Értekezés a vadászatról 1. rész

Liberális cikkírás: Semjén Zsolt gyalázása és lehetőség szerint megfosztása emberi mivoltától.

A változások szerint országszerte 1500 vadászatra jogosult szervezet működhet Fotó: MTI

Tóta W. Árpád cikket írt a jövő évi vadászati világkiállítás kapcsán – valamiről. Egészen pontosan nem lehet tudni, hogy miről, de ha mindenképpen meg kell válaszolnunk a kérdést, vajon mi volt Tóta W. célja az írással, akkor azt mondhatjuk, hogy Semjén Zsolt gyalázása és lehetőség szerint megfosztása emberi mivoltától.

Ez azért különösen izgalmas foglalatosság azon az oldalon (tudják: európai, humánus, független, objektív, magas szakmaiságon alapuló, tehetséges oldal), ők időről időre nagyon felháborodnak ugyanis azon, hogy ez az oldal (tudják: ázsiai, antihumánus, propagandista, nem független, tehetségtelen oldal) miképpen merészeli őket megfosztani emberi mivoltuktól. Ezek a felháborodásnak álcázott, megrendelésre készített akciók kizárólag a politikai propaganda céljait szolgálják, és annyi közük van bármiféle meggyőződéshez, mint Tóta W.-nek a humánumhoz, a függetlenséghez, az objektivitáshoz és a tehetséghez. (Európához sajnos van köze Tóta W.-nek, lévén Európa ma sajnos valóban a Tóta W.-félék kocsonyás közegévé lett.) Érdekességképpen jegyezzük meg, hogy Tóta W. létezése a cáfolata Marx Károly elvtárs egyik híres tételének, miszerint a mennyiség előbb-utóbb átcsap minőségbe.

Nos, ez nem igaz. Tóta W.-ből rengeteg van ugyanis. Tele van Tóta W.-vel a HVG, a ­­444.hu, a 24.hu meg a többi szerkesztőség, de soha, még csak véletlenül sem képes ez az irtóztató mennyiség minőségbe átcsapni. Ilyesmit persze mi nem írhatunk le, ez ugyanis az úgynevezett dehumanizálás, ami – mint tudjuk – nácizmus, és az első lépés az Auschwitz felé vezető úton. Ismét csak érdekességképpen jegyezzük meg, hogy mindez kizárólag akkor igaz, ha róluk van szó. Ezt onnan lehet tudni, hogy Tóta W. természetesen leírhatja most emlegetett cikkében, hogy „ejnye, nem szép dolog egy embert zacskó semminek nevezni, lehetne például egy zacskó fing, vagy legalább valami. Sajnálom, kénytelen vagyok a tényekhez ragaszkodni; ez nem valami, nincs annyi hatása a világra, mint a fingnak.”

Ez volna Tóta W. európai, humánus, objektív értelmezésében Semjén Zsolt. S mindez persze nem dehumanizálás, miképpen mondjuk a miniszterelnök „csüngőhasú disznózása” sem, ők ugyanis az „élcsapat”, a „kiválasztottak”, akik meg vannak róla győződve, hogy mi eleve nem vagyunk emberek, így aztán bennünket nem is lehet dehumanizálni. A rólunk való ilyetén elmélkedés pedig nem Auschwitzba, hanem legfeljebb valamelyik gulágra vagy a Recskre vezető út első lépése, az pedig, mint tudjuk, nem számít.

Mert „Auschwitz után nem lehet verset írni”.

Kolima után viszont akár szonetteket is, nem beszélve a Tóta W.-cikkekről.

Egyszer majd ezt is lemeccseljük persze, csak az a kár, hogy ott Tóta W. nem lesz jelen, ő ugyanis inkább a háttérmunkában és az uszításban serény.

De térjünk a lényegre!

