időjárás 22°C Huba 2022. augusztus 19.
logo

A Szent Jobb és a szent bal egy helyen

Ballai Attila
2019.12.14. 08:00
A Szent Jobb és a szent bal egy helyen

Maradandó gyermekkori élményem a bécsi adventi forgatag. Első külföldi utamon rácsodálkoztam a császárváros, a Mariahilfer Strasse pompájára, fényére, egy-egy betlehemes utcakép meghittségére, arra, hogy mindent lehet kapni, ami otthon legfeljebb álom, még kedvenc csapatom színeiben virító Adidas-mezt és nadrágot, sőt télen fagyit is.

A szürkés, régi patináját szocreál köntösbe burkolt Budapesttel és az itthon pénzköltésre buzdító, bugyuta „Skála kópéval” szemben leírhatatlannak tűnt a kontraszt. Ha akkor azt hallottam volna, hogy majd egyszer, sokára, 2019-ben Európa legszebb karácsonyi vásárainak versenyében Bécset választják másodiknak, meglepetten kérdezek vissza: miért, melyik város lesz az első?

Ma már tudjuk a választ: Budapest! Méghozzá minden eddigi szavazási rekordot megdöntve, száztizenhat országból majdnem háromszázezer véleményt összesítve, negyvenezer vokssal, Bécs, Gdansk és Brüsszel előtt. Az „Advent bazilika” már tavaly is a második helyet szerezte meg, de nem is a siker, hanem az ahhoz vezető út az igazi érdem. Hiszen nagyon messziről indultunk.

Idestova harminc éve járva a decemberi kézilabdás világversenyeket, advent egy-két hetét rendszeresen külföldön töltöm, és nem tagadom, sokszor, sokat vágyakoztam idegen népek ünnepei, szokásai, életminősége iránt. Német és holland földön megigézett a Grimm-meséket idéző, megelevenedő misztikum, a mézeskalács figurák, a frissen sülő pite és a forralt bor összekeveredő illata.

Skandináviában a metsző, kristálytiszta hideg, a ropogós fagyban a tereken, utcákon a közösségi létet vonzó, pislákoló melegítőtestek, az érzet, hogy bármely pillanatban előléphet Andersen Hókirálynője. Dél-Európában a latinos könnyedség, a decemberben is teli tüdőre szippantható, tavaszias levegő, de észak puritán egyszerűségével és napi gyakorlatiasságával szemben az eredendően katolikus ünnep magasztossága, a várakozás is.

Jó néhány éve elegendő négy megállót utaznom a metrón, hogy mindebben egyszerre részem legyen. Külön öröm, hogy a karácsony előtti napokban az én gyermekeim sem vágynak máshová, mint Budapest szívébe.

Nem csoda, a kínálat páratlan. A háttérben a Szent István-bazilika, a neoreneszánsz építészet csodája, államalapító királyunk Szent Jobbjával és az altemplomban a „szent ballal”, legismertebb honfitársunk, az Aranycsapat kapitánya, Puskás Öcsi nyughelyével. A téren pedig felemelő zenei és kulturális, valamint nagyon is földközeli, gasztronómiai élmények együttesével.

Hamisíthatatlan gulyáslevessel és messze a korrektség határán belül vizezett, erős magyar forralt borral. Az óvatlan külföldi látogató nem is tudja, mitől bódult el ennyire, az agyát, a szemét, a fülét, az orrát, a lelkét vagy a gyomrát érő hatásoktól. A távol-keleti vendégek egy része láthatóan azt sem sejti, hova csöppent, mi történik vele, körülötte. Ez is érthető. Nekik a „Christmas market” Nyugatról importált gazdasági tevékenységforma, és itt egyszer csak megérzik, mi is az a karácsony.

Szinte minden megadatik, egy helyen – de szerencsére valóban csak szinte minden. Két éve Lipcsében jártam, a régiből megmaradt a mézeskalács és a pite, társult hozzá Faust szobra és Goethe kultusza, de sajnos a teret körülvevő, ormótlan betontorlaszok elborzasztó képe is. Mintha a szervezők nem szórakozni vágyó turistákra és hazai polgárokra, hanem ellenséges, támadó hadseregre készülnének.

A berlini karácsonyi vásár elleni, tizenkét halálos áldozatot követelő, 2016-os kamionos terrortámadás óta nem kétséges, hogy ezt kell tenniük. Tavaly Nancy történelmi belvárosában szűk, kanyargós sikátorokba szorították be az adventet és az ünnepi forgatagot, és amikor megkérdeztem, miért, kikezdhetetlen választ kaptam: mert ide képtelenség nagy sebességgel, ártó szándékkal, gépjárművel behajtani, másrészt a főteret amúgy is elfoglalták a sárga mellényesek.

Hazatérve egyik este a pesti alsó rakparton futottam, és a Vigadó téri hajóállomásnál hangos, kissé kapatos társaság mellett haladtam el. Jól öltözött, valamelyik elegáns étteremből elkért vagy meglovasított poharakból vörösbort kortyolgató, középkorú urak és hölgyek kisgyermek módjára angolul rikoltoztak a kivilágított Lánchíd és a Vár káprázatába belefeledkezve; fantasztikus, hihetetlen, erre a két jelzőre biztosan emlékszem.

Valóban az. A természetes és az épített örökség páratlan elegye, a vendéglátás minősége, rendkívüli ízekkel, zamatokkal, nagyon is hétköznapi árakkal, a szélsőségektől mentes, barátságos klíma, a magától értetődő biztonság és a mindebből áradó egyedi atmoszféra. Nincs is abban semmi meglepő, hogy Budapest ismét elsőként végzett egy nemzetközi szavazáson.

Bécs második és Gdańsk harmadik helyezése azonban felrajzol egy trendet. Ha napjainkban képzeletben újra leeresztenénk a vasfüggönyt, annak már a keleti oldalán, a fentiek mellett Győrben, Debrecenben, Krakkóban, Prágában, Ljubljanában, Zágrábban kellene keresnünk a régi Európát.

Még Bécset is idesoroljuk, és szurkolunk, hogy a közeli és a távoli jövőben senki ne kezdeményezze odaát a Mária segítségét kérő utca nevének megváltoztatását Mariahilferről Allahhilferre vagy Mohamedhilferre.

Advent van. Mi a mi megváltónk eljövetelét várjuk.

Hírlevél feliratkozás
Nem akar lemaradni a Magyar Nemzet cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi naponta elküldjük Önnek legjobb írásainkat.