Nem csoda, a kínálat páratlan. A háttérben a Szent István-bazilika, a neoreneszánsz építészet csodája, államalapító királyunk Szent Jobbjával és az altemplomban a „szent ballal”, legismertebb honfitársunk, az Aranycsapat kapitánya, Puskás Öcsi nyughelyével. A téren pedig felemelő zenei és kulturális, valamint nagyon is földközeli, gasztronómiai élmények együttesével.
Hamisíthatatlan gulyáslevessel és messze a korrektség határán belül vizezett, erős magyar forralt borral. Az óvatlan külföldi látogató nem is tudja, mitől bódult el ennyire, az agyát, a szemét, a fülét, az orrát, a lelkét vagy a gyomrát érő hatásoktól. A távol-keleti vendégek egy része láthatóan azt sem sejti, hova csöppent, mi történik vele, körülötte. Ez is érthető. Nekik a „Christmas market” Nyugatról importált gazdasági tevékenységforma, és itt egyszer csak megérzik, mi is az a karácsony.
Szinte minden megadatik, egy helyen – de szerencsére valóban csak szinte minden. Két éve Lipcsében jártam, a régiből megmaradt a mézeskalács és a pite, társult hozzá Faust szobra és Goethe kultusza, de sajnos a teret körülvevő, ormótlan betontorlaszok elborzasztó képe is. Mintha a szervezők nem szórakozni vágyó turistákra és hazai polgárokra, hanem ellenséges, támadó hadseregre készülnének.
A berlini karácsonyi vásár elleni, tizenkét halálos áldozatot követelő, 2016-os kamionos terrortámadás óta nem kétséges, hogy ezt kell tenniük. Tavaly Nancy történelmi belvárosában szűk, kanyargós sikátorokba szorították be az adventet és az ünnepi forgatagot, és amikor megkérdeztem, miért, kikezdhetetlen választ kaptam: mert ide képtelenség nagy sebességgel, ártó szándékkal, gépjárművel behajtani, másrészt a főteret amúgy is elfoglalták a sárga mellényesek.
Hazatérve egyik este a pesti alsó rakparton futottam, és a Vigadó téri hajóállomásnál hangos, kissé kapatos társaság mellett haladtam el. Jól öltözött, valamelyik elegáns étteremből elkért vagy meglovasított poharakból vörösbort kortyolgató, középkorú urak és hölgyek kisgyermek módjára angolul rikoltoztak a kivilágított Lánchíd és a Vár káprázatába belefeledkezve; fantasztikus, hihetetlen, erre a két jelzőre biztosan emlékszem.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!