–SZDSZ-koalíció idején című cikksorozatában, amely később önálló kötetben is megjelent, lapunk hasábjain elemezte a posztkommunista uralom négy esztendejét, az imént idézett gondolatot még jobban kibontva. Hadd idézzem: „Az SZDSZ a legerősebben ideologisztikus, és ideológiá­ja képviseletében és terjesztésében a legtürelmetlenebb és a legagresszívabb párt. Ideo­lógiája egy felszíni, racionális és egy mélyebb, irracionális rétegből áll. A racionális réteg eszméi ismeretesek: a fő érték az emberi jogok minél szélesebb körű érvényesülése, az egyén életébe minél kevesebb állami beavatkozás, ehhez a minél kisebb feladatkörű és hatókörű állam, amely azonban a társadalmilag elfogadott tartalmú közgondoskodást elvégzi. Az irracionális réteg szinte teljes egészében a hagyományos nemzetnek, mint szervező elvnek szétbontására és megsemmisítésére irányul. Naponta előbukkanó tételei: »haza« nincs, csak élőhely, ahol az állampolgárok »otthonosan« laknak, a népességfogyás nem káros, sőt, a XX. század előtti magyar történelem érdektelen, a honfoglalás ezeréves évfordulójának ünneplése sérti a szomszédokat s ezért lefokozandó, a hajdani uralkodó osztályok primitív, részeges emberekből álltak, a nemzeti jelképek feleslegesek, különös tiszteletet nem érdemelnek, nem kell korona (»svájcisapka«) a címerre, a Himnuszt újra kell írni, a XIX. századi nemzeti ébredés költői kontárok (Vörösmarty olvashatatlan, Petőfi rasszista, Arany gyenge, buta költő), 1956 szocialista forradalom volt, magyar kultúra nincs, magyar népzene nincs, az anyanyelv védelme felesleges, a nemzetnek – történelme miatt – nincs oka önbecsülésre, s mindezért a gimnáziumokban felesleges az ezekre a nemzeti értékekre nevelés, egyáltalán: felesleges a történelemérettségi […]”

Ennél frappánsabb és találóbb összefoglalását talán senki nem adta az SZDSZ-politikának, és annak az eszmeiségnek, mely ma – a Mi Hazánk Mozgalmat leszámítva – a mai teljes ellenzéket, közkeletű nevén a „dollárbaloldalt” mozgatja.

Nem véletlenül írta az akkor már évek óta gyógyíthatatlan Csurka-fóbiában szenvedő, stabil politikai otthonra Gyurcsány mellett lelt Debreczeni József, hogy 

 (Magyar Nemzet, 1999. december 11.)

E meglátás, leszámítva a profetikus lelkialkatú, lényeglátó író-politikus nyakába aggatott méltatlan jelzőket, nem áll távol a valóságtól. Mindkét vátesz képes volt a felszín mögé tekinteni, a valódi okokat és mozgatókat kereste, s ami a legfontosabb, arra az alapkérdésre igyekeztek választ adni, hogy miképpen lehet a magyarság létesélyeit a globális világhatalom útvesztőjében optimizálni.

Ma is ez a fő kérdés.

Parányi különbség a negyed évszázaddal korábbi korszakhoz képest, hogy 

A globális hatalmi centrumok ma már jobban láthatók, nem véletlenül írt itt nemrég Fricz Tamás „háttérhatalom” helyett „előtérhatalomról”. Szándékaik, beleértve a fehér keresztény európai kultúra teljes felszámolását, s egy világméretű, kommunisztikus, orwelli diktatúra létrehozását, jobban érzékelhető, mint korábban, amikor tevékenységük központjában az „uzsorakörök”, a „pénzszivattyúk” működtetése állt.

A kétezres évek első évtizedében, főként a 2002-es választási vereség után gyakran hallhattunk a nemzeti oldalon demokráciabíráló hangokat. Mára viszont oda jutottunk, hogy 

Perverz történelmi fordulat, de a demokratikus akaratképzés, a véleményszabadság, a tényleges politikai pluralizmus sokkal inkább jellemzi Közép- és Kelet-Európát, a volt szocialista országokat, mint a Nyugatot. Ha van valahol esély a megmaradás erőit megszervezni, akkor ez térben itt lokalizálható, annak dacára, hogy a szomszédunkban zajló proxyháború próbára teszi a V4-es politikai erőcentrum működését. Itt, a mi térségünkben van egyértelmű többsége a viszonylagos kulturális homogenitásnak, az értékőrző, keresztény európai gondolkodásnak, s kellő elutasítottsága az LMBTQXYZ-propagandának, illetve a woke-őrületnek.

Itt a népakaraton alapuló demokrácia működhet még mentsvárként.

Borítókép: Orbán Viktor miniszterelnök virágot helyez el Tellér Gyula Széchenyi-díjas szociológus ravatalánál az Óbudai temetőben 2023. június 24-én. A  József Attila-díjas műfordító, tanár, országgyűlési képviselő május 25-én, életének 89. évében hunyt el. (Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher)