Egy egészséges világban, egy egészséges, önérdekét érzékelni képes és megvédeni hajlandó társadalom ilyenkor értésére adná nevezetteknek, hogy hol a helyük, hová takarodjanak, hol terjesszék a beteg, közösségellenes, gyilkos és öngyilkos nézeteiket, és úgy egyáltalán, hol a helyük az ilyen gazember kommunistáknak, „Antifáknak”, „zöldeknek” – és minden hozzájuk hasonlónak.

Egy egészséges világban, egy egészséges, önérdekét érzékelni képes és megvédeni hajlandó társadalom pedig ott, a metróállomáson a rendőrök kiérkezéséig járóképtelenné teszi a kurdot, csak a miheztartás végett.

A felvétel tanúsága szerint nem ez történt. Ellenkezőleg: az ott lévők mintha féltek volna, mintha tartottak volna a rohadéktól, mert hát mit is lehet tudni, mi van még nála, kés, borotva, pisztoly, hiszen tudjuk, olyan nehéz élete volt… S különben is: „A terror a nagyvárosi élet része”.

Igen. Ott, ahol a gazemberek ezt lehetővé teszik, elősegítik, megmagyarázzák, a befogadókat pedig hallgatásra és tűrésre kényszerítik.

De ez a metró alá lökés ma már csak egy „apróság”, ilyesmire talán már fel sem kapja fejét a megfélemlített angol társadalom. Ez ma már a mindennapok velejárója, ez a természetes közeg, amelyben nekik létezniük kell. S persze, olyan nagyon ne csodálkozzunk, inkább mondjuk ki, ezredszer is: sokat köszönhetnek az angolok önmaguknak ebben az ügyben. 

Amit a „Brit Birodalom” művelt évszázadokon át a világban, az párját ritkító gazemberség volt, népirtás népirtás hátán, az észak-amerikai indiánok kiirtása például ugyan miben különbözött – a technikai fejlettségen kívül – a zsidók kiirtásától, semmiben; s ott van még mindaz, amit Kínában és Indiában műveltek; az írek elleni rémtettekről már nem is beszélve, de közben persze fehér kesztyűben kevergették az ötórai teát, nagyon választékosan társalogtak. Kivéve az angliai külvárosok prolijait, mert azok a mai napig a legnagyobb, legelviselhetetlenebb bunkók a földön, s persze Shakespeare, Byron, Wodehouse, csengetett, Mylord és Monty Python, no meg Beatles, s ezen a ponton tegyük hozzá, hogy igen, Lennon, Isten nyugtassa, zseni volt és kommunista, az Imagine pedig igazi komcsi induló, bármennyire is gyönyörű a zenéje.

„Imagine there’s no heaven / It’s easy if you try / No hell below us / Above us, only sky […] Imagine there’s no countries / It isn’t hard to do / Nothing to kill or die for / And no religion, too […]”

Nos, hát erről van szó. Ezt boldogan énekelheti ma is minden idióta neomarxista, woke-barom meg az összes többi, és nyilván énekli is, teljes átéléssel.

Ezek után pedig szögezzük le: talán akkor sem érdemlik meg mindazt, amit ma el kell viselniük, amit a gazember politikusaik rájuk kényszerítettek. S itt térjünk rá a lényegre, mert, mint mondtam, a metró alá lökés arrafelé már apróság.

De most itt van a gyereklányok brutális megkéselése.

Azt hiszem, azt gondolom, azt érzem, ez az a pont, ahonnét nincs visszatérés. Ahonnét nem lenne szabad meghátrálni.

Egy Ruandából származó állat bement egy kisvárosi napközibe, ahol öt-hat éves kislányok táncoltak, és elkezdte módszeresen megkéselni őket. Hármat megölt, öt továbbra is válságos állapotban van, továbbiak súlyos sérültek, miképpen a védelmükre kelő felnőttek közül is többen életveszélyes állapotban vannak.

Hogy a zavargások szörnyűek? Hát persze, hogy azok. Hogy a tüntetők teljesen értelmetlenül és idióta módon viselkedtek, amikor rátámadtak a saját rendőreikre? Igen, értelmetlenül és idióta módon. Hogy nem volt helyes reakció rátámadni a közelben lévő mecsetre? Minden bizonnyal nem, de itt azért tegyük hozzá, hogy amit terrorban, életellenes bűncselekményekben, erőszakban, megfélemlítésben és minden egyéb szörnyűségben az angol társadalomnak el kellett viselnie az elmúlt években, amióta elhitették velük, miszerint a „a terror a nagyvárosi élet része”, szóval mindezen iszonyat döntő többségét ilyen-olyan és amolyan radikális meg terrorista muszlim migránsoknak köszönhették, és talán nem csoda, ha kezdik feladni a türelmüket ezekkel szemben. 

