Soha nem állt olyan közel az emberiség egy nukleáris világégéshez, mint 2024-ben: jelenleg mindössze másfél perc választ el minket az armageddontól. Ez természetesen nem szó szerint értendő, csupán a tudósok által működtetett, úgynevezett végítélet órája, más néven atomháborús óra mutatja e vészjóslóan rövid időt. A végítélet óráját 1947-ben indították a nukleáris háború kockázatának tudományos értékelésével. Akkor a világ hét percre volt éjféltől, vagyis a „végítélettől”. A szimbolikus órát kéthavonta aktualizálják, ezért az 1962. november–decemberi kiadás már nem tükrözte a kubai rakétaválságot, ami október második felében két hét alatt konszolidálódott.
Azt a pattanásig feszült 14 napot leszámítva tehát a civilizációnknak még soha nem kellett szembenéznie olyan mértékű veszéllyel, amit most jeleznek a tudósok, és amit egyébként minden ember érzékel, aki nyomon követi a világpolitikai történéseket. A több mint két éve zajló ukrajnai háború és ezzel párhuzamosan a közel-keleti konfliktus eszkalációjának lehetősége egyre nyomasztóbb jövőképet vázol elénk. A hagyományos fegyverekkel vívott harc is borzalmas áldozatokat követel, emberek tízezrei vesznek oda, családok milliói szenvednek és mérhetetlen anyagi kár keletkezett már Ukrajnában, a szomszédunkban, Európa keleti peremén.
Bő két éve még azt sem hittük el, hogy a kontinensünkön újra háború dúlhat egyszer, mindenki megdöbbent, amikor az orosz hadsereg inváziót indított Ukrajna ellen. Tudtuk, hogy évek óta zajlik a polgárháború az ország keleti régióiban a szeparatisták és az ukrán hadsereg között, de egy teljes Ukrajnát érintő, nyílt orosz katonai akció lehetőségét az utolsó pillanatig sem tartottuk reális forgatókönyvnek.
Azóta sorjáznak az egyre vérgőzösebb és nyíltabb kölcsönös fenyegetések, amelyek a háború kiterjesztését, sőt nukleáris csapásokat is vizionálnak. A háborús lázban égő politikusokat nézve gyakran azt gondoljuk, hogy az őrület határán állnak egyes atomhatalmak vezetői.
Amikor Emmanuel Macron, francia elnök arról beszél, hogy katonákat küld majd Ukrajnába, hogy megleckéztessék az oroszokat, és erre Vlagyimir Putyin azt üzeni vissza Moszkvából, hogy ebben az esetben kész bevetni a nukleáris arzenálját, akkor csak kapkodjuk a fejünket, és nem hiszünk a fülünknek. Igaz, hogy Putyin környezetében mások sem finomkodnak, a volt elnök, Dmitrij Medvegyev szinte heti rendszerességgel fenyegeti a Nyugatot atomcsapásokkal. Bár sokan azt gondolják, hogy ezek csak üres fenyegetőzések, nem vehető komolyan Medvegyev, de az orosz Biztonsági Tanács elnökhelyettesét mégsem tekinthetjük ártalmatlan kívülálló hőzöngőnek.
Ennél is vérfagyasztóbb Putyin egyik főideológusának közelmúltban megjelent cikksorozata, ugyanis ebben Szergej Karaganov kifejezetten agresszív orosz expanziós stratégiáról értekezik, aminek fontos része a háború, sőt a nukleáris csapásmérés is. A Kremlhez közel álló, keményvonalas orosz politológus cikksorozata második részének címe már megadja az alaphangot: A háborúk évszázada?
Karaganov szerint alapvetés, hogy a NATO ellenséges szervezet, amely háborúban áll Oroszországgal. „Ezért bármilyen, például figyelmeztető jellegű atomcsapás részünkről morálisan és politikailag megalapozott.”
Ami nekünk, európaiaknak különösen riasztó, hogy az orosz politológus még óva is inti az Egyesült Államokat, hogy ne avatkozzon be, ha Moszkva valamelyik, „a kijevi juntát” támogató – feltehetően európai – országra figyelmeztető jellegű atomcsapást mér. Azt tanácsolja az amerikaiaknak, hogy Poznan, Frankfurt, Bukarest vagy Helsinki miatt ne kockáztassák Washington, Houston, Chicago, Los Angeles pusztulását. Ezek a döbbenetes és cinikus mondatok arra is felhívják a figyelmünket, hogy ideje józanul látnunk a nagyhatalmi szándékokat, ne ringassuk magunkat abban az illúzióban, hogy Oroszország – szemben az Egyesült Államokkal – a szívén viseli az európai emberek sorsát. Sem a keleti, sem a nyugati „nagy testvér” globális politikáját nem befolyásolják holmi humanitárius vagy értékrendi szempontok, kizárólag a vélt vagy valós érdekeik mentén alakítják a stratégiájukat.
