Kamu lesz az ellenzéki előválasztás

Jakab Péter egymaga testesíti meg az új MSZP-t, a DK, a Momentum és a többiek meg nem számítanak.

Budapest, 2020. szeptember 21. Jakab Péter, a Jobbik elnöke, frakcióvezetõje felszólal Orbán Viktor miniszterelnök napirend elõtti felszólalásával kapcsolatban az Országgyûlés plenáris ülésén 2020. szeptember 21-én. MTI/Koszticsák Szilárd Fotó: Koszticsák Szilárd

Az MSZP – az egykori MSZP – Gyurcsány Ferenc hatalomra kerüléséig egy hatalmas koa­líció volt, aminek gyakorlatilag 1992-től külsősként az SZDSZ is részese volt. Azzal tudtak megszólítani három győztes választáson is tömegeket, hogy össze tudták békíteni az agresszív bunkóságot és a baloldali értelmiségi fennköltséget. A nyilasok, ahogy most is, mindig rájuk szavaztak, legfeljebb nem voltak tisztában azzal, hogy ők tulajdonképpen szélsőjobbosok. Nem mintha ez ezt a választói réteget különösebben érdekelné, hiszen ők alapvetően a felettük lévő hatvan százalékra irigyek, és minden segélyre, amit az alattuk lévőknek osztanak ki. Az, hogy ezt az életérzésüket melyik párt használja ki aktuálisan, teljesen lényegtelen. Nagyjából húszszázaléknyian lehetnek, de nagyon hektikus a szavazási hajlandóságuk, könnyen megsértődnek. Viszont ebből következően könnyen megszólíthatók, hamar felejtenek és gyorsan ráharapnak az elsőre karizmatikusnak tűnő kalandorokra, mint amilyen Gyurcsány Ferenc és Jakab Péter is.

Gyakorlatilag 2006 ősze óta változatlanok a jobb- és baloldal közötti erőviszonyok, a 2019. őszi önkormányzati választások döntetlenközeli eredménye csalóka, ha az országgyűlési választás lett volna, a Fidesz kényelmes, inkább a kétharmadhoz, mint a feles többséghez közelebb lévő számú mandátumot szerzett volna. A jelenlegi magyar választási rendszer sajátossága, hogy ha van egy olyan nagy párt, amely ötven százalék körüli eredményre képes, akkor az ellenzék indulási stratégiájától és a szavazatok választási kerület szerinti megoszlásától függően meglepően kevés szavazatszámbeli különbség van a szolid többség és a kétharmad között. Ahogy egyébként a szolid győzelem és a szolid vereség között is. 2002 nagy tanulsága, hogy alig tízezer szavazattal el lehet veszíteni a jövőt vagy nyolc jó évet.

Ebben az értelemben az ellenzéknek nem kedvez a budapesti fölénye, mert ennek árát a vidéki választókerületekben fizeti meg. Hiszen hiába van országosan a Fidesz közelében szavazatszámban, ha a szavazói úgy oszlanak el, hogy a budapesti és a nagyvárosi kerületek egy részében nagyon vezet, míg sok másik kerületben, a szavazókörök többségében kisebb mértékben ugyan, de hátrányban van. Ez akkor is így van, ha az ellenzék együtt indul, akkor meg mindegy, ha külön. Nem nagyon van olyan választási rendszer, amelyben egy ötven százalék körüli szavazatszerzési képességgel rendelkező pártot le lehet győzni.

Mindez azért lényeges, mert a koronavírus-járvány nem változtatta meg érdemben az erőviszonyokat sem a kormány és az ellenzék között, sem az ellenzéki pártok egymás közötti versenyében nem következett be fordulat. Úgy tűnik ugyanis, hogy a szavazók igazából érzéketlenné váltak a számukra szimpatikus oldal politikai botrányaira. Az ellenzék számára nagyon rossz hír az is, hogy még mindig a kormányzóképesség tehető a kampány legfőbb témájává.

