Komolynak éppen nem mondható, de bizonyos körök számára feltétlenül mértékadó – e két dolog a baloldalon gyakran elválik egymástól –
szervezetet marasztalt el a bíróság néhány hete.
A csúnyábbik nevén CRCB Közpolitikai és Közgazdasági Elemző Intézet Nonprofit Kft.-ként emlegetett, amúgy Korrupciókutató Intézetként elhíresült gitt- és viccegyletről van szó, amelyet a pártoktól hiperfüggetlen, de a miniszterelnököt nyilvános Facebook-bejegyzésében azért huncutul, olyan összekacsintósan csak G.-ként emlegető Tóth István János akadémikus vezet.
A Wall Street-i agytrösztöket megszégyenítő csapatról majdnem pontosan egy éve írtuk meg, hogy kikből áll. A főállású korrupciókutatók közé tartozott akkor például a volt SZDSZ-es Ungár Klára mellett néhány fiatal szociológus, egy másod-, harmadéves közgázhallgató és egy tizennyolc körüli tinédzser.
Az orbánfasizmus elleni népfelkelőket időnként megbízható zsoldosok – például egy szegedi közbeszerzési ügyeken edződött jogász – segítik, de hogy mennyiért és miből fizeti őket a CRCB, azt nehéz lenne pontosan megmondani. Az átláthatóság bajnokai egy idehaza nem túl gyakori társulási formát, a nonprofit kft.-t választották, ami elég jól védi a donorokat a kíváncsi szemek elől. Kétes értékű „tanulmányaikat” böngészve annyi mindenesetre biztos, hogy az Európai Bizottság és Soros György Nyílt Társadalom Alapítványok hálózata állandó megrendelőjük… Akarom mondani: támogatójuk.
Ezek után talán senkit nem lep meg, hogy a CRCB minden szavára jól odafigyelnek Brüsszeltől Budapestig, és kritika nélkül idézik a Sargentini-jelentésben (bizony!), az EBRD, a Világbank fórumain meg természetesen a média valóságérzékelésre kevésbé fogékonyabb részében.
Akkor is, ha éppen a jobboldali és konzervatív magyar sajtóban állítólag megjelenő orosz propagandát akarják Google-keresések találati listája alapján kilométerre váltani (esküszöm, hogy megtörtént!), és akkor is, amikor hazánkat Bangladessel és Zambiával összevetve arra jutnak, hogy általában a közbeszerzések és speciel a közbeszerzési hatóság honlapja minálunk átláthatatlanabb, mint nevezett ázsiai és afrikai országokban.