A kormányzó pártot utoljára 2024-ben, parlamenti választáson erősítette meg a választói akarat, amit azóta is tartó – bár egyre lanyhuló – tüntetések követtek. Ami nem sikerült a választófülkében, megpróbálták az utcán. Csakhogy míg 2003-ban nagy nyomor és teljesen még fel nem számolt káosz adta a gyúanyagot, addig ma az évről évre növekvő jólét és a rendezett viszonyok miatt hiányzik a kormányváltó hangulat.
Az EU Bizottsága és az EP ugyanakkor átvette az ellenzéki narratívát, amely – az EBESZ helyszíni ellenőreinek jelentése ellenére – választási csalást kiáltott, és elítélte a legitim kormányzatot állítólagos szabadságkorlátozásokért. A Keleti Partnerség komolytalanná vált.
Örményország éppen irányt vált Nyugat felé, de Belarusz kiesett, Azerbajdzsán érdektelenné vált. A háborúban álló, de már előtte is rendkívül rosszul működő Ukrajna és a szakadék szélén táncoló Moldova immár tagjelölt, miközben a leginkább EU-konform Grúziát a kispadra ültették.
De mi ennek a valós oka? Az egyik az, hogy a patrióta grúz kormány – okulva 2008-ból – mindent megtesz azért, hogy kimaradjon az orosz–ukrán háborúból, miközben „volna rá igény” adott körökben, hogy második frontot nyissanak. Mindezt nem „oroszbarátságból”, hanem hogy megőrizzék a békét, ami nemcsak az ország fejlődésének, hanem megmaradásának alapja is. Egy másik „büntetendő” ok, hogy Tbiliszi elzárkózik az LMBTQ-lobbi nyomulásától, és törvényt hozott az ilyen irányú propaganda ellen. És végül elfogadták – amerikai mintára – azt a törvényt, amelynek célja a külföldről finanszírozott szervezetek működésének átláthatóvá tétele. Nem a betiltásuk, csak a transzparenciájuk. Elsősorban ezek miatt került Grúzia az EU és a nyugati sajtó szégyenpadjára.
A választások utáni tüntetések előkészítésének eszköztárában az „oroszbarátság” és az orosz befolyásolás sulykolása mellett kulcsszerepet játszott, hogy a közvélemény-kutatók egy része magabiztos ellenzéki győzelmet vetített előre, elhintve jó előre azt, hogy a kormánypárt csak választási csalással győzhet.
A kemény mag valószínűleg őszintén hitt is ebben, ahogy láthatjuk ezt ma Magyarországon is. Ezt erősítette saját exit polljuk is, amely szintén ellenzéki győzelmet hozott ki. És mivel az eredmények ezt nem igazolták, a jól előkészített düh utcára vitte – a fizetett forradalmárokkal együtt – legelkötelezettebb támogatóikat, amit már Magyarországon is kilátásba helyezett néhány ellenzéki hangadó. Ahogy annak idején a „színes forradalmak” is egy kottára működtek Belgrádban, Tbilisziben, Kijevben és Biskekben, úgy most is közös kottából játszik a globális hálózat.
A cél is ugyanaz Budapesten, mint Tbilisziben: mindenekelőtt beszállás a háborúra hajlandók koalíciójába.
Csak a magyar választók dönthetnek úgy, hogy ennek április 12-én meggyőző többséggel megálljt parancsolnak.
A szerző makrogazdasági és biztonságpolitikai szakértő
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!