Nevezett cikk Semjén dehumanizálásán kívüli másik, homályosan és nehezen látható célja, hogy szembeállítsa egymással a vadászati világkiállítást meg az éhező gyerekeket, felháborodjon a „világkiállításra szánt 55 milliárdon”, uszítson kicsit úgy általában a vadászat és a vadászok ellen, továbbá leírhassa ezeket: „Ez a zacskó semmi ma még azt hiszi, hogy megúszhatja. Olyan alternatívát akarok, amely megfosztja őt a nyugalomtól. És biztos vagyok benne, hogy az alternatíva éppen ettől lehet erős – majd győztes. Kár alábecsülni az elégtétel erejét. […] Vadásszunk Semjén Zsoltra, készítsük elő nyilvánosan a perét, konzultáljunk róla és társairól az egész nemzettel.” Valamint ezt is: „Aztán ismeri még a jog a jóvátétel fogalmát is. Bizonyos esetekben a vagyonelkobzások ebbe beleszámíthatnak, de Semjén Zsolt élete például sehogy se ér meg 55 milliárdot. Legfeljebb kárenyhítésről lehet szó. Talán ha egy sokkal szerényebb kiállításon meg lehetne tekinteni Semjén Zsolt ketrecét, az hozna valamit a konyhára. Ott, a ketrec előtt kellene felajánlani nehéz sorsú gyerekeknek a bevételt.”

Remek, értjük, Tóta W. sem tudja megfékezni a benne élő gyurcsányferencet, de – mondtam már – majd lemeccseljük.

És akkor most kanyarodjunk rá végre a dolgok érdemi részére.

Mindenekelőtt szögezzük le, hogy a kormány soha, egyetlenegyszer sem mondta (és pláne nem tette), hogy a vadászati világkiállításra 55 mil­liárd forintot ad. Nem, nem ad ennyit, a töredékét se. Az 55 milliárd forintot a Hungexpo teljes felújítására szánták, aminek éppen ideje is volt. S bár kétségtelen tény, hogy a világkiállítás fő helyszíne a Hungexpo lesz (és még szerte az országban vagy kéttucatnyi helyszín), ám a felújított Hungexpo a világkiállítás után is a helyén marad, és továbbra is országos, valamint nemzetközi eseményeknek ad majd otthont. Viszont ehhez fel kell újítani. Erre megy a pénz.

Mert persze úgy is lehetne, ahogy Tóta W. az elvtársaival mostanában elképzeli, hogy egy lepusztult, sívó pusztaságban, ahol soha, senki semmit sem épít többé, reggeltől estig éhező gyerekeket etetünk, de ez nem egy vonzó perspektíva. Amúgy itt jegyezzük meg azt is, hogy Tóta W. nem mindig volt ennyire érzékeny szociálisan. 2008-ban például még azt magyarázta az országnak egy animációs sorozat keretében, hogy nincsen ingyenleves. A sorozat 160 millióba került, majd egyszer kiszámolom, abból mennyi éhező gyereket lehetett volna jóllakatni, de érdekes módon, ameddig Tóta W. kasszírozott a „nincsen ingyenleves” népszerűsítéséért, továbbá a „nem a békákat kérdezzük meg, ha lecsapoljuk a mocsarat” bölcsesség elfogadtatásáért, addig, de csak addig nem jutottak eszébe az éhező gyerekek. Ráadásul nevezett Tóta W.-féle sorozatból semmi sem marad, ellentétben mondjuk a Hungexpóval. (Talán azért, mert Tóta W. nevében a W a winding, vagyis a szellentés jelölése.)

Nos, ha tisztáztuk az 55 milliárd forint valódi célját, akkor térjünk rá a vadászati világkiállításra.

Tóta Winding szerint soha, de soha és semmilyen körülmények között nem lesz, mert nem lehet egymillió látogatója az általa „puskaexpónak” nevezett világkiállításnak.

Nos, míg Tóta W. ezen állításának alátámasztására valamiért a genfi autószalon nézőszámát (600 ezer fő) veszi alapul, mi célravezetőbbnek érezzük, ha másfelé kutakodunk. Nyilván kevésbé jó, mint Tóta W. összehasonlítása, de mégis csak volt már itt Magyarországon egy vadászati világkiállítás, méghozzá 1971-ben. S bármennyire is földhözragadtnak tűnik, mi ezt vesszük alapul, bár összevethetnénk a leendő világkiállítást akár a numizmatikusok tavalyi közgyűlésének összlétszámával is, de mi nem vagyunk olyan fantáziadúsak, mint Tóta Winding.