És miért is ne adnák fel? Ráadásul azzal is szembesülniük kell naponta, hogy államuk és rendőrségük kettős mércét alkalmaz ebben a felbomló és széteső társadalomban. Mert a letagadhatatlan – az elkövető vagy az elkövető mögött álló terrorszervezet által bevallott – terrorcselekményeken kívül minden más esetben gondosan elhallgatják az indítékot, az elkövető származását, maszatolnak, félrebeszélnek, hazudoznak, állandóan holmi „pszichés zavarokra” hivatkoznak, magyarázatokat keresnek, a többségi társadalmat hibáztatják, felmentéseket fabrikálnak, és mondjuk ki tizedszer is, azt is megpróbálják elhitetni velük, hogy mindez valamiféle természetes velejárója az életnek.

Nincs, mert nem lehet társadalom, amelyiknek ezt el kell viselnie, amelyiknek ezzel együtt kell élnie.

S persze, már most jönnek a magyarázatok, például, hogy ez az állat már Angliában született, csak a szülei származnak Ruandából.

És vajon milyen volt a közeg odahaza, mit hallott, kapott ez a szörnyeteg otthon, kikkel járt össze, mi és milyen volt a társasága – egyszóval: ugyan hol és miképpen lett belőle kártékony állat? S ha a nemzetet, hazát, hagyományt, közösséget és társadalmi kohéziót tagadó gazember neokomcsik szerint, a mainstream liberális nácik szerint mindig a többségi társadalom meg a körülmények felelősek, akkor most is ki merik majd ezt jelenteni? A pattanásig feszült angol társadalomban, ebben a pillanatban be merik majd mondani az aduászt, miszerint szegény ruandai fiú valójában áldozat?

És mi fog történni „szegény ruandai fiúval”? Mivel kiskorúként követte el, amit elkövetett, majd kap valami nevetséges büntetést, és pár év múlva rászabadítják ismét a társadalomra? Kap valami más személyazonosságot, mert azt talán megkockáztatom – és remélem, tiszta szívemből –, hogy ugyanezzel a névvel ugyanoda nem mehetne vissza, mert meglincselnék. Szóval előkerül majd más néven, máshol, és kisvártatva megcselekszi ugyanezt? És majd akkor is elmagyarázzák az angoloknak, hogy nyugi, nincs itt semmi látnivaló, ez az élet természetes velejárója?

Azt hiszem, közeledik a végső, az egyértelmű válasz: ennyit, és már ennyit sem kellett volna. S igen, egy társadalmat, emberek közösségét kétféleképpen lehet eljuttatni a pokolba: gazember politikusok vagy azt hitetik el velük, hogy különbek és felsőbbrendűek mindenki másnál, és ezért bármit megtehetnek másokkal, vagy úgy, hogy gazember politikusok, mocskos jakobinus-bolsevik véglények és ugyanolyan liberálnácik elhitetik velük, hogy mindenki mindenkivel egyenlő, minden magától értetődő és természetes, mindent és mindenkit be kell fogadni, tisztelni, dédelgetni, szeretni, minden természetellenes és ocsmány és undorító szép és csodálni való és természetes, mindenki testvér, a világot össze kell nyitni, mindig a többség hibás, nincs egyéni felelősség, ebből következően igazából bűn sincs, sőt valódi bűnt csak a többségi társadalom tud elkövetni, és igen, nincs mennyország, nincs pokol, nincsenek vallások és nincsenek országok.

„Jöjj el, szabadság! Te szülj nekem rendet […]”  

József Attila még így fohászkodott.

A mai Nyugat liberálnácijai és jakobinus-bolsevik őrültjei szerint az eljött szabadság dolga anarchiát, széthullást, összenyitott világot és poklot szülni. Meg ruandai gyerekgyilkosokat és a többségi társadalom tagjait metró alá lökő kurd állatokat kell szülni még a szabadságnak. Meg további késelő, erőszaktevő, öngyilkos vagy nem öngyilkos robbantó, tömegbe autóval behajtó, minden egyéb módon gyilkoló muszlimokat is szülni kell még, sokat és még többet.

S ha a többségi társadalom fellázad, vagy csak megpróbál fellázadni, akkor kész az ítélet: lám, ezek szélsőjobboldaliak, ezek fasiszták, ezek nácik.

Nem fog ez így már sokáig tartani, mert így nem lehet élni. S csak remélni tudjuk, a Nyugat többségi társadalmainak jogos és egyre érthetőbb indulata jó irányba fog kitörni. Például semmiképpen sem a saját rendőreiket kell megtámadni. És semmiképpen sem kell elhinniük, hogy így kell élniük, mert ez az élet természetes velejárója. Ezt a gazembereik hazudják nekik. Azokkal van dolguk. Minél előbb, annál jobb.