A fürdővíz mehet, a gyerek marad

Vélemény

A fürdővíz mehet, a gyerek marad

A FÖLD ÁRNYAS OLDALA – Ellenzékben is meg lehet tartani a Fidesz Európa-politikáját, bővíteni kapcsolatrendszerét.

Szőcs László

választás Európa kudarc siker jobboldal 2026. 04. 20. 4:42

Fotó: Bodnár Boglárka

A sokk és a szomorúság mellett kisebb, de jogos örömöt is érezhet a választási vereséget elszenvedett politikai közösség. Kihullott a parlamentből az a párt, amelynek vezetője megfosztotta volna szavazati joguktól a külhoni magyarokat. (Ráadásul úgy, hogy ő maga a történelmi Magyarországon kívül született, és a 2004. december 5-i szégyenletes népszavazáskor a regnáló miniszterelnök házastársa volt.)

Ezzel a rendszerváltoztatás óta először fordul elő, hogy az európai szocialistáknak nem lesz kapcsolódási pontjuk az Országgyűlésben. Nemhogy a parlamentbe nem jutott továbbá, de a pártok állami támogatásának az egyszázalékos küszöbhöz kötött feltételét sem tudta teljesíteni az a „viccpárt”, amelyik viccesnek nem nagyon az, ellenben gúnyt űz a demokráciából. Egyik képviselőjelöltjük például fürdőköpenyben, papucsban és a szájából kilógó fogkefével adta le a szavazatát; ez különösen azokkal szemben nagy tiszteletlenség, akiknek 1990-ig évtizedeket kellett várniuk arra, hogy szabadon voksolhassanak, és a választásokat a demokrácia ünnepének tartják. Ez a párt most adósságheggyel szembesül, híveinél kalapozik.

Mindez persze eltörpül az alaphelyzethez képest, amellyel a kormánypártok szembesülnek. Ez most a tanulságok levonásának, a kiútkeresésnek, a továbblépésnek az ideje. Kikkel, hogyan, merre? – ezekre a kérdésekre kell választ találni. A következő önkormányzati és európai választások 2029-ben, az országgyűlésiek 2030-ban esedékesek. Előbbiek egyáltalán nincsenek olyan messze.

Bár a helyzet nem jó, nem is reménytelen. Maradjunk csak az Európa-politikánál! Orbán Viktor vezetésével a Fidesz az évtizedek alatt óriási tapasztalatot halmozott fel, rendkívül széles, egy kis-közepes ország esetében korábban elképzelhetetlennek gondolt kapcsolatrendszert építve ki. Ezt mindenképpen érdemes megőrizni, továbbfejleszteni akkor is, ha ellenzékből ez óhatatlanul nehezebb.

Az első Orbán-kormány megalakulása óta huszonnyolc év telt el. Ez rengeteg idő. Még a NATO-nak sem voltunk tagjai, nemhogy az Európai Uniónak. Amikor a most leköszönő miniszterelnök akkor kormányra jutott, az Európai Bizottság elnökét Jacques Santernek hívták (emlékszik még rá valaki?), az amerikai elnököt Bill Clintonnak, az oroszt Borisz Jelcinnek, a kínait Csiang Cö-minnek, a franciát Jacques Chiracnak, a német kancellárt Helmut Kohlnak. A legtöbben közülük ma már nem élnek. De még 2010-ben, a most lezáruló tizenhat éves időszak kezdetekor is Donald Trump évekre volt attól, hogy egyáltalán politikai pályára adja a fejét, Ursula von der Leyen egy nem túl jelentős tárcát vitt Angela Merkel kormányában, egy Emmanuel Macron nevű ambiciózus fiatalember pedig éppen a Rothschild-bankháznál szorgoskodott. A migrációs válság még csak érlelődött, a genderideológia a maihoz képest gyerekcipőben járt.

Évtizedek alatt a világ és benne Európa is rengeteget változott. Az Európai Unió, amelyet az ezredfordulón a „nagy bumm”-nak nevezett 2004-es tízes bővítési körtől féltettek, azzal sikerrel megbirkózott ugyan, ám azóta válságok sorától szenved:

alkotmányos, majd adósságválság, migrációs válság, brexit, Covid, világpolitikai leértékelődés.

Orbán Viktor és a Fidesz időben felismerte, hogy a jövő útja nem a nemzetállamok bedarálása, szuverenitásuk felszámolása és az Európai Egyesült Államok építgetése burkolt eszközökkel, Brüsszel lopakodó hatáskörbővítésével – ha már nyílt sisakkal nem tud fellépni, mert az európai alkotmányterv megbukott –, hanem éppenséggel a nemzetek Európája. Ez nem új gondolat, már Charles de Gaulle is ebben hitt, csak éppen a XXI. században az európai fősodor teljes ellenszelében kellett életre kelteni, kormányközi szintre, az Európai Tanács vitáiba emelni. A 2015-ös migrációs válság, amelynek tétjét a magyar vezetés ma már Európában is elismerten elsőként ismerte fel, rávilágított az EU súlyos hiányosságaira. Mindez alapozta meg a Patrióták Európáért pártcsaládot, amelynek Orbán Viktor és a Fidesz a társalapítói, és a harmadik legnagyobb frakciót alkotja az Európai Parlamentben, hátrébb szorítva a liberálisokat.