Tehát az 1971-es budapesti vadászati világkiállításról a következőket olvashatjuk: „Minden idők legnagyobb vadászati kiállítása az 1971-ben Budapesten megrendezett első Vadászati Világkiállítás volt. A korábbi nemzetközi vadászati kiállítások nem voltak világméretűek. 1910-ben Bécsben, 1937-ben Berlinben, 1954-ben Düsseldorfban, 1960-ban Firenzében, 1967-ben pedig Újvidéken voltak hasonlóan nagyszabású, ám mégsem világkiállításnak megfelelő rendezvények. A budapesti világkiállítás 1971. augusztus 27-től szeptember 30-ig volt nyitva azon az Albertirsai úti kiállítási területen, amelyen korábban a mezőgazdasági kiállításokat rendezték, több mint 33 hektáron. A kiállítás sikerét és magas, nemzetközi színvonalát jelzi, hogy négy kontinens (Európa, Afrika, Amerika és Ázsia) 52 országa vett részt rajta, melyből 35 ország rendezett nemzeti bemutatót. A Vadászat a világon című reprezentatív bemutatón 34 ország szerepelt. Ehhez csatlakozott a trófeabemutató, amelyen 19 ország 18 vadfajból 118 értékes trófeát mutatott be. Az egyes országok pavilonjai és standjai 30 000 négyzetméteren sorakoztak, várva az érdeklődő sokaságot. 60 000 négyzetméternyi szabad területen állandó élő vadbemutatók és lovasbemutatók várták a kilátogatókat. Az alig 35 napig tartó rendezvényre több mint kétmillió érdeklődő volt kíváncsi, melyből több mint 200 000 külföldi vadász és civil érdeklődő volt. A teljesség igénye nélkül felsorolva a vadászati szaktekintély mellett számos nemzetközi politikus, úgymint L. I. Brezsnyev, a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottságának főtitkára, Fülöp edinburghi herceg, André Cools belga miniszterelnök-helyettes is megtekintette a kiállítást. Grandiózus méretével és szervezésével a budapesti kiállítás meghozta a magyar vadgazdálkodás mai napig kiható nemzetközi elismertségét és hírnevét. A kiállítás frappáns, de akkori kornak megfelelő jelmondatai a következőek voltak: »A természet védelme önmagunk védelme«, illetve »Béke, barátság, természet, egészség, pihenés, sport«.”

Nos, négy kontinens, 52 ország, kétmillió látogató. (Brezsnyev elvtársat most ne emlegessük, a világkiállítás után négy évvel maga Székely Gábor is tiszteletét tette a hasa alatt, miközben a szocialista-kommunista embertípust kereste-kutatta fáradhatatlanul, s talán elővette néha „a húgyfoltos alsóból a nagy októberit” is.)

„Több mint kétmillió látogató, falkavadászatok és több ezer trófea az 1971-es expón. Idén lesz négy évtizede, hogy 1971-ben hazánkban megtartották az első vadászati világkiállítást. Az expón félszáznál is több ország mutatkozott be, 2,1 millió látogató fordult meg, és 5500 trófeát állítottak ki. A rendezvény központi témája a természetvédelem és vadgazdálkodás volt, sikere pedig számos területen éreztette hatását. Az egykori kiállítás évfordulójára az Országos Magyar Vadászkamara március 17-e és 20-a között emlékezik” – olvashatjuk egy másik összefoglalóban.

Mindezek ismeretében nyugodtan feltehetjük a kérdést: ha 1971-ben, a mai tömegturizmus előtt, egy fal mögé zárt, szocialista országban megrendezett vadászati világkiállítás több mint kétmillió látogatót vonzott, akkor ugyan miért lenne eszement ötlet 2021-ben egymillió látogatóra számítani?

De ez csak az első kérdésünk, és természetesen nem Tóta W.-nek szántuk.

S talán ideje van annak is, hogy mélyebben megvizsgáljuk ezt az egész vadászatot, amely sok minden egyéb tradícióval együtt a Tóta Windingek állandó gyűlöletének tárgya lett, és folyamatos támadások kereszttüzében áll.

(Folytatjuk)