Helyét keresi az író és az olvasó. Illetve dehogy keresi! Nagyon is tudja, hol a helye. Önnön lelkébe bújik, a múlton mereng, újraolvas egy történelmi regényt, Bibliát lapoz, idézetek után kutat. Más inkább a tapintható valóságról szeretne olvasni, önmagáról, szeretteiről, vágyairól. Békére szomjazik. Visszalassuló, élhetőbb életet kér minden porcikánk. Valamennyien így vagyunk ezzel, ha nem mondjuk is ki. Mert mindnyájan foglyai vagyunk ennek a lármás, űzött, tekervényes világnak.
Orvos barátom, akivel havonta, kéthavonta az élet dolgain merengünk egy fóti vendéglőben, azt mondja, ő is ugyanígy van vele, ám ne higgyem, hogy bennünk a baj.
A gyorsuló világ a hibás, amely már réges-régen túllépte a megengedett sebességet, az ragad magával mindent és mindenkit. Visszalassuló, élhetőbb életet kér minden porcikánk, csakhogy mindnyájan foglyai vagyunk ennek a követhetetlen, robogó jelennek, ahonnan kiszállni, ha csak percekre is, visszatérni a nyugalmasabb múltba, lehetetlen. Hiába kíván csendes, megélhető életet valamennyi porcikánk.
Szeptember végén pár napra Koltóra utazom. Ahol még nyílnak a völgyben a kerti virágok.
Borítókép: Illusztráció (Fotó: Pexels.com)
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!