Végül forgalomba hozható állapotban átadhatták a megrendelőknek. A diadalmas fiatalok tudták, ilyenkor Pesten mindenki ebédel, ők sem tehetnek mást. Előtte azonban elrohantak friss és cenzúrázatlan – így már önmagában sajtószabadságot hirdető – írásaikkal az egyetemre és más intézményekbe, ahol kihirdethették, hogy délután mindenkit várnak a Múzeum kertjébe.
Hála a sok diáknak és a vásárra érkező vidékieknek, meglepően nagy tömeg gyűlt össze. Tízezrek ismételték harsány egyetértéssel: „Esküszünk, esküszünk, rabok tovább / Nem leszünk.”
A szervezők nem elégedtek meg ennyivel: fölszólították a tömeget, menjenek a Városházára. Ott a tanácsnokok már tudták, hogy valami alakulóban van. Az ablakon kitekintve első gondolatuk az volt, hogy a katonaság segítségét kérik.
A parancsnok azonban ugyancsak tudott a bécsi forradalomról, ezért kellően bizonytalan volt saját feletteseinek még a kilétében is ahhoz, hogy beavatkozzék valamibe, amiben nem kell feltétlenül részt vennie. Nem adott katonát. A forradalmi tömeg vezetőitől a városi tanács csak a rend fenntartását kérte. Rendbontásra nem került sor.
A fiatalok gyorsan kijelölték az új feladatot: át Budára, a Helytartótanácshoz! A tömeg akadálytalanul följutott a Várba, a Helytartótanács épülete elé, s gyorsan megegyezett az urakkal, hogy a tizenkét pont egyike sem tartozik a legfőbb magyarországi kormányszerv döntési hatáskörébe. Ismét ki kellett valamit találni, és a Helytartótanács ebben partnernek bizonyult: kiengedték a fogságból Táncsics Mihályt.
Az 1847 óta folyamatosan ülésező rendi országgyűlésről ekkor még senki nem tudhatta, hogy az utolsó lesz. Pozsonyban az alsótábla március 3-án elfogadta Kossuth Lajos felirati javaslatát a kívánt változásokról.
Az Ellenzéki Kör tagjainak megbízásából odaérkező Irányi Dániel a pesti teendőkről Kossuthtal egyeztetett, majd miután visszatért Pestre, Irinyi József tizenkét pontba foglalta a legfontosabb követeléseket. Ezt jóváhagyásra Pozsonyba is elküldték. E szövegből alakította ki a (ránk maradt) nyomtatott változatot március 15-én reggel Jókai Mór, Bulyovszky Gyula, Vasvári Pál és Petőfi Sándor.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!