A választók többségével kialakult ilyen szoros bizalmi viszony működését bélyegzik populizmusnak a magukat progresszív és felvilágosult demokratának tartó politikusok világszerte, legmagasabb szinten az ENSZ-főtitkár António Guterrestől a legalját jelentő „radikális európai demokrata” Ujhelyi Istvánig.
Az előbbi a képviseleti demokráciáról úgy nyilatkozott, hogy a választók által adott politikai megbízatást az emberi jogi és a nemzetközi egyezményekben deklarált általános értékek érvényesítésére kell használni, akár a választók akarata ellenére is, mert a politikusok egyszer úgyis elveszítik a választók bizalmát, míg az értékek fennmaradnak.
Ujhelyi pedig a maga egyszerű módján konkrétan „egy virtigli fasisztoid” rendszernek titulálta a magyar választók többségének és a kormányzó pártszövetség bizalomra épülő, tíz éve tartó együttműködését.
Az biztos, hogy ha Orbán Viktort a magyarok nem bízták volna meg a kormányzással, vagy ő nem a választók akaratának érvényesítését tekintette volna kötelességének, hanem azt megtagadva a fősodratú európai politikai elvárások teljesítését, a magyar határ feladásának beláthatatlan következményei lettek volna mind hazánkra, mind az unióra nézve.
Ezért a kormányfőtől történő bocsánatkérés mellett helye van egy jó hangos köszönetnyilvánításnak is! Mégpedig a magyar választók felé. Minimum két dologért.
Egyrészt azért, mert a többségük a szinte kilátástalannak látszó uniós politikai küzdelemben se hátrált ki a politikai kötelezettségét teljesítő magyar miniszterelnök mögül, az állandósult politikai, jogi és pénzügyi fenyegetések ellenére sem. Ezt félreérthetetlenül kifejezték a hazai és uniós demokratikus választások során, amivel az európai politikában kikezdhetetlenül szilárd pozíciót biztosítottak a kormányfőnek ahhoz, hogy a migrációellenes álláspontot eredményesen tudja napirenden tartani, védeni és képviselni.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!