Erre a szövetségre a továbbiakban is lehet támaszkodni. Ahogy ma Európa dolgai alakulnak, a patrióták tovább erősödhetnek. A cseh Andrej Babis személyében nemrég a második kormányfővel képviseltették magukat az Európai Tanácsban – óriási politikai és médiaellenszélben. Úgy tűnik, az Osztrák Szabadságpárt hatalomra jutása csak idő kérdése. Jövőre francia elnökválasztást tartanak. Más szuverenista pártcsaládokban is ülnek szövetségesek. Az EU idén hatályba lépő migrációs paktuma nem megoldása, legfeljebb felületi kezelése az egyre súlyosabb bevándorlási helyzetnek, ha azt most az ukrajnai és a közel-keleti háborúk miatti problémák, így a szintén az Európa sebezhetőségét kiemelő energiaválság háttérbe is szorítják. A gendergondoknak is még csak az elején vagyunk.

Orbán Viktor olyan Európa-politikát épített fel, tizenhat évig folyamatos kormányzásával pedig a brüsszeli döntéshozatal legmagasabb szintjén tartott, amelyet sokak elismertek, míg mások támadtak és féltek – de megkerülni nem tudtak. Brüsszelben politikailag mindenkit túlélt, illetve kicselezett, ha ezzel konfliktusok sorát húzta is magára. Ezzel szemben a magyar baloldal, amely 1990 óta tizenkét éven át kormányzott, sem előbb, sem később semmi olyasmit nem talált fel, helyezett fel az európai napirendre és tartott rajta, amit brüsszeli szövetségesei előzőleg ne tudtak volna.

Most Magyar Péter hosszú követeléslistát kapott Brüsszelből, amelyet teljesítenie kell, ha el akarja hozni az Orbán-kormánytól az ellenkezése miatt megtagadott euró-tízmilliárdokat. Lesz-e benne ellenálló képesség, ha magyar érdekek kerülnek veszélybe? Hogyan fogja képviselni ezeket most vagy később, például a 2028–34-es uniós keretköltségvetési tárgyalásokon?

Mond-e nemet Ursula von der Leyenéknek Ukrajnával kapcsolatban? (Még szerencse, hogy csodák csodájára a Barátság kőolajvezeték egy csapásra „meggyógyult”!)

Természetesen a legtöbben azt akarjuk, hogy Magyarország – és vele Európa – jól teljesítsen. Egy még fel sem állt kormány esetében nem ildomos előre károgni, és kijelenteni, hogy a vesztünkbe vezet bennünket. Visszatérhetünk erre az első száz nap vagy egy év elteltével. De az most is kijelenthető, hogy a Tisza Párt eddig megismert eszköztára, illetve az, hogy „felső kapcsolatait” Von der Leyen és Manfred Weber alkotja, nem sok optimizmusra ad okot. Látható, hogy Orbán Viktor még ki sem tette a lábát, de Brüsszelben máris fenik a fogukat az uniós külpolitikában a tagállami vétó eltörlésére, amellyel sok borsot tört az orruk alá. Mindez a nemzeti szuverenitás felszámolása és a birodalomépítés jegyében történik. Asszisztál-e ehhez Magyar Péter? Az Európai Ügyészség, amelyhez a Magyar-kormány csatlakozni akar, legalább annyira tűnik újabb uniós politikai furkósbotnak, mint tisztán jogi intézménynek.

Egy inga egyszer az egyik, másszor a másik irányba leng. A brit konzervatívok tizennyolc év kormányzás után veszítettek választást az 1990-es évek végén, majd 2010-ben megújultan tértek vissza a hatalomba. A francia jobboldal a szocialista Francois Mitterrand tizennégy éven át tartó elnökségét építkezésre használta fel ellenzékben, majd tizenhét esztendeig újra konzervatív államfő lakta az Élysée-palotát. Amerikában évtizedek óta nem fordult elő, hogy egyazon párt nyolc évnél tovább irányítson.

A Tisza Párt győzelme óriási várakozásokat keltett itthon és Európában. De így járt 2019-ben az ellen-Orbán Magyarhoz hasonlóan ellen-Porosenkóként győzött Volodimir Zelenszkij is, ám népszerűsége másfél év alatt alaposan megcsappant, pártjának, a Nép Szolgájának a Tiszához hasonló botcsinálta lájkmozgalom jellege is kiütközött.

Szó szerint a háború tartja még hatalomban. Magyar Péter esetében remélhetőleg legalább ezzel nem kell majd számolnunk.