Így tért vissza Európa Budára. Elment az oszmán, megjött a civilizált „keresztény”. Csöbörből vödörbe.
A folytatás sem érdektelen. Annak ellenére, hogy az ostromló seregben magyarok is harcoltak, a Szent Liga megszállt államnak, a Habsburg Birodalom meghódított területének tekintette Magyarországot, s ennek megfelelően bánt vele. Még elképesztőbb, hogy egy évvel később, az 1687-es pozsonyi diétán a magyar rendek lemondtak a szabad királyválasztás jogáról, az ellenállási jogról, s ezzel elfogadták a Habsburgok örökletes királyságát. „Hivatalos uralkodónk”, Lipót ezek után Erdélyt is „oltalma alá helyezte”, majd felszámolta a hajdúk évszázados szabadságát, katonáskodásra, robotra kötelezte őket, akik így jobbággyá, a földesurak béreseivé lettek.
Hálából, amiért oroszlánrészt vállaltak a török kiűzésében.
Csoda-e, ha ezek után az ifjú Rákóczi Ferencre várt az ország?
De ez már egy másik történet. Mi, huszonegyedik századiak, akik most megint „Allah akbar!” kiáltásokat hallunk, csak reménykedünk, hogy a történelem ismétlődő törvényszerűségei nálunk szakadnak majd meg: nem tűzik ki újra magyar várfalakra a lófarkas zászlót.
Se iszlámból, se „felszabadítókból” nem kérünk!




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!