Blaszfémia Gólem módra, avagy Benedek Elek forog a sírjában

Érdekes jelenségnek lehettünk szem- és fültanúi a minap, amikor a Gólem Színház igazgatója, Borgula András önmagából kikelve, a saját igazának hitétől megittasodva, hatalmas gesztikulációkkal és szinte rikácsolásszámba menő beszédmóddal kísérve helytelenítette az egyik ellenzékiként ismert televíziócsatorna beszélgetős műsorában azt, hogy az egyik könyvkereskedő céget a Pest Megyei Kormányhivatal bejelentése alapján – egyébként nem túl súlyos – pénzbüntetéssel sújtották azért, mert a szivárványcsaládokat népszerűsítő mesekönyvüket a klasszikus mesekönyvek, egyebek mellett Benedek Elek mesekönyvei között helyezték el, s ezáltal a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat cselekményét elkövetve, megtévesztették az olvasókat.

2021. 07. 08. 13:51
Borgula András
Budapest, 2012. október 1. Borgula András rendezõ Visky András: Ha lesz egy férfinak... címû színmûvének próbáján a budapesti Jurányi Produkciós és Közösségi Inkubátorházban 2012. október 1-jén. A Gólem Színház produkcióját október 16-án mutatják be, Frenák Pál koreográfiájával. MTI Fotó: Kallos Bea Fotó: MTI/Kallos Bea
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Rendben, mondaná az átlagpolgár, azonban joggal tehetné hozzá rögtön: „De mi közöm nekem ehhez az egészhez? Engem nem érdekel, ki mit csinál a hálószobájában, de a gyerekeinket ne neveljék ilyesmire!” Nem kell nagyon földtől elrugaszkodott gondolkodásúnak lenni ahhoz, hogy megállapítsuk: kifakadó átlagpolgárunknak igaza lenne, hiszen egykönnyen belátható, hogy a gyerekeinket már csak nem kellene ezekkel a sületlenségekkel és ószövetségi értelemben is bűnösnek tekinthető cselekedetekkel traktálni, ráadásul úgy beállítani, mintha az a világ legtermészetesebb dolga volna. Ki kell ábrándítanunk mindenkit, aki eddig másként gondolta: nem az.

Egyébként ebben az „érzékenyítő” (milyen érdekes, ez a kifejezés még egy-két éve sem volt benne a köztudatban, szinte egyszerre terjedt el a pandémia és a vakcina szavakkal) irományban többek között azt mutatják be a nemi identitásukat egyébként már ekkor is élénken és elsöprő többségben határozottan megélő óvodáskorú csemetéknek, hogy vannak kétanyukás családok, amelyben a szülők mindkét tagja nőnemű és a saját neméhez vonzódik. Egy jóérzésű óvodásgyerek, ha hallaná az óvónénijét ilyesmiről olvasni egy foglalkozáson, kicsavarná a kezéből a könyvet és kihajítaná az ablakon – de csak azért, mert az iratmegsemmisítő gépet még nem tudja kezelni. A kevésbé karakánok persze végighallgatnák, de legbelül egyáltalán nem értenék, hogy mire fel ez a felhajtás és ez az egész hajcihő, amikor nemhogy a széles értelemben vett családjukban, de még – hogy stílszerűen fogalmazzunk – hetedhét országon túl sem hallottak olyan baromságról, hogy két anyja legyen valakinek. (Kesernyés humorral akár meg is jegyezhetnénk, hogy úgy látszik, megvalósulni látszik az a mondás, amivel akkor élünk, amikor vonakodunk valamit megtenni, hiszen ilyenkor erős felindulásunkban még azt is odavághatjuk az érintetteknek, hogy „majd megcsinálja, akinek két anyja van”).

Ami azonban a legszomorúbb és legelkeserítőbb ebben az egész műbalhéban (melynek során lassan mindenki azt hiszi, hogy ez a világ egyik legfontosabb kérdése) az az, hogy a tényleges és igazi értékek garmadáját felvonultató Benedek Elek-meséket és a hozzájuk hasonló történeteket ennek a szürreális helyzetnek a megteremtésével (jelesül, hogy ferdehajlamú nénikkel és bácsikkal akarják megismertetni gyermekeinket) háttérbe szorítják, hovatovább olyannyira, hogy előbb ismerik meg az emberpalánták a Gizi bácsik és Jancsi nénik világfájdalmát a társadalmi kitaszítottságukról, mint a Fehérlófiát, a világszép Nádszál kisasszonyt vagy Mátyás király mondáit. Mindeközben pedig Benedek Elek forog a sírjában, ahonnan legszívesebben előjönne és elmesélné legszebb történeteit annak a szivárványtól megrészegült törpe minoritásnak, amelynek tagjaitól oly hangos manapság a világsajtó.

Ehhez mi csak annyit tehetünk hozzá: hajrá, Benedek apó, egyszer csak megjön a világ józanabb esze! Borgula András egyébként televíziós kifakadását a „Hol élünk?!” közhelyszerű álkérdéssel zárta, de erre minden bizonnyal ő is nagyon jól tudja a választ: Magyarországon, ott, ahol a normalitást még ma is a józanságra törekvő rátermett országvezetők diktálják, amelyet a társadalom túlnyomó többsége elfogad és magáénak érez.

A szerző történész

(A borítóképen Borgula András rendező a Visky András: Ha lesz egy férfinak... című színművének próbáján. Fotó: MTI/Kallos Bea)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.