időjárás 15°C Amália 2022. október 7.
logo

A roncsderbi folytatódik

Baranyai Gábor
2019.06.27. 06:00
A roncsderbi folytatódik

A kispárti létbe zuhanó MSZP parazitapártjának, a Párbeszéd jelöltjének győzelmével ért véget a baloldal budapesti házibajnoksága. Az előválasztással az öt évvel korábbi, kaotikus ellenzéki főpolgármesterjelölt-válogató botrányos elemeit sikerült intézményesíteni. Karácsony Gergely zuglói polgármester a most aktivizált töredéknyi ellenzéki szavazó kevesebb mint felének voksaival lett Tarlós István egyik őszi kihívója.

Kérdés, mi lesz a néhány hét alatt a baloldal körében 38 százalékos népszerűségre szert tevő, a Demokratikus Koalíció által befuttatott Kálmán Olgával? Főleg annak fényében, hogy Gyurcsány Ferenc, a DK-elnöke a korábbi kijelentéseihez képest a május végi európai parlamenti választást követően egy pillanat alatt megvonta támogatását Karácsonytól. Vajon mit kérhetett az eredmény kihirdetése után a kulisszák mögött a politikailag hétről hétre erősödő Gyurcsány a gyenge, konfliktuskerülő politikus hírében álló Karácsony Gergelytől?

Miután Csepelen a szocialisták elmozdították az egyébként MSZP-s közös baloldali polgármesterjelöltet, akár további DK-s jelöltek indulását is kérheti a kerületekben. Azt se felejtsük el, hogy a DK még az utolsó pillanatokban is csalással vádolta vagy talán ezzel zsarolta Karácsony stábját. Az már csak a hab a tortán, hogy a baloldali roncsderbi szervezőjének, Magyar György ügyvédnek tegnap este sikerült megint a Fidesz vereségét vizio­nálni, mint oly sokszor az elmúlt kilenc évben.

A kételyeket erősíti, hogy az ellenzék saját maga által elfogadott szabályai szerint, ki tudja, milyen alapon, mindössze ötvenezer érvényes vokshoz kötött, jogilag semmilyen kötelezettséggel nem járó előválasztásán az elmúlt egy hét alatt mindössze minden huszadik budapesti választópolgár regisztrált és mondott véleményt. A valamivel több mint 68 ezer előválasztó hozzávetőleg negyede volt annak, akik öt évvel ezelőtt az ellenzék akkori, a jeges vödörbe fulladó Falus Ferenc főorvost váltó főpolgármester-jelöltjére, az azóta a politikai süllyesztőben végleg eltűnt Bokros Lajosra szavazott.

Mindössze kétszer többen – a DK és Momentum támogatóival kiegészülve – mentek el szavazni ahhoz képest, amikor az év elején az MSZP–Párbeszéd meccselte le, hogy Karácsony Gergely zuglói polgármester, bukott miniszterelnök-jelölt vagy pedig Horváth Csaba, a szocialisták „örökös főpolgármester-jelöltje” szálljon ringbe az őszi indulásért. A vesztes szocialista politikusnak, a II. kerületi Horváth Csabának akkor a zuglói polgármesterjelöltséget ígérték meg, ezért logikus, hogy most Kálmán Olgának is kell adni valamit.

Az egész előválasztás kommunikációját meghatározó, azt a háttérből spin doctorként befolyásoló Gyurcsány Ferenc tegnap úgy fogalmazott: elképesztő dolgot tettek a budapestiek, „utat nyitottak az isztambuli gyorsvonatnak”. Azonban mivel 1 250 000 fővárosi szavazó nem kívánt részt venni az ellenzék voksolásnak álcázott hosszú kések hetén, inkább csak egy erdei kisvasút zötyögött tova az őszi önkormányzati választások politikai rendező-pályaudvara felé.

Ne legyenek kétségeink, az elmúlt hetek fővárosi ellenzéki történései nem szóltak másról, mint arról, hogy Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke ármánnyal, képmutatással, kommunikációs trükkök, taktikai lépések sorával, az európai parlamenti választás kampányának folytatásaként a baloldal roncspártjai­nak támogatóit maga alá terelje. Az utóbbi időben női szoknyák mögé bújó egykori szocialista kormányfő nem másra törekszik, mint további polgármesterjelöltségeket szerezni az ellenzék vezető erejének szerepére törő DK-nak, attól függetlenül, hogy Karácsony vagy Kálmán Olga nyeri-e az előválasztási purparlét.

Hírlevél feliratkozás
Nem akar lemaradni a Magyar Nemzet cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi naponta elküldjük Önnek legjobb írásainkat.