Az árszínvonal-változás legismertebb mutatója a fogyasztói árindex – ez az, amit inflációnak szoktunk hívni a mindennapokban. Amikor a GDP-változás valós nagyságát akarjuk mérni, akkor nem a fogyasztói árindexszel korrigálunk (elvégre a GDP felhasználási oldalának csak egy részét teszi ki a fogyasztás), hanem a GDP úgynevezett implicit árindexével, más néven a GDP-deflátorral (vagyis a „GDP-inflációval”). Ha ezzel korrigáljuk a névérték szerinti változást, akkor 

Hazánk a rendszerváltó országok közül az egyik legnagyobb államadóssággal kezdte a piacgazdaságra áttérést (a lengyeleknél ugyan súlyosabb volt a helyzet, de ők ki tudtak alkudni a hitelezőkkel egy adósságfelezést), amit a gazdasági átmenet sokkja még évekig tornázott fölfelé, miközben a GDP is zuhanni kezdett, így 

Ekkor történt az a hatalmas nemzeti vagyonvesztést jelentő tömeges privatizáció, amelynek egyszeri bevételét adósságcsökkentésre fordították. A GDP-arányos adósság csökkenése az első Orbán-kormány idején – immár privatizáció nélkül – is folytatódott, így az érték 2002 végére 55,6 százalékra csökkent. Az ismét hatalomra kerülő baloldal nyolcéves kormányzása alatt ugyanakkor – miközben a GDP alig növekedett – az eladósodás megint felgyorsult, így az adósságarány 2010 végére elérte a 80,2 százalékot.

A válságkezelés évei után döntő fordulat következett be: 

 2020-ban az adósságállomány 16 százalékkal nőtt, miközben a GDP négy százalékkal csökkent. 2021 első negyedévére a kritikus mutató már a nyolcvan százalékot közelítette, de még ekkor, a legrosszabb időszakban is valamivel a 2010-es érték alatt maradt. 2021-ben még volt egy négyszázalékos adósságnövekmény, ekkor azonban már a GDP is hét százalékkal bővült. Az adósságállomány azóta nagyjából szinten tart reálértéken, vagyis azzal az állítással szemben, amely „hatalmas” eladósodásról beszél, csupán egyetlen olyan, Covid-sújtotta év volt, amikor romlott az adóssághelyzetünk. Mindennek eredményeként 

Természetesen nem arról van szó, hogy ez a csaknem 75 százalékos adósságállomány jó lenne. De azt, hogy milyen volt a mögöttünk lévő négy kormányzati ciklus teljesítménye, abból tudjuk megítélni, hogy az induló állapothoz képest romlott vagy javult a helyzet, illetve hogy mi történt ugyanezen idő alatt az EU és a régió más államaiban. Az előzményeket már láthattuk: míg 2002 és 2010 között mintegy 25 százalékponttal nőtt az államadósság GDP-hez viszonyított aránya, addig 2010 és 2019 között 15,2 százalékponttal csökkent, de a 15 év egészét tekintve is 5,6 százalékponttal mérséklődött.

Mit jelent ez szűkebb és tágabb térségünkkel összevetve? Először is le kell szögeznünk, hogy 2002-ben és 2010-ben egyaránt Magyarországon volt a legmagasabb GDP-arányos államadósság a „rendszerváltott” uniós országok között. 2010-ben az EU27 országának top 10-es élvonalában hét olyan ország volt, amely 1990-ben váltott piacgazdaságra, miközben Magyarország a 18. helyen állt. Ebben közrejátszott az 1990-es rossz induló pozíciónk, de a 2002 utáni romlás is.

És mi történt ezután? 

De ha a teljes 2010 és 2025 közötti időszakot nézzük (azzal a megszorítással, hogy az Eurostatnál a legfrissebb adatok 2025 harmadik negyedévére vonatkoznak), a javulás mértéke (öt százalékpont), ez esetben is a hetedik legjobb, miközben 17 országnak kifejezetten romlottak a mutatói. 

Sőt nyolc országban romlott a mutató 2010 és 2025 között: Szlovénia, Szlovákia és Románia esetében húsz és harminc százalékpont közötti értékkel, de Lengyelországban és Csehországban is 4,4, illetve 6,4 százalékponttal. A magyar adósságmutató javulása tehát semmi esetre sem magyarázható nemzetközi környezetünk, pláne nem régiónk helyzetének változásával. Az elért eredmény Magyarország nemzeti sikere.

A szerző a Századvég vezető makrogazdasági elemzője