Mi magunk vagyunk az alternatíva

Üzenetünk központi eleme a magyar európaiság megjelenítése, nevezetesen hogy mi nem vagyunk euroszkeptikusok, eurofóbok, de sok területen kritikusan nézzük az Európai Unió működését.

A jövő hét közepén hat ügyben határozhat a testület Fotó: Reuters

A magyar alternatíva lényege maga a puszta létezése, mivel van tudásunk, elképzelésünk a jelenről, egyes kihívásokra vannak válaszaink, amelyek megingatják a kortárs, torzult liberalizmus önbizalmát, és ezzel az elkerülhetetlenül bekövetkező válságból kiutat jelenthetnek, még akkor is, ha ezeket állandóan démonizálják.

A gyakorlatban: a hatalmi aszimmetriák elég pusztítást okoztak a XX. században, ennélfogva minden egyes hatalmi aktornak kötelessége ezeket kiküszöbölni az önkorlátozás alkalmazásával, még akkor is, ha valamilyen fokú nemzeti érdekről le kell mondania, úgy, ahogyan mi végérvényesen lemondtunk a határrevízióról. Itt a lehető legkártékonyabb a kettős mérce, amikor valamilyen elv alapján az erősebb fél sarokba szorítja a gyengébbet, bár az elvet saját magára nem tartja érvényesnek. Szó van arról, hogy az Európai Unió egy jogállamiságot vizsgáló intézményt fog létesíteni. Legyen, álljunk az élére, de szigorúan azzal az elengedhetetlen feltétellel, hogy minden egyes tagállamot egyformán kell vizsgálni.

Még a franciákat is. Ha itthon úgy bántak volna a tüntetőkkel, ahogyan a francia csendőrség szétverte a sárga mellényeseket, véget nem érő összeurópai botrány lett volna belőle. De Franciaországban? A liberális média ölbe tett kézzel nézi.

Más. A külföldi országimázs egy elképzelt Magyarországot tételez fel, de nemegyszer mi is egy elképzelt Európát vizionálunk. Hagyjuk ezt abba! Tanuljuk meg a valódi Európát, elsősorban a valódi Európai Uniót. Az, hogy 15 év elteltével még mindig nem ismerjük az EU-t, hanem tévképzetekből tájékozódunk, nemcsak ostobaság, hanem kártékony is. A nem tudás magyarázza, hogy a DK miért képes az Európai Egyesült Államok (EEÁ) infantilis képződményével korteskedni. Aki ismeri az EU-t, az pontosan tudja, hogy az EEÁ-ról időnként ugyan szó esik, de a DK-n kívül senki sem veszi komolyan. Közröhej.

Nemcsak nyelveket kell tanulnunk, mert ebben elég rosszul állunk, hanem a külföldi gondolkodást is, bár tudom, ez sokkal nehezebb. Minden kultúrának megvan a sajátos gondolkodási stílusa: ha hatékonyan akarunk kommunikálni, akkor a külföldiek észjárását is magunkévá kell tenni, arról nem is beszélve, hogy a magyar gondolkodási stílus nem magyar szemmel gyakran követhetetlen – sok szöveg inkább kollázsra hasonlít, mintsem összeálló érvelésre. Mondjunk le a barokkos, körülményes, de szépen csengő mondatokról!

Üzenetünk központi eleme a magyar európaiság megjelenítése, nevezetesen hogy mi nem vagyunk euroszkeptikusok, eurofóbok, de sok területen kritikusan nézzük az Európai Unió működését. Például mi lett a felzárkóztatásból? Nem sok. Igen, jobban élünk, mint 1990-ben, de nem értünk utol senkit. A magas volumenű tőkekivonás, amely meghaladja az EU-s források összegét, újratermeli a nyugat–keleti egyenlőtlenséget, és nemcsak nálunk, hanem az összes új tagállamban. A gazdasági aszimmetriának egyben hatalmi vonzata is van. És az EU-nak van némi kötelessége ezeknek a felszámolásában, ahelyett, hogy bűnbakképzéssel töltené az idejét.

Mi a teendő (nem lenini alapon)?

1. Legyünk ott! A társadalomtudományok világában a magyarok alig vannak jelen, és ha igen, akkor inkább baloldali nézeteket képviselnek.

2. Brüsszel tele van NGO-val (nem kormányzati szervezetekkel) és think tankkel (tanácsadó agytrösztökkel), ezek alkotják az EU bizottságának ökoszisztémáját, ezeket veszik komolyan. Mi alig létezünk ebben a környezetben, pedig nagyon hasznos lenne egy komolyan dotált V4-es intézmény, ahol az alternatív gondolkodást, megoldásokat lehetne képviselni. Nem lenne könnyű a feladat, de senki sem ígérte, hogy az lenne.

3. Az EU gyakran hangoztatja, hogy a döntéshozatala tudományos és a legkorszerűbb eljárásokat alkalmazza. Tényleg? Mindig készítenek hatástanulmányokat, van vöröscsapat-eljárás, alkalmazzák a kognitív technológiákat? Kétlem.

4. Sokan említették a vitában, hogy nem ismernek bennünket. Rendben, de akkor miért nem támogatunk külföldi magyar tanszékeket? Ezek tudományosan érvelhetnek az alternatíva mellett.

5. Többet kell fordítanunk, nemcsak angolt vagy amerikait, hanem a szomszéd nemzetek szakirodalmából. A lengyel szociológia hagyományosan színvonalas volt, van mondanivalója. A szövegem elején említett cseh eszmecsere is érdekes lehet.

6. Felejtsük el a konteókat! A véletlennek, az egybeesésnek is van szerepe az életben, a globalizációnak köszönhetően megjelenő tulajdonságok, a pozitív visszacsatolás önerősítése, illetve egyéb komplex folyamatok egymásra hatása gyakran jár nem szándékolt következményekkel. Fogadjuk ezt el, ne keressünk bűnbakot, mert ezt a szerepet mi sem kedveljük. Bonyolult dolog az okozatiság.

A szerző történész, egyetemi professzor, volt európai parlamenti képviselő

Ballai Attila vitaindító cikke Hírünk a világban címmel április 20-án jelent meg. Eddig hozzászólt Bayer Zsolt: Néma dzsinn ült Ady torkán, április 27.; Csinta Samu: Kolozsvári gyorstalpaló svájciaknak; Csóti György: Történelmi a mulasztásunk, április 30.; Orbán János Dénes: Nem keltik a jó hírünket, május 4.; Pálffy István: Világhírünk a világban, május 7.; Boross Péter: Ne aggódjunk a hírünk miatt!, május 11.; Surján László: A valós magyarságkép nyomában, május 16.; Bencsik Gábor: Az apám is ezt mondta róluk…, május 27.; Magyarics Tamás: Joe bácsi biztonsági érdekei, június 3.; Lovas Rezső: Mi a baj a magyarokkal?; Taxner Tóth Ernő: Bízni kell a kiválóság átütő erejében, június 6.; Kodolányi Gyula: Hírünk egy bajor vendéglőben, június 17.; Gyetvai Mária: Seton-Watson, a főkolompos, június 25.; Náray-Szabó Gábor: Rossz a sajtónk, mi ezzel a baj?, június 30.; Csizmadia Ervin: A Magyarország–Európa-nexus, július 5.