A legenda szerint Winston Churchill a statisztikai kimutatásokkal kapcsolatban azt mondta: „Csak azt a statisztikai adatot hiszem el, amit én magam hamisítottam.”
Akarva-akaratlan a volt angol miniszterelnök gyakorlatilag tömören és egyértelműen fogalmazta meg, illetve mondjuk úgy, definiálta a politika egyik lényeges ismérvét, az érdekérvényesítés stratégiai megjelenítését.
Egyszerű bizonyíték arra, hogy a politikusok céljaik érdekében használják a megtévesztés, befolyásolás eszközét. Teszik ezt direkt módon, például megnyilatkozásaikban, vagy átengedik az arra felkészültebb szervezeteknek. Segítőik ebben a kézivezérelt médiafelületek, pártérdekek mentén szerveződött civil szervezetek – napjainkban NGO álnéven tevékenykedő álcivil szervezetek is –, illetve az ilyen jellegű feladatokra leginkább felkészült titkosszolgálatok.
Bármelyik megoldást is választja a politika, fontos, hogy nemes célt szolgáljon. Előfordulhat ugyanis, hogy a társadalomnak, a vezetett népnek nehézkes lenne elmagyarázni, pláne tömegeket meggyőzni egyes döntések indokoltságáról.
A politika alapvetően stratégiai üzletág, és a jövő érdekében kell hosszú távon érthető intézkedéseket tennie, ami utólag lesz elfogadható a többségnek a pozitív élmény és tapasztalat okán. Gyakran előfordul, hogy ezek a fejlődést támogató célok előre nem definiálhatók, így nem kapnák meg a társadalom támogatását. Ekkor jön a churchilli élethelyzet: meg kell hamisítani a kívánt statisztikai adatokat.
De! A félremagyarázás, illetve a tudatos megtévesztés szolgálhat marginális érdekeket is. Bizonyosságot nyerhet az idők előrehaladtával, hogy a politikai vezetés szándékosan „tévedett”, még pontosabban: tudatosan azért vezette félre a választóit, mert egy szűk érdekcsoport akaratát hajtotta végre. Ráadásul a cselekedetével a többség érdekeit súlyosan sértette, sokszor még nehezen korrigálható helyzetet is előidézve.
Előfordult a történelemben, ha a rosszindulatú cselekmény lelepleződött, a politikai elit megkapta méltó büntetését. Kérdés azonban, hogy napjaink egyre gyakrabban ismertté váló, Brüsszelből kiinduló politikai megtévesztéseinek mi lesz a következménye. Egyfelől milyen hatással lesz a polgárok életére itt Európában, másrészt milyen sors vár az ötszázmillió európait átverő, országaikat eláruló politikusokra?
Történt és történik ugyanis, hogy a 2015 óta Európa irányába folyó inváziót még mindig nem sikerült megállítani vagy biztosítani a határok átjárhatatlanságát. Vannak ugyan ellenpéldák, mint Magyarország, Bulgária, Horvátország – egy időben Olaszország –, hogy Oroszországról ne is beszéljünk, amelyek képesek voltak a védelmi feladatokat ellátni. Az általános gyakorlat viszont azt mutatja, hogy Európa vezetői nem akarták megoldani az illegális bevándorlás normális mederbe terelését. Történelmi példák bizonyítják, mit hordoz magában egy muszlim invázió Európa ellen.
Amennyiben ez együtt jár azzal, hogy illegálisan érkezett, anonim milliók bolyonganak kontinensünkön, az végképp öngyilkos politika. Hiába állt rendelkezésre a NATO-hadsereg, nem intézkedtek az árkon-bokron átrohanó tömeg megállítására. Egyszer csak azzal szembesülünk – cinikusan fogalmazva –, hogy a határzárhoz nem harcedzett katonák kellenek, hanem a politikai akaratot is legyőzni képes kicsiny vírus, ismertebb nevén: az új típusú koronavírus. S lám, azonnal képesek mozdulni az illetékes szervezetek, kiképzett határőrök, erre felkészült testületek, és se ki, se be az országok határain. Sőt egy-egy várost, régiót még hermetikusan is le lehet zárni a nem kívánt jövevénnyel szemben.
Hogy is van ez? Miközben a vírus ellen szakszerű intézkedésekkel védik az egyes országok és régiók lakosságának az életét és testi épségét, például karanténok kijelölésével, világossá válik a politikai sarlatánság is.
Vagyis akkor nem lehet megvédeni a határokat az illegális mozgás ellen, ha nincs rá politika akarat. Mert látható módon nem a védelem volt a cél, hanem az európai identitás társadalmi modelljének átalakítása, hitének és kultúrájának lerombolása. Ehhez már sikerült is elsajátítaniuk a keleti bizánci, vagyis a megtévesztésre épülő politikai gyakorlatot. Vannak bőven olyanok, akik rezzenéstelen arccal jelentik ki gátlástalan hazugságaikat, ha érdekeik, illetve a mögöttes hatalmak érdekei azt diktálják.
Nekünk, vezetett polgároknak most fel van adva a lecke. Mert ha a határok mégis lezárhatók, ahogyan a koronavírus elleni óvintézkedések ezt egyértelműen bizonyítják, akkor mi a helyzet azokkal, akik ennek az ellenkezőjét állították? Tették ezt úgy, hogy tökéletesen tisztában voltak kijelentéseik, nyilatkozataik valótlanságával. Előbb-utóbb azért is reagálnunk kell, mert ezen hölgyek és urak nem fogják levonni lelepleződésük konzekvenciáját, és nem állnak fel székeikből, ahová az európai emberek szavazataival kerültek.
Ami talán még rosszabb hír, ha a későbbiekben politikai érdekeik úgy kívánják, ismét élnek majd a rosszhiszemű megtévesztés eszközével. Miközben a vírus nem jöhet át – nagyon helyesen – határainkon, az ellenőrizetlen bevándorlótömegek továbbra is célpontként kezelik Európát.
Görögország már aktívan védekezik, ami korábban nem volt jellemző. Az európai politikai vezetés tagjainak nagyobbik fele viszont továbbra is cinkosa a török elnöknek, Erdoğannak. Jól látható, hogy a török vezetéssel senki nem tud korrektül megállapodni, ezt mi itt az Európai Unión belül éppúgy megtapasztaljuk, ahogyan az Egyesült Államok és Oroszország is szembesült ezzel a problémával több alkalommal.
A törökök akár egyik napról a másikra képesek 180 fokos fordulatot bemutatni, ha érdekeik úgy diktálják. Ráadásul azért kérnek eurómilliárdokat, hogy tegyék a kötelességüket, hiszen mint NATO-tagok, védeniük kellene szövetségeseik érdekeit, vagyis Európa határait egy elfogadhatatlan invázióval szemben. Nem ezt teszik, sőt bármikor élére állnának egy komolyabb, bújtatott inváziónak.
Mindezek okán már azon sem lepődünk meg, hogy hitünk mellett egy koronavírustól kaphatunk – nem kívánt – segítséget a megtévesztés politikájának leleplezésére és megfékezésére.
A szerző titkosszolgálati szakértő
