El a kezekkel Makovecz templomától!

Ez egy bátor épület, mert nem tagad, hanem állít valamit Istenről, hitről, formavilágról.

Budapest, 2014. szeptember 10. A Felsõ Krisztinavárosi Szent Mihály Templom óriás modellje Makovecz Imre építész, a Magyar Mûvészeti Akadémia (MMA) örökös tiszteletbeli elnöke életmûvébõl nyílt válogatott kiállításon a Pesti Vigadóban. Az emlékkiállításon az építész rajzai, tervei és megépült épületeinek fényképei mellett alkotásainak nagy méretû makettjeit is megcsodálhatja a közönség. MTVA/Bizományosi: Balaton József *************************** Kedves Felhasználó! Az Ön által most kiválasztott fénykép nem képezi az MTI fotókiadásának, valamint az MTVA fotóarchívumának szerves részét. A kép tartalmáért és a szövegért a fotó készítõje vállalja a felelõsséget. Fotó: Balaton József

Értjük ám, nem az iszlám térhódítása, Euró­pa migránsokkal való elárasztása, a keresztény értékek relativizálása és megsemmisítése, a nemzeti identitások felszámolása, az LMBTQ-lobbi nyomulása erőszakolja meg a kereszténységet, hanem egy templom építése. Ez az! Megérkeztünk a NEM-emberek sátánian zseniális érveléséhez. Pazar logika, őrült beszéd, s még rendszer sincs benne. Majd miután az előbbi fenyegetéseket és veszélyeket megoldottuk, talán ráérünk, hogy Gégény István esztétikai téveszméivel is foglalatoskodjunk. De az ilyen ocsmány, fennhéjázó, spanyolviasz-gyáros stílussal nehéz vitatkozni, és nem is érdemes.

Megjegyzem, hogy ugyanezek a széplelkű, pardon, szépérzékű emberek nem finnyásak, ha amolyan posztmodern tömeggyártott, Microsoft Paint szoftverrel tervezett raktár-, üzem- vagy sportcsarnokszerű templomokat látnak, ha olyanokat építenek. A „letisztultság” – ez a mindenre alkalmas, igazából semmit sem jelentő műszó – egyfajta garancia arra, hogy senki nem köt bele. Vajon ezek a steril épületek mennyire szolgálják Isten dicsőségét vagy a hívők lelki egészségét? Semennyire, ugyanis az a dolguk, hogy sivárrá tegyék a lelket, kioltsák az érzékeket és érzéseket.

Egyébként is azzal érvelni, hogy Makovecz Imre templomi jelképrendszere nem egyeztethető össze a katolikus teológiával, finoman szólva is ezer sebből vérzik. Nem tudom, hogy milyen paradicsomi állapotokba vetítik vissza az egyház és a művészetek viszonyát, de a reneszánsz korában, ha az egyház megrendelt egy festményt, a művész elkészítette, utána elkezdődött a hosszú párbeszéd, hogy miért ne piros színű legyen X. Y. palástja, és miért ne ott álljon a másik alak, ahol. A művész nem teológus, a művész alkot, a megrendelő meg elmondja a maga észrevételeit, s van, hogy a művész köti az ebet a karóhoz. Egyszóval semmi sincs kőbe vésve.

A NEM-emberek nem most jöttek közénk. Nézzük csak meg a főváros két legszebb épületét: a Parlamentet és a Szent István-bazilikát! Előbbire a korabeli NEM-emberek azt mondták, hogy túl drága és meghaladja az ország teljesítőképességét, a tervpályázatot is támadták, kifogásolták neogótikus stílusát, avíttnak, ósdinak, sosem volt középkori nagyságunk nacionalista fellegvárának nevezték. Lám-lám, ebből a pénzből minden zsellérnek házat építhettek volna, és nem sorolom a szociá­lisan érzékeny emberek érveit, hogy mi mindenre költhetnénk művészet helyett. Igen ám, csakhogy ha nem költünk művészetre, akkor lennénk igazán szegények. Akkor lennénk a legszegényebbek.

De tegyük a kezünket a szívünkre: el tudnánk képzelni Budapestet a Parlament vagy a Szent István-bazilika nélkül? Leghagymázasabb álmainkban sem. És ez sokat elmond az értékükről.

Érdemes nyitott szemmel járni ebben a hazában. Hány olyan templom épült az elmúlt évtizedekben, amelyek raktárra, sportcsarnokra vagy, ad absurdum, valamifajta üzemre emlékeztetnek? Hirdetik-e Isten dicsőségét? Azokról ritkán lehet olvasni bizonyos hittantanárok felháborodott véleményét. Az egyházi építészettel tehát bizony vannak gondok, és laikus szemlélőként mondom ezt, nem felkent esztétaként. Az is érdekes érv, hogy nem kell ekkora templom, mert amúgy sem telne meg, a meglévő templomok is üresen konganak. Ez az önfeladás netovábbja, és a Gégény István-félék elgondolkodhatnak azon, hogy nem az efféle mentalitás miatt konganak-e üresen a templomok.

Századokban vagy négyéves ciklusokban gondolkodunk? A múltbeli értékek megőrzése mellett – ez mindenkinek és a mindenkori kormánynak is kötelessége – adunk is hozzá valamit a jelenünkhöz, hagyunk bármilyen nyomot magunk után? Vagy sok száz év múlva, ha a jövő régészei rátalálnak egy kortárs templomra, nem tudják majd eldönteni, hogy „otthonunk volt-e vagy állat óla”, hogy Isten háza volt-e, vagy egy multinacionális cég lokális raktárépülete. Mert ha tetszik, ha nem, eme „impraktikus” dolgainkból áll az életünk.

Szóval amíg ilyen undorító módon beszélnek róla, amíg ilyen mondvacsinált okokból szedik le róla a keresztvizet, addig is el a kezekkel a Makovecz-templomtól!