A legfrissebb hír az, hogy Lengyelország a Nuclear Sharing NATO-programban kész amerikai atomfegyvert fogadni a területén, ha a szövetségesek úgy döntenek. Ezt éppen Andrzej Duda államfő közölte a Fakt lengyel napilappal. Szerinte Oroszország egyre nagyobb mértékben militarizálja a Lengyelországgal szomszédos Kalinyingrádi területet, és az utóbbi időben atomfegyvert telepített Fehéroroszországba is. Korábban Donald Tusk miniszterelnök borzolta a békés polgárok kedélyeit, amikor arról értekezett, hogy Európa egy „háború előtti” korszakba lépett. – Nem akarok senkit sem megijeszteni, de a háború már nem a múltban létező fogalom. Ez a valóság, és több mint két évvel ezelőtt kezdődött – mondta Tusk.
Arra azért kíváncsiak lennénk, hogy a buzgó háborús készülődés közepette a fentebb nevezett politikus urak és még jó néhány kollégájuk tengeren innen és túl, átgondolták-e, hogy mivel járna egy atomháború? Távol áll tőlünk a felesleges riogatás vagy a hatásvadászat, de az utóbbi hónapokban úgy látjuk, hogy a nagy- és közepes hatalmak vezetőit elsodorta a hév, a józan belátásukat elhomályosította a háborús pszichózis.
Olyan neves szakértők is rávilágítanak az atomháború kitörésének veszélyeire, mint Sharon Weiner, aki korábban a washingtoni Fehér Házban a nukleáris fegyverek stratégiai kérdéseiért felelt. A kutató egy svájci lapinterjúban a napokban arról beszélt, hogy az elrettentés stratégiája rendkívül ingoványos talaj, sok a bizonytalansági tényező, nem lehet kiszámítani az ellenfél reakcióit, ezért ez hamis biztonságérzetet kelt az atomhatalmak vezetőiben. Weiner szerint az amerikai katonai stratégiák kidolgozásakor a tervekben szerepelnek a nukleáris fegyverek is, miközben nagy a kísértés, hogy a borzalmas következményeket figyelmen kívül hagyják.
Annie Jacobsen amerikai biztonságpolitikai szakértő a könyvében szintén a kiszámíthatatlanság kockázatairól ír, hiszen az amerikai elnöknek mindössze hat perc áll rendelkezésére dönteni a válaszcsapásról, ha például Észak-Korából az USA irányába fellőtt interkontinentális rakéta indítását észlelik. A szerző szerint egy atomháború esetén már az első 72 percben százmilliós nagyságrendű lenne az emberveszteség, és összességében nagyjából ötmilliárd ember halálával végződne a környezeti következmények miatt. A nukleáris tél gyakorlatilag élhetetlenné tenné a bolygónkat.
Mi, független magyar újságírók ebben a kiélezett világpolitikai helyzetben úgy gondoljuk, minden lehetőséget meg kell ragadni arra, hogy felhívjuk a hazai és a nemzetközi közvélemény figyelmét a soha nem tapasztalt veszélyre. Egyúttal nyomatékosan üzenünk az atomhatalmak vezetőinek, hogy elég volt a kölcsönös hergelésből, az egyre gátlástalanabb fenyegetőzésből. Itt az ideje a kijózanodásnak, hiszen nemcsak a saját népükért, nemzetükért, de az egész civilizációnkért, a Föld élővilágáért is felelősek azok, akik lehetséges forgatókönyvnek tekintik a nukleáris fegyverek bevetését. Mi biztosan tudjuk, hogy ez őrültség, önpusztítás, aminek nincs, nem is lehet győztese. Ezért virtuális „megelőző csapásként” elindítunk egy többnyelvű közösségi oldalt, amelyen napi rendszerességgel felhívjuk a figyelmet a vezető politikusok felelőtlen nyilatkozataira, bemutatjuk a háborús helyzet eszkalációjának aktuális veszélyforrásait és kiállunk a béke mielőbbi helyreállításáért. A kezdeményezésünkhöz várjuk a csatlakozását mindenkinek, aki aggódik a családjáért, a hazájáért és az emberiség jövőjéért. Közösségi oldalunk elérhető a https://www.facebook.com/profile.php?id=61559240815145 linken.
Az ember egyik alapvető tulajdonsága, hogy amire képes, azt előbb-utóbb meg is teszi. Ezúttal viszont ellen kell állnunk az atomfegyver kísértésének. Ne tegyük meg a végzetes lépést!
Szerzők és kezdeményezők: Bácskai Balázs, Bayer Zsolt, Jakubász Tamás, Kárpáti András, Kis Ferenc, Pámer Dávid, Szőcs László, Villányi Károly
Borítókép: Illusztráció (Fotó: Shutterstock)
