Évtizedek alatt a világ és benne Európa is rengeteget változott. Az Európai Unió, amelyet az ezredfordulón a „nagy bumm”-nak nevezett 2004-es tízes bővítési körtől féltettek, azzal sikerrel megbirkózott ugyan, ám azóta válságok sorától szenved: 

Orbán Viktor és a Fidesz időben felismerte, hogy a jövő útja nem a nemzetállamok bedarálása, szuverenitásuk felszámolása és az Európai Egyesült Államok építgetése burkolt eszközökkel, Brüsszel lopakodó hatáskörbővítésével – ha már nyílt sisakkal nem tud fellépni, mert az európai alkotmányterv megbukott –, hanem éppenséggel a nemzetek Európája. Ez nem új gondolat, már Charles de Gaulle is ebben hitt, csak éppen a XXI. században az európai fősodor teljes ellenszelében kellett életre kelteni, kormányközi szintre, az Európai Tanács vitáiba emelni. A 2015-ös migrációs válság, amelynek tétjét a magyar vezetés ma már Európában is elismerten elsőként ismerte fel, rávilágított az EU súlyos hiányosságaira. Mindez alapozta meg a Patrióták Európáért pártcsaládot, amelynek Orbán Viktor és a Fidesz a társalapítói, és a harmadik legnagyobb frakciót alkotja az Európai Parlamentben, hátrébb szorítva a liberálisokat.

Erre a szövetségre a továbbiakban is lehet támaszkodni. Ahogy ma Európa dolgai alakulnak, a patrióták tovább erősödhetnek. A cseh Andrej Babis személyében nemrég a második kormányfővel képviseltették magukat az Európai Tanácsban – óriási politikai és médiaellenszélben. Úgy tűnik, az Osztrák Szabadságpárt hatalomra jutása csak idő kérdése. Jövőre francia elnökválasztást tartanak. Más szuverenista pártcsaládokban is ülnek szövetségesek. Az EU idén hatályba lépő migrációs paktuma nem megoldása, legfeljebb felületi kezelése az egyre súlyosabb bevándorlási helyzetnek, ha azt most az ukrajnai és a közel-keleti háborúk miatti problémák, így a szintén az Európa sebezhetőségét kiemelő energiaválság háttérbe is szorítják. A gendergondoknak is még csak az elején vagyunk.

Orbán Viktor olyan Európa-politikát épített fel, tizenhat évig folyamatos kormányzásával pedig a brüsszeli döntéshozatal legmagasabb szintjén tartott, amelyet sokak elismertek, míg mások támadtak és féltek – de megkerülni nem tudtak. Brüsszelben politikailag mindenkit túlélt, illetve kicselezett, ha ezzel konfliktusok sorát húzta is magára. Ezzel szemben a magyar baloldal, amely 1990 óta tizenkét éven át kormányzott, sem előbb, sem később semmi olyasmit nem talált fel, helyezett fel az európai napirendre és tartott rajta, amit brüsszeli szövetségesei előzőleg ne tudtak volna.

Mond-e nemet Ursula von der Leyenéknek Ukrajnával kapcsolatban? (Még szerencse, hogy csodák csodájára a Barátság kőolajvezeték egy csapásra „meggyógyult”!)

Természetesen a legtöbben azt akarjuk, hogy Magyarország – és vele Európa – jól teljesítsen. Egy még fel sem állt kormány esetében nem ildomos előre károgni, és kijelenteni, hogy a vesztünkbe vezet bennünket. Visszatérhetünk erre az első száz nap vagy egy év elteltével. De az most is kijelenthető, hogy a Tisza Párt eddig megismert eszköztára, illetve az, hogy „felső kapcsolatait” Von der Leyen és Manfred Weber alkotja, nem sok optimizmusra ad okot. Látható, hogy Orbán Viktor még ki sem tette a lábát, de Brüsszelben máris fenik a fogukat az uniós külpolitikában a tagállami vétó eltörlésére, amellyel sok borsot tört az orruk alá. Mindez a nemzeti szuverenitás felszámolása és a birodalomépítés jegyében történik. Asszisztál-e ehhez Magyar Péter? Az Európai Ügyészség, amelyhez a Magyar-kormány csatlakozni akar, legalább annyira tűnik újabb uniós politikai furkósbotnak, mint tisztán jogi intézménynek.

Egy inga egyszer az egyik, másszor a másik irányba leng. A brit konzervatívok tizen­nyolc év kormányzás után veszítettek választást az 1990-es évek végén, majd 2010-ben megújultan tértek vissza a hatalomba. A francia jobboldal a szocialista Francois Mitterrand tizennégy éven át tartó elnökségét építkezésre használta fel ellenzékben, majd tizenhét esztendeig újra konzervatív államfő lakta az Élysée-palotát. Amerikában évtizedek óta nem fordult elő, hogy egyazon párt nyolc évnél tovább irányítson. 

 Szó szerint a háború tartja még hatalomban. Magyar Péter esetében remélhetőleg legalább ezzel nem kell majd számolnunk.