Ennek oka csak egyrészt a politikai állóháború, sokkal inkább az, hogy az ellenzék elszalasztotta a lehetőséget arra, hogy a nagyon hosszú Covid-válság alatt megszólítsa azokat a szavazókat, akik nem részesei ennek a küzdelemnek. Pedig a választást az a maximum háromszázezer szavazó fogja eldönteni, aki nem gyűlöli sem a Fideszt, sem az ellenzéket, de nem is szereti, amely tényleg a járványkezelés és a gazdaság állapota alapján fogja eldönteni, hogy kire szavaz.

Az ellenzék meg sem próbált konstruktívnak mutatkozni a járványból következő válság során. Meg sem próbált úgy tenni, mintha a vírus közös ellenség lenne. Sem a Fidesz-szavazóknak, sem a bizonytalanoknak nem volt képes gesztusokat tenni. Nem próbált meg kormányzóképesnek mutatkozni, reális javaslatokat tenni, olyanokat, amelyeket a kormánynak nehéz lett volna visszautasítani. Nem volt képes átlépni a saját árnyékán és tűzszünetet hirdetni, amíg a közös ellenség ellen folyik a harc. Megkapták a lehetőséget, hogy meghaladják a nemzetellenesség, a politikai haszonszerzés vádját, és találjanak egy olyan témát, ahol kompromisszumkésznek mutatkozhatnak. Ma teljesen új helyzet lenne, ha az ellenzék beáll a kormány mellé a járvány elleni küzdelemben, és azt kommunikálta volna, hogy a kormány jó szándékkal és az ellenzéknek elfogadható eszközökkel küzd a válsággal. Hiszen épelméjű ember nem hiheti, hogy a kormány a vírust kihasználva akarja megölni, halálra éheztetni a magyar lakosságot, vagy hogy veszélyes oltásokkal szándékozik megtizedelni őket. Ezeket a megtorlásokat és véres leszámolásokat előkészítő állításokat még az ellenzéki törzsszavazók egy része sem hitte el.

Jakab Péter ebben a környezetben lett a legnépszerűbb ellenzéki miniszterelnökjelölt-aspiráns. Akkor, amikor csak egy ellenzéki pártvezér folytatott intenzív és látható kampányt: Fekete-Győr András. De sem ő, sem a folyamatosan aktív Dobrev Klára nem volt képes ténylegesen építkezni a járvány alatt. Karácsony Gergelyt is csak a baloldali átlagember számára rejtélyes módon vonzó medgyessypétersége tartja felszínen, a főpolgármester a DK tartalék terve, hogyha mégsem sikerülne lenyomni a többiek torkán Dobrev Klárát, és egy már bejáratottan pórázon tartható ember legyen a jelölt. Neki még lehetnek esélyei döntetlenközeli helyzetben, mert van rá esély, hogy egyszerűen megsajnálják az emberek.

A problémákat az ellenzék spindoktorai már érzékelték. Nagyon erős jelek utalnak arra, hogy nem lesz valódi előválasztás a kerületekben. Inkább feladják az ebben meglévő reklámértéket, és beletörődnek, hogy nem tudják kezelni a feszültségeket. Egy olyan világban ugyanis, ahol Baranyi Krisztina előválasztást nyert, bármi megtörténhet.

De arra még láthatóan nincs ötletük, hogy miként umbuldálják meg a miniszterelnök-jelölti előválasztást. A nagy bajuk az, hogy igazából egyikkel sem lehet bízni a győzelemben, arról nem is beszélve, hogy miként lehetne összerakni egy kormányt ebből a kotyvalékból. De Jakab mögött csak addig áll ki az ellenzéki sajtó és a liberális értelmiség, amíg nem nagyon nehezíti meg Gyurcsányék dolgát. Nem fogják engedni, hogy megnyerje az előválasztást. A Jobbik szavazói kellenek a liberálisoknak, nem a Jobbik politikusai.

Éles helyzetben, amennyiben az ország a 2020 tavaszáig megszokott módon működik 2022 tavaszán is, még a Fidesz-kétharmad is újra megszerezhető. De akár ötezer szavazaton múlhat a magyarság és az ország léte is, a teljes jövő.

A szerző szociológus

A borítóképen: Jakab Péter felszólal az Országgyűlés plenáris ülésén 2020. szeptember 21-én.